MLB: megdöbbentő, rablógyilkosság áldozata lett két profi

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.12.18. 12:51
null
Luis Valbuena megdöbbentő módon lelte halálát
Évről évre jobbnál jobb játékosok hajtanak a halálba az utaknak mondott dél-amerikai vesztőhelyeken. A latin baseballosoknak már prevenciós eladásokat is tartanak – de Luis Valbuena és José Castillo tragédiáját így sem lehetett volna megelőzni.

 

Ön dönt: iszik vagy vezet – de egyszerre a hármat ne csinálja!

Szakállas vicc, de amint kicsit a dolgok mögé néz, már nem olyan mókás a történet. Az Európai Unióban a gyorshajtás mellett az ittas járművezetés okozza a legtöbb halálos közúti balesetet; nálunk is ez a leggyakoribb közlekedési bűncselekmény, a tengerentúlon pedig még az itteninél is lesújtóbbak a vonatkozó statisztikák – főleg a közép- és dél-amerikai régiókban.

ÉVRŐL ÉVRE UGYANAZ A LEMEZ

Az elmúlt években számos, latin országból származó kiváló baseballjátékos veszítette életét hazájában autóbalesetben.

„Ez hihetetlen, minden évben ez van! Minden egyes átkozott holt szezonban jön az újabb hír, hogy valaki megint így halt meg – iszonyúan szomorú és frusztráló az egész” – foglalta össze fájó pontossággal a helyzetet egy hozzászóló, miután a hétvégén újabb két MLB-csillag vesztette életét az utakon, ezúttal Venezuelában.

Az okokat nem túl nehéz kitalálni.

A jellemzően borzalmas minőségű, önmagában is életveszélyes úthálózat az elöregedett gépparkkal társítva halálos kombináció. Sokan a mai napig olyan autómatuzsálemekkel járnak, amilyeneket az Egyesült Államokban csak múzeumokban mutogatnak – az otthoni „sufnituning”, meg a sok egyéb házi barkácsmegoldás pedig csak még tovább ront a helyzeten.

Ha pedig ez sem lenne elegendő veszélyfaktor, pluszban még bejönnek bizonyos kulturális különbségek is. Az életélvező latin-amerikai országokban hírből sem ismerik az ittas (no meg egyéb tudatmódosító szerek befolyása alatt történő) vezetés fogalmát, vagy ha egy hatósági ellenőrzés során valaki mégis fennakadna a rostán, kellő mennyiségű kenőpénz átadása esetén ugyanúgy folytathatja útját.

Ha pedig valakinél kivételesen egyik eshetőség sem áll fenn, még mindig ott vannak a banditák...

KIRABOLTÁK A HALDOKLÓKAT

A legutóbbi két áldozat, az MLB-szinten is éljátékosnak számító, a legutóbbi két idényt a Los Angeles Angelsnél töltő Luis Valbuena, valamint honfitársa és jó barátja, a korábban a legmagasabb szinten négy évet lehúzó José Castillo a szokásosnál is megdöbbentőbb módon lelték halálukat, miközben egy venezuelai téli ligás meccsről igyekeztek hazafelé.

A híradások először csak arról szóltak, hogy városi terepjárójuk lesodródott az útról valahol az isten háta mögött, Yaracuy államban, miután megpróbáltak kikerülni egy sziklát. Ám nem sokkal később kiderült, nem is pusztán balesetről, hanem egyenesen rablógyilkosságról van szó.

Így nézett ki a lépre csalt áldozatok járműve a karambol után
Így nézett ki a lépre csalt áldozatok járműve a karambol után

A sziklát helyi útonállók szándékosan görgették az aszfaltra, majd miután a sofőr, Carlos Rivero (ő szintén játszott a meccsen, de túlélte a támadást) félrerántotta a kormányt, a kocsi pedig beborult az árokba, nemes egyszerűséggel kirabolták a roncsok közt haldokló sportolókat – nehéz lenne jelzőket találni az emberi aljasság ezen mélységeire...

A hatóságok később négy gyanúsítottat fogtak el és állítottak elő, akiknél megtalálták Valbuenáék holmijait, de a sérüléseikbe belehalt baseballosokat és gyászoló családjaikat ez már a legkevésbé sem vigasztalja.

Persze, ez szélsőséges eset, de nem változtat azon a szomorú tényen, hogy évről évre számos fiatal tehetség nem tér vissza a holt szezonról (milyen bizarr az elnevezés ebben a kontextusban...), mert két idény közti szabadságuk alatt a halálba hajtanak.

MÉLYEN GYÖKEREZŐ, SÚLYOS PROBLÉMA

Tavaly januárban egyetlen hétvége alatt két hasonlóan kiváló játékos veszítette életét az utakon: a Kansas City Royals dobója, Yordano Ventura és a Cleveland Indians ígérete, Andy Marte két teljesen különböző balesetben lelte halálát a Dominikai Köztársaságban. A két tragédia két és fél évvel azután történt, hogy Ventura 2014 októberében elvesztette egyik legjobb barátját, a 22 éves Oscar Taverast. A St. Louis Cardinals játékosa ittasan szenvedett végzetes balesetet, az anyósülésen utazó fiatal barátnőjét is a halálba rántva. 2016-ban három, az alsóbb ligában játszó dominikai baseballozó halt meg három egymástól független balesetben, a Miami Marlins kubai sztárja, José Fernández pedig egy motorcsónak-balesetben lelte halálát – mindössze 24 éves volt, utóbb az alkohol mellett kokaint is találtak a szervezetében...

„Ezekben az országokban autót vezetni olyan, mintha a Vadnyugaton lennél, vagy valami extrém sportot űznél – világított rá a veszélyekre még tavaly Manny Acta, a Washington Nationals és a Cleveland Indians dominikai származású korábbi menedzsere. A rend és a törvény errefelé nem létezik. Nincs elég rendőr, az a néhány pedig súlyosan alulfizetett és pofonegyszerű megvesztegetni. Ráadásul ha bárki megszegi a törvényt, nevetségesen enyhe büntetéssel megússza. Én Dominikáról származom, de inkább nem vezetek itt. Ezek a problémák nem a baseballról szólnak, sokkal mélyebben gyökereznek: kulturális eredetű gondok. Iszol, és úgy vezetsz? Senkit sem érdekel! És ne használd a biztonsági övet sem, mert itt valamiért az került be a köztudatba, hogy az ciki. Az Államokban ha csak az egyik hátsó lámpám kiégett, már megállítanak – ezzel szemben itt az emberek az összes létező közlekedési szabályt áthágják. Ez nagyon mélyen gyökerező probléma.”

Szintén dominikai származásúként ugyanezekről a gondokról beszél Johnny DiPuglia, a Washington Nationals latin-amerikai játékosokért felelős igazgatója is (már a pozíció is elgondolkodtató), aki egy ideje folyamatosan megelőző előadásokat tart földijeinek a felelőtlen életstílus (élet)veszélyeiről:

„Az itteni kultúra sokkal megengedőbb ezzel az életstílussal szemben. Ha az Államokban elkapnak ittas vezetésért, az egész életedet romba döntheti, de errefelé ilyesmiről szó sincs. Itt az a fontos, hogy felvághass a minél menőbb kocsiddal, amiből minél hangosabban bömböl a zene. Próbáljuk megtanítani a srácokat az élet ábécéjére, de ezek a fiúk sok esetben még csak gyerekek, akik húszévesen úgyis azt fogják csinálni, amit akarnak. Ez nem a baseball hibája. Az MLB mindent megtesz, de nem bébiszitterkedhet a holt szezonban is.”

Venezuelában a Cardenales de Lara baseballcsapat tagjai a vállukon vitték elhunyt társaik koporsóját a telt házas stadionban felállított ravatalhoz… (Fotó: Getty Images)
Venezuelában a Cardenales de Lara baseballcsapat tagjai a vállukon vitték elhunyt társaik koporsóját a telt házas stadionban felállított ravatalhoz… (Fotó: Getty Images)


Ennek fényében tehát csak reménykedhetünk, hogy a szaporodó figyelemfelkeltő kampányok, megelőző előadások meg főleg a józan gondolkodás célt ér – és akkor már „csak” azt kellene megoldani, hogy ezek a koldusszegény, gazdaságilag, politikailag, mindenhogy instabil államok jó útra térjenek, s egyes polgárai ne vetemedjenek olyasmire, hogy egy füstölgő autóroncsban az életükért küzdő szerencsétleneket fosszanak ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik