NBA: simán szétszedte az OKC-t a Jazz, 50 pontos negyeddel nyert a Rockets

Vágólapra másolva!
2018.04.24. 07:42
null
50 pontos negyeddel nyert a Rockets (Fotó: nba.com)
Sorozatban harmadszor is két vállra fektette a Thundert a Utah az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásának első körében, így 3–1-es előnyhöz jutott a párharcban. Szintén 3–1-re vezet az alapszakaszt az első helyen záró Houston is, amely egy félelmetes negyeddel intézte el a Minnesotát.

Minnesota Timberwolves–Houston Rockets 100–119

Egy brutális negyed. Az első félidő végén 50-49-re vezetett a Houston, pedig sokáig megint nem találta magát a vendégcsapat, borzasztóan dobott kintről, James Harden másfél negyeden kereszül nem szerzett pontot és előrébb is járt a Wolves még 36-29-re - innen fordított a Rockets, majd a nagyszünet után elszabadult a pokol. Harden (36 pont, 4 labdaszerzés) egész más arcát mutatta a harmadik negyedben, csapata első húsz pontjából 17-et ő dobott és végül 22-t szerzett ebben az egy játékrészben, Chris Paul (25 pont, 6 gólpassz, 5 labdaszerzés) még 15-öt tett hozzá szintén ebben a periódusban és egészen elképesztő dobófesztivált rendezett az alapszakasz győztese: 50-20-ra (!) húzta be a negyedet, feltörölte a padlót ellenfelével és eldöntötte a találkozót. Itt bepánikolt és darabokra hullott a Minnesota elöl-hátul, a Rockets pedig ezzel az egyetlen negyeddel döntőnek tűnő előnybe került a párharcban is - 3-1-ről lesz még három lövése lezárni a dolgot, ebből kettő otthon. Egyébként ennél több pontot egy negyedben a playoffban egyszer szerzett eddig csapat, 1962-ben a Lakers 51-ig jutott.

Minden más lényegtelen.
Hiába volt nagyon harcos az első félidőben a Wolves, hiába hozott remek számokat Karl-Anthony Towns (22 pont, 15 lepattanó), hiába szállt be megint nagyon agresszíven Derrick Rose (17 pont, 7/11 mezőnyből, 4 gólpassz), pár perc alatt romba dőlt minden, amit felépített, vagy amiben bízhatott a gárda. Tegyük hozzá, hogy már a második negyed hajrájában hátrányba kerültek a hazaiak, de akkor még visszajöttek egy pontra, nem dőlt el semmi - aztán a harmadik negyedben elkezdtek záporozni a leütésből, zárások mögül eleresztett hármasok a Harden-Paul páros részéről, a félelmetes houstoni dobóforma pedig kiütéses vendégsikert eredményezett. Ezen felül semmi más nem számít, se az, hogy tízzel több labdát adott el a Minnesota, se a kilenc kihagyott hazai büntető, se semmi más, csak az, hogy egy bő tízperces időszak jó eséllyel eldöntötte a párharc kimenetelét.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 22, Butler 19/3, Rose 17/6
A Rockets legjobb dobói: Harden 36/15, Paul 25/9, Gordon 18/12

A párharc állása: 3–1 a Rockets javára.


Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 113–96

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Ez már tükörsima volt. Az előző két mérkőzésen is egyértelműen jobb volt a Jazz, de akkor még azért inkább egy-egy periódus döntött a gárda javára, ezúttal viszont a második negyed hajrájától kezdve simán lejátszotta ellenfelét Quin Snyder legénysége. Addig "követték" az OKC-t a hazaiak, a félidőt aztán egy 11-3-as rohammal zárták Ingles tripláinak köszönhetően, a fordulás után azonnal egy 9-0-s futással kezdtek, ehhez hamarosan még egy 9-2-t is hozzátettek, a záró etapban pedig könnyedén meglett a közte húsz is - a remek védekezés mellett támadásban szebbnél szebb dolgokat művelt az együttes, a Thunder-játékosok pedig szinte tehetetlenül nézték az eseményeket. Egyénileg ismét kiemelhető Donovan Mitchell extrája (33 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 0 eladott labda) és most Joe Ingles is remekelt (20 pont, 5/11 tripla, 4 gólpassz), de Rubio, Gobert, Favors, vagy éppen O'Neale is hozzátette a magáét. A Utah ezzel sorozatban harmadik győzelmét könyvelhette el a párharcban és a továbbjutás kapujában áll, innentől három lövése van lezárni a párharcot, igaz, hazai pályán már csak egy esélye lesz.

Tanácstalan OKC. Nem történt semmi változás, ugyanúgy kikapott ezen az estén is a Thunder, ahogy az előző két összecsapáson - hiába a lendületes, agresszív, eredményes kezdés, hiába vezetett a gárda az első félidő jelentős részében, végül teljesen esélytelenül szenvedett vereséget. Russell Westbrook (23 pont, 7/18 mezőnyből, 14 lepattanó, 3 gólpassz) igyekezett elöl-hátul és Paul George (32 pont, 9/21 mezőnyből, 12/12 büntető) is hozta a pontokat, de Carmelo Anthony ismét botrányosan dobott (11 pont, 5/18 mezőnyből), más pedig gyakorlatilag veszélytelen volt a gyűrűre, főleg távolról - csapatszinten 39,3%-kal dobtak és 5/26 triplával zártak, így nem lehetett nyerni. A gond náluk az, hogy nem igazán látszik az a fegyver, vagy az az elképzelés, amellyel megfordíthatnák ezt a szériát 1-3-ról, eddig nem volt más ötletük, mint hogy Westbrook és George majd megoldja...

A Jazz legjobb dobói:
Mitchell 33/9, Ingles 20/15, Gobert 16
A Thunder legjobb dobói: George 32/6, Westbrook 23, Anthony 11

A párharc állása: 3–1 a Jazz javára.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐK, NEGYEDIK MÉRKŐZÉSEK
Minnesota Timberwolves–Houston Rockets 100–119 (21–21, 28–29, 20–50, 31–19)
Az összesített állás: 3–1 a Houston Rockets javára
Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 113–96 (24–30, 34–22, 32–21, 23–23)
Az összesített állás: 3–1 a Utah Jazz javára

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik