MLB: engedjünk el mindenkit! – ez lehet a Pirates jelszava

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.18. 21:28
null
A közönségkedvenc Andrew McCutchentől is elköszöntek Pittsburghben
Bob Nutting, az MLB-ben szereplő Pittsburgh Pirates tulaja mindent elkövet, hogy a legtöbb pénzt sajtolja ki a csapatából — legalábbis erre enged következtetni az, hogy rövid időn belül két kiváló játékosát is elcserélte.

 

Van az az elmélet, miszerint a sportcsapatok tulajdonosainak az a céljuk, hogy együttesük a lehető legjobban szerepeljen, esetleg küzdjön a bajnoki címért, pláne örömet szerezzen a szurkolóknak.

És van a másik iskola, amely szerint az eredményesség lényegtelen, úgyis van annyi központi garantált bevétel, valamint meccsjegyet vásárló balek, akikből vidáman meg lehet élni, és még csak nem is kell jó játékosokra költeni közben.

Nos, Bob Nutting, a tengerentúli profi baseballbajnokságban, az MLB-ben szereplő Pittsburgh Pirates tulaja a második kategóriába esik: az általa birtokolt csapat hiába ér 1.25 milliárd dollárt, hiába rendelkezett az egyik legígéretesebb, fiatal játékosokból álló maggal az egész ligában, és hiába fial évente vagy 30 millió dollárt, ez sem elég: Nutting mindent elkövet, hogy még több pénzt sajtoljon ki a Piratesból. Ehhez most arra volt szükség, hogy mogyoróért elcserélje az All Star-dobójátékost, Gerrit Cole-t a bajnok Houstonhoz, majd a közönségkedvenc, 2013-ban a Nemzeti Liga legértékesebbjének is megválasztott ötszörös All Star-mezőnyjátékost, a helyi legenda Andrew McCutchent a San Francisco Giantshez.

Ezek után pedig a csapat legjobb megmaradt játékosa, Josh Harrison is bejelentette, távozna, mindez együtt pedig azt jelenti, hogy a Pirates gyakorlatilag esélytelen lesz a playoffba jutásra a következő években, hiszen a vezetőség nemhogy nem hajlandó erősítésre költeni, inkább szándékosan gyengíti a keretet – pedig minden adott lett volna egy jó csapat építéséhez. Csak arra költeni is kell...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik