Meglepetés: a tartalékos Raptors vetett véget a Lakers sorozatának

Vágólapra másolva!
2019.11.11. 08:53
null
A címvédő vetett véget a Lakers győzelmi sorozatának (Fotó: Twitter)
Kyle Lowry és Serge Ibaka nélkül nyert Los Angelesben a címvédő, sorozatban hét siker után kapott ki újra a Lakers az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Nikola Jokics újabb meccsnyerő dobást mutatott be, hosszabbításban győzött a Portland, parádézott a Suns és a Cavs, egy kosárral nyert a Bucks, hozta a kötelezőt a Sixers és a Pacers.

 

Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 98–100 – hosszabbítás után

 

Újabb Jokics-meccsnyerő. Alig két napja, egy komoly felzárkózás végén, 2.2 másodperccel az órán süllyesztett el egy meccsnyerő dobást Nikola Jokics, akkor a Philadelphia volt az áldozat, a Nuggets szerb centere viszont most megint megcsinálta ezt – azzal a különbséggel, hogy ezúttal a Minnesota hajrázott és vitte el kis híján a győzelmet. A vendégek a harmadik negyedben vették a kezükbe a meccset, Paul Millsap mind a 14 pontját ekkor szerezte, ám a záró etapban összeomlottak: 6:41-gyel a vége előtt még 16 (!) egységgel vezettek, ám onnantól egyáltalán nem találtak a gyűrűbe, míg a Wolves egy 16–0-s rohammal, Karl-Anthony Towns clutch triplájával hosszabbításra mentette a derbit. A ráadásban folytatódott az izmozás, a döntő szót pedig megint Jokics mondta ki, aki három másodperccel az órán elsüllyesztett egy nehéz, leütésből elindított, hátraugrós tempót – erre már nem érkezett válasz, úgyhogy ha támadásban erősen akadozva is, de jó védekezéssel és Jokics klasszisával sorozatban negyedik győzelmét is behúzta, ezzel utolérte a nyugati éllovas Lakerst Mike Malone alakulata.

Csak átlagosan kellett volna dobni. Borzasztóan szenvedett a tripladobásával a Wolves, a nagyon elvesztett harmadik negyedben 0/10-et, a második félidőben és a hosszabbításban összesen 2/22-t dobtak kintről a hazaiak, a teljes meccsre vetítve negatív szezoncsúcsot jelentő 13.3 százalékkal céloztak a vonalon túlról. Mindebből Towns 3/14-gyel vette ki a részét, a csapat idénre átformált stratégiája, mely szerint a tripla legyen a fő fegyver és Townsnál is ez legyen talán a legfőbb opció, most nagyon nem vált be – ugyan egy triplával egyenlítettek a rendes játékidő végén, de egyébként botrányosan dobtak kintről, összességében is csak 35 százalékos mezőnymutatóval zártak, nagyrészt emiatt kaptak ki. A 3–0-s rajt óta 2–4-ben vannak, következőleg Detroitba látogatnak.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 25/3, Towns 25/9, Okogie 17/6
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 20/3, Murray 15/9, Millsap 14

Orlando Magic–Indiana Pacers 102–109

Nagyon megy a Pacers. Az utóbbi hét meccséből a hatodik sikerét könyvelhette el az Indiana annak ellenére, hogy az első félidőben még gondban volt és a nagyszünetre kilencpontos hátrányt szedett össze – a fordulás után azonban feljebb tekerte a védekezését, megfordította, majd meg is nyerte a meccset a vendégcsapat. Amellett, hogy a kezdőben Domantas Sabonis (21 pont, 16 lepattanó, 7 gólpassz), Malcolm Brogdon (19 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) és TJ Warren (19 pont, 9/16 mezőnyből) is elemében volt, az igazi X-faktort a kispad jelentette, ahonnan Doug McDermott 18 ponttal, TJ McConnell pedig 6/9-es mezőnymutatóval és 8 gólpasszal szállt be, Nate McMillan vezetőedző is őket emelte ki, mint a győzelem egyik kulcsát – McConnell pick-and-rolljai megoldhatatlan feladat elé állították a Magicet, sorra dobálta belőlük a tempókat, majd a meccsdöntő futásnál négy gólpasszt is kiosztott, vele nem tudtak mit kezdeni. Az Oladipo, Turner, Lamb, Bitadze sort továbbra is nélkülöző Pacers tehát nagy formában van, következőleg az OKC elleni hazai meccsen próbálhat meg az élcsapatok nyomába eredni.

Egy jó félidő nem volt elég. Idei legjobb félidejét produkálta a nagyszünetig az Orlando, a hazaiak 55.3 százalékkal tüzeltek mezőnyből és 8/13 triplát bombáztak be, Evan Fournier és Nik Vucsevics is villogott, végül pedig 60 pontig jutottak két negyed alatt – minden klappolt, amire eddig még nem volt példa náluk ebben a szezonban. A fordulás után azonban elment az ihlet, a harmadik és a negyedik negyedben is bedeszkázták előttük a gyűrűt, kaptak egy 0–12-es és egy 8–18-as futást is, amely felülírta az addigi jó játékukat, a második félidőben már végig pocsékul (35.7 százalék) dobtak és bár egyszer-egyszer még felszívták magukat és megközelítették az Indyt, de több esélyük nem nyílt a győzelemre. Az utóbbi hat meccsből ötödször kaptak ki és a következő, Sixers elleni találkozójuk sem tűnik könnyűnek.

A Magic legjobb dobói: Fournier 22/18, Vucsevics 18/6, Gordon 13/6
A Pacers legjobb dobói: Sabonis 21, Warren 19/3, Brogdon 19/3

Philadelphia 76ers–Charlotte Hornets 114–106

Nagyon kellett ez a Phillynek. Sorozatban három vereséggel zárta idegenbeli túráját a szezont egyébként 5–0-val kezdő Sixers, úgyhogy most hazatérve kötelező volt megnyernie ezt a meccset a társaságnak és bár nem zökkenőmentesen, de végül teljesítette a feladatot. Ben Simmons nélkül eleinte nem tudott dominálni a gárda, a jó kezdés után a nagyszünet előtt kapott egy 2–12-es Hornets-futást és hátrányban voltak a félidőben, majd jött a harmadik negyed, előkerült a kispadról Furkan Korkmaz, bevert nyolc nagyon fontos pontot, védekezésben is hozzátette a magáét, a Philly pedig elrohant a meccsel – védekezésben levették a pályáról ellenfelüket, tíz pont feletti előnybe kerültek és a negyedik játékrészben már nem is erőltették a kezdőket, csak Josh Richardson érte el a harminc játékpercet. A végeredmény szorosabb képet mutat a valóságnál, a Hornets sorozatban három triplával kozmetikázott rajta, de a második félidő összességében már egyértelműen a Sixersé volt annak ellenére, hogy Joel Embiid mindössze három pontot szerzett a szünet után – a vereségsorozatukat lezárták, most a Cavs ellen megint kötelező lesz nyerniük és bíznak abban, hogy hamarosan Simmons is visszatérhet.

Egy jó második negyedre futotta. Az első játékrészt kilenc ponttal elveszítette a Hornets, de aztán a másodikban felszívta magát a gárda, belendült Cody Zeller (végig kőkeményen megdolgoztatta Embiidet és végül 24 ponttal, 10/13 jó dobással zárt), valamint Devonte' Graham (19 pont, 10 gólpassz, 4/8 tripla), hozzászólt PJ Washington (15 pont, 3/4 tripla, 4 labdaszerzés), illetve Malik Monk (15 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz), egy nagy rohammal átvették a vezetést és 34–20-ra meg is nyerték ezt az időszakot. Ezzel azonban ellőtték minden puskaporukat, a fordulás után saját bevallásuk szerint sem volt meg a kellő energiájuk és onnantól már nem igazán tudták megnehezíteni a Sixers dolgát – védekezésben elfogytak, lepattanózásban szintén, de támadásban sem tudtak még egyszer igazán felpörögni. A vereség önmagában persze belefért nekik és akkor sincs nagy gond, ha ez már zsinórban a harmadik ilyen meccsük volt, a fiatal kerettel kapcsolatban nincsenek túl nagy elvárások – következőleg a Memphis ellen mondjuk azért jó esélyeik lehetnek a sikerre.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 18, Korkmaz 17/9, Horford 15
A Hornets legjobb dobói: Zeller 24/6, Graham 19/12, Washington 15/9, Monk 15/6

Oklahoma City Thunder–Milwaukee Bucks 119–121

A fordulás után feljavult a Bucks. Az első félidőben még nem igazán talált fogást ellenfelén a Milwaukee, a vendégek hatpontos hátránnyal fordulhattak, nem működött a védekezésük és a támadójátékuk sem volt olyan gördülékeny, mint szokott – Jannisz Antetokounmpo dühében az öltöző felé menet szét is rúgott egy Thunder-logót, amiért természetesen utána elnézést kért. A görög klasszis aztán feljavult a folytatásban, csak a második félidőben beszórt 24 pontot 9/11 jó dobással és leszedett 10 lepattanót, ez pedig „beindította” a Bucks gépezetét is: Mike Budenholzer alakulata 60 százalékkal dobott mezőnyből a harmadik-negyedik negyedben, a triplavonalon belülről 21/30 kísérletük a gyűrűben landolt, úgyhogy nem volt meglepő, hogy fordítottak – a vége azonban így sem volt egyszerű, Budenholzer szerint a szerencsére is szükségük volt. Az utolsó negyedben ugyanis megint elég gyengén adták elő a védekezést, az OKC bedobálta a nehezebb helyzeteket is és szórt 39 pontot, majd a legvégén Danilo Gallinari triplájával kiegyenlített 114–114-nél – erre Brook Lopez válaszolt távolról 25 másodperccel az órán, majd Gallinari elhibázott egy üres hármast, ez volt a döntő pillanat. A folytatásban George Hill és Eric Bledose 4/4 büntetővel lehozta, amit kellett, a Bucks pedig az izgalmas meccs ellenére 7–3-mal ott van a Boston-Toronto páros nyomában Kelet élén. Negatívum viszont, hogy Khris Middleton combsérülés miatt kivált a meccsből és nem is tért vissza, egyelőre nem tudni, hogy mennyire komoly a baj.

Pedig jó volt a Thunder. Steven Adams nélkül is nagyot harcolt az OKC, amely az első félidőben abszolút ráerőltette akaratát az ellenfelére, a harmadik negyed elején vezetett már kilenc ponttal is, majd amikor a Bucks rátalált a játékára, akkor sem omlott össze, hanem válaszolt - Budenholzer szerint a hazaiak jó pár nehéz helyzetet is megoldottak és Gallinari is úgy fogalmazott, hogy jó meccset játszottak, csak sajnos a végén egy-két apróság hiányzott a bravúrhoz. Egyénileg megint az irányítókat kell kiemelnünk, Dennis Schröder (25 pont, 9/12 mezőnyből, 6 lepattanó, 5 gólpassz), Shai Gilgeous-Alexander (22 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 4/6 tripla) és Chris Paul (17 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz, 3/5 tripla) is jól játszott, csapatszinten szűk 50 százalékkal dobtak mezőnyből, 40.5 százalékkal süllyesztettek el 17 hármast, volt 31 gólpasszuk, de a végén egy-két játék a Milwaukee javára döntött – most a Pacersszel csatáznak, az is kifejezetten jó meccsnek ígérkezik.

A Thunder legjobb dobói: Schröder 25/9, Gilgeous-Alexander 22/12, Paul 17/9
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 35/6, Bledose 25/9, B. Lopez 15/9

New York Knicks–Cleveland Cavaliers 87–108

Simán nyert, győzelmi szériában van a Cavs. Nem volt kérdés ezen a mérkőzésen, a vendégek az első negyedtől kezdve irányították a játékot, védekezésben nagyon fegyelmezetten és nagyon agresszíven kosárlabdáztak, támadásban pedig találtak egy olyan embert, aki a hátára tudta őket venni – Collin Sexton villámgyors kilenc ponttal nyitott és végül 31-gyel (10/16 mezőnyből, 5/8 tripla) zárta az estét. A Cleveland rá építve már 14–4-nél kétszámjegyű különbséggel vezetett, az első negyedet 31–19-re nyerte, a nagyszünetben 18 ponttal járt előrébb, majd a harmadik negyed elején harminc egységre növelte a különbséget – átgázolt ellenfelén a gárda, amely ezzel sorozatban második, összességében a negyedik győzelmét húzta be, ezzel pedig jelenleg Kelet hetedik helyén áll...

Nem tetszik a helyzet New Yorkban. A vereség után felszólalt Steve Mills, a Knicks elnöke, szerinte a csapat nem teljesít úgy, ahogy kellene, nem elégedettek a helyzettel és nagyon nem tetszik nekik, amit látnak, ők többet várnának - hozzátette, hogy az edzői stábban és az eredeti tervekben hisznek, de javulást akar a csapattól. Tény, hogy ezen az estén teljesen esélytelen volt a gárda egy alapvetően szintén nem a playoffért hajtó csapattal szemben, hazai pályán, az MSG közönsége pedig idén már nem először adott hangot nemtetszésének hangos pfújolással – 2–8-cal állnak Kelet legvégén, ha nem tankolni akarnak, akkor valóban van okuk minderre...

A Knicks legjobb dobói: Randle 20/3, Trier 13/9, Dotson 10/6
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 31/15, Love 17, Clarkson 17/3

Phoenix Suns–Brooklyn Nets 138–112

Jobb csapat a Suns. Teljesen egyértelmű győzelmet aratott ezen az estén a Phoenix, a hazaiak az első negyed után hét, a nagyszünetben már tizennyolc, a harmadik negyed végén pedig huszonhat ponttal vezettek, nem voltak egy súlycsoportban a Brooklynnal – támadásban azt csináltak, amit csak akartak, 52.5 százalékkal dobtak, 45 százalékkal bevertek 19 darab triplát, kiosztottak 37 gólpasszt, eladott labdából pedig mindössze csak hetet vétettek. Egyénileg heten is tíz pont fölé jutottak náluk, Ricky Rubio (22 pont, 12 gólpassz) és Devin Booker (27 pont, 9 gólpassz) pedig még közülük is kiemelkedett, az ő 36-40-es +/- mutatójuk tökéletes összhangban van a meccs képével – gálát láthatott a phoenixi publikum, Kelly Oubre Jr. szerint pedig elő is húztak mindent a kalapból ezen az estén. Hosszú évek óta először van meg a győztes mentalitás és az igazán jó hangulat ebben a csarnokban, a Suns jelenleg 6–3-mal ott van a nyugati élmezőnyben, egy meccsre az első helytől, szerda hajnalban pedig a listavezető Lakers elleni hazai rangadón bizonyíthat ismét.

Még mindig nem jó a Nets. Voltak már villanásai idén a Brooklynnak, de összességében továbbra is kész átjáróház a védekezése, így pedig egyszerűen nem lehet mérkőzéseket nyerni ebben a ligában, amit a 4–5-ös mérleg is bizonyít. Ezen az estén is pillanatok alatt húszpontos hátrányba kerültek, mert eladogatták a labdákat, hátul pedig a világon senkit nem tudtak megfogni és bár innen feljöttek hét pontra, ez csak átmenetinek bizonyult – nem ez volt a valós, hanem az, ahogy azonnal közte húsz lett, a meccs később ismét abba a mederbe került. Pozitívumot nem nagyon találhatunk náluk, már Kyrie Irving is húsz pont alatt maradt a szezon során először, egyébként is egy hosszú nyugati túrán vannak, amelynek következő állomása Salt Lake Cityben lesz, úgyhogy nagyon össze kell kapniuk magukat, ha nem akarnak látótávolságon kívül kerülni a keleti élmezőnyhöz képest.

A Suns legjobb dobói: Booker 27/12, Rubio 22/6, Oubre Jr. 18/6
A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 18/3, Jordan 16, Irving 15/3

Portland Trail Blazers–Atlanta Hawks 124–113 – hosszabbítás után

Hosszabbítás döntött. Végig szoros, kiélezett mérkőzést vívtak egymással a csapatok, a színvonal nem verdeste az eget, de az izgalmakra nem lehetett panasz, amit aztán tetézett a rendes játékidő vége. Egy perccel az órán ugyanis Terry Stotts megnyert egy challenge-et 103–102-es előnyben, amelyből CJ McCollum be is dobott egy clutch kettest, ám Kevin Huerter egyenlített egy triplával, majd bár Damian Lillard ziccere úgy tűnt, hogy elég lesz a Blazers győzelméhez, Huerter még egyszer villant és hét tizedmásodperccel a vége előtt ismét egalizált. Jöhetett a hosszabbítás, ahol viszont a Hawks korábbi játékosa, Kent Bazemore lett a döntő szereplő, az extra öt perc rögtön az ő back-to-back tripláival indult, amelyhez McCollum is azonnal hozzátett egyet, erre pedig már nem érkezett érdemi válasz. A Portland végül nagy csatában, túlórában izzadta ki a fontos győzelmet és bár még mindig csak 4–6-ra áll, de legalább megvan az első hazai sikere három vereség után, talán most már elindul felfelé.

A Hawks került még mélyebbre. Egyik csapat sem kezdte jól a szezont, a Portlandnél Nurkic és Gasol még pályára sem léphetett, Collins is egy ideje már maródi, Hood sem játszhatott most és Whiteside sem 100 százalékos, ráadásul csak 3–6-tal nyitottak, ebből otthon 0–3-mal, úgyhogy borzasztó fontos volt az, hogy valahogy behúzzák ezt a derbit. Az Atlantánál Trae Young hagyott ki már meccseket, John Collinst 25 találkozóra eltiltották, Chandler Parsonsra nem számíthatnak, most Vince Carter sem állt rendelkezésre és a jó első meccsek óta zuhanórepülésben vannak – az utóbbi hét találkozójukból ez volt a hatodik vereségük, valamit ki kellene találniuk. Young 35 pontja és 10 gólpassza egyébként szép, de 9/30-at (!) erőlködött össze mezőnyből és volt 7 eladott labdája, úgyhogy náluk inkább Jabari Parkert (27 pont, 11 lepattanó, 2 labdaszerzés, 4 blokk) emelnénk ki, míg a Blazersnél Lillard, McCollum és Whiteside mellett Anfernee Simons is elérte a húszpontos határt, náluk több „éles” fegyver akadt a fiókban.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 30/9, McCollum 23/3, Whiteside 21
A Hawks legjobb dobói: Young 35/9, Parker 27/3, Huerter 15/9

Los Angeles Lakers–Toronto Raptors 104–113

Váratlan Raptors-győzelem. A vezér, Kyle Lowry, illetve a hatodik ember, Serge Ibaka nélkül ellátogatni a liga legjobb védekezésével bíró nyugati listavezetőhöz... nem mondhatnánk, hogy könnyű helyzetben volt a Toronto, de a címvédő így is olyan teljesítményt rakott le az asztalra, főleg a második félidőben és különösen a negyedik negyedben, amelyet még a Lakers részéről is maximálisan elismertek. Ugyan Fred VanVleet és Pascal Siakam nagyon igyekezett, de ők önmagukban nem sokat tudtak volna tenni, ha nem érkezik több váratlan extra is a kispadról: Chris Boucher talán eddigi legjobb NBA-meccsét játszotta (15 pontos karriercsúcs, clutch dobások a negyedik negyedben, 2 labdaszerzés, 3 blokk), az újonc Terence Davis 13 pontot, 3 gólpasszt és 3/5 triplát tett hozzá 17 perc alatt, Rondae Hollis-Jefferson pedig tíz ponttal jelentkezett azok után, hogy először lépett pályára október 26-a óta. A vendégek egyébként is egy furcsa, de rendkívül hatékony védekezést adtak elő, amellyel teljesen elvették a Lakers ritmusát, ütemtelenül, váratlanul duplázgattak, volt egy sajátos zónájuk is, mindent bevetettek, hogy legyen esélyük – a fordulás után pedig ez be is jött, a harmadik negyedben ledolgozták a félidei nyolcpontos hátrányukat, majd a záró etapot egy 17–6-tal, illetve kilenc Boucher-ponttal kezdték, amellyel átvették az irányítást. Innentől pedig már nem is hibáztak, 104–92 után ugyan még egyszer visszajött a Lakers, de több jó védekezéssel és Siakam zsákolásaival végül mégis behúzták a rendkívül fontos és teljességgel váratlan győzelmet, amelynek köszönhetően 7–2-vel ott vannak a keleti második helyen.

Véget ért a széria. Sorozatban hét győzelem után szenvedett ismét vereséget a Lakers, ennek pedig két oka is volt: a ligaelit védekezés most kevésbé zárt hatékonyan, illetve támadásban csak Anthony Davis (27 pont, 8 lepattanó, 10/20 mezőnyből, 4 blokk) talált megoldást a Raptors játékával szemben. LeBron James ugyan hozott egy újabb tripla duplát (13 lepattanó, 15 gólpassz), de csak 13 pontig jutott 15 mezőnykísérletből, a többieknek pedig csak villanásaik voltak, a 15 pontos Kuzma, illetve a két center, Howard és McGee volt még megbízhatóbb fegyver, de a második félidőben már ők is elvékonyodtak. A negyedik negyedben Kuzma két nagy dobásával még visszajöttek, de aztán sorozatban négy hármast lőttek mellé kritikus pillanatban és ahogy az lenni szokott, a sok kihagyott lehetőséget megbüntette az ellenfél – Davis szerint nem kérdés, hogy jobb volt náluk most a Toronto, nekik pedig tanulni kell ebből a leckéből.

A Lakers legjobb dobói: Davis 27/6, Kuzma 15/9, James 13
A Raptors legjobb dobói: Siakam 24/3, VanVleet 23/12, Boucher 15/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 98–100 – hosszabbítás után
Orlando Magic–Indiana Pacers 102–109
Philadelphia 76ers–Charlotte Hornets 114–106
Oklahoma City Thunder–Milwaukee Bucks119–121
New York Knicks–Cleveland Cavaliers 87–108
Phoenix Suns–Brooklyn Nets 138–112
Portland Trail Blazers–Atlanta Hawks 124–113
Los Angeles Lakers–Toronto Raptors 104–113

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik