Megszakadt a Washington győzelmi sorozata

Vágólapra másolva!
2010.02.11. 07:33
null
A kép csalóka: a végén a Montreal örülhetett (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 126. játéknapján megszakadt a Washington Capitals 14 mérkőzést számláló győzelmi sorozata: a hazai pályán játszó Montreal Canadiens hosszabbításban 6–5-re legyőzte riválisát. A Washington három mérkőzéssel maradt el az NHL-rekordnak számító 17 egymás utáni sikertől.

Nem lehet kritizálni a Washington játékosait, ők ugyanis mindent megtettek azért, hogy ne szakadjon meg a csapat 14 mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata. A Capitals nagyot küzdött, hiszen úgy mentette hosszabbításra a Montreal elleni meccset, hogy mindössze 36 másodperc alatt hátrányba került, egyszer sem vezetett, és bő tíz perccel a harmadik harmad vége előtt még két gól volt a házigazda előnye.

Tizenkilenc másodperccel a rendes játékidő vége előtt azonban az addig két gólt ütő Brooks Laich egyenlített, jöhetett tehát a hosszabbítás. A ráadásban is tartotta magát a Washington, de nyolc másodperccel a szétlövés előtt kapitulált a vendégek védelme, így a Montreal 6–5-re megnyerte a mérkőzést.

A Canadiens sikerével véget ért a majdnem egy hónapja veretlen Washington 14 mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata – a Capitals mindössze hárommal maradt el az NHL-rekordnak számító 17 egymás utáni sikertől (Pittsburgh Penguins, 1992–1993), de nem kell szégyenkeznie, hiszen így is felkerült az örökranglista dobogójára (a második az 1981–1982-es New York Islanders, a harmadik helyen holtversenyben az 1929–1930-as Boston Bruins áll).

„Mindig keményen küzdünk – kezdte a meccs utáni nyilatkozatát Bruce Boudreau, a Capitals vezetőedzője. – Normális esetben azt mondanánk, értékes az egy pont, de most egy különleges dolgot akartunk végrehajtani, ezért csalódottak vagyunk. Azt hiszem, hét másodpercet kellett volna kibírnunk a szétlövésig – úgy éreztük, jól jöhettünk volna ki belőle – de ilyesmi előfordul."

A játéknap két másik mérkőzése is hosszabbításban dőlt el: a Keleti főcsoport második helyén álló New Jersey az ürességtől kongó csarnokban (mindössze 5580 néző volt kíváncsi a meccsre) kapott ki 3–2-re a kétgólos hátrányból feltámadó Philadelphiától, a Coloradónak pedig kilenc másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy a ráadásban megszerezze az Atlanta elleni győztes találatot (4–3).

 NHL
ALAPSZAKASZ, 126. JÁTÉKNAP
Minnesota Wild–Phoenix Coyotes 2–3  
Anaheim Ducks–Edmonton Oilers 3–2 
Colorado Avalanche–Atlanta Thrashers 4–3 (h. u.) 
New York Rangers–Nashville Predators 1–2
Columbus Blue Jackets–San Jose Sharks 3–0 
New Jersey Devils–Philadelphia Flyers 2–3 (h. u.) 
Montreal Canadiens–Washington Capitals 6–5 (h. u.) 
Pittsburgh Penguins–New York Islanders 3–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik