NBA: a Bucks edzője lenne Kareem Abdul-Jabbar

Vágólapra másolva!
2013.03.07. 17:55
Kareem Abdul-Jabbar szívesen lenne az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) vitézkedő, jó eséllyel a rájátszásba is bejutó Milwaukee Bucks edzője.

„Szívesen lennék edző, aki megtanítja a játékosoknak, hogy tiszteljék a másikat, és képesek legyenek egy irányba húzni. Mert a tehetség önmagában kevés, ha a pályán lévők nem tudnak csapatként együttműködni" – mondta a 65 éves legenda, aki tisztában van vele, hogy Jim Boylan személyében van edzője a Bucksnak.

A sportág és a liga egyik emblematikus alakja a Milwaukee Bucksban kezdte el NBA-karrierjét, majd hat idényt követően az LA Lakershez igazolt, amelyben további tizennégy idényt húzott le. A liga pontrekordere és további öt csúcs tartója, hatszoros NBA-bajnok, és hatszor választották meg MVP-nek. 1989-ban véget érő játékoskarrierjét követően edzőként jóval kisebb feladatokat kapott eddig, a Lakersnél és a Sonicsnál utánpótlásedzőként dolgozhatott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik