Megállíthatatlanul zárkózik a Minnesota, elindult a Houston

Vágólapra másolva!
2018.01.13. 09:40
null
Nem kezdett jól a Minnesota, bár a támadójátékkal nem volt gond (Fotó: Twitter)
Zsinórban negyedik győzelmét húzta be legalább tízpontos különbséggel a Wolves az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, míg a Rockets sorozatban harmadik sikerét könyvelhette el James Harden nélkül – eközben a Cleveland ismét kikapott, ezúttal Indianában maradtak alul LeBron Jamesék.

 

Charlotte Hornets–Utah Jazz 99–88

Mitchell egyedül kevés. Ezúttal csak az újonc Donovan Mitchell volt veszélyes a gyűrűre vendégoldalon, a többiek erősen felejthető produkciót nyújtottak, a kezdőötösben például senki más nem érte el a tíz pontot sem. Mitchell nagyon bekezdett, a nagyszünetig elsüllyesztett 7/12 dobást és 22 pontot, majd a fordulást követően már neki is nehezebb dolga volt, de azért 35 egységig így is eljutott, igaz, végül ez is kevésnek bizonyult - a záró etapra teljesen elfogyott a Utah, itt már Mitchell sem nagyon tudott helyzeteket kreálni. Quinn Snyder alakulata az utóbbi 19 meccséből 4–15-re áll és távolodik a playofftól, ráadásul a második negyedben térdsérüléssel kidőlt Thabo Sefolosha is, így fogadják majd a Pacerst.

Sokoldalúbb volt a Hornets. A hazaiak sem játszottak jól támadásban, de egyrészt nagyon keményen védekeztek, főleg a negyedik negyedben, másrészt több lábon álltak, volt mihez nyúlni, ha valakinek éppen nem ment – elbírták Dwight Howard gyenge estéjét (2/9 mezőnyből, 4/10 büntető) és összesen hatan érték el a tízpontos határt. A hajrában aztán a maguk javára döntötték el a találkozót, 85–85 után egy 10–2-es rohamot produkáltak, több módon is kosarat tudtak szerezni, a Utah játékát pedig teljesen megfogták, így be tudták húzni a győzelmet - további jó hír, hogy csatlakozhat a csapathoz a december 6-a óta egészségügyi okokból távolmaradó vezetőedző, Steve Clifford, jövő héten már ő fog meccselni.

A Hornets legjobb dobói: Walker 22/12, Kaminsky 16/3, Williams 15/9
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 35/15, Hood 15/9, O'Neale 11/3

Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 97–95

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

James nem tudta megnyerni. Az előző esti 34 pontos verés után érezhetően nagyobb tűzzel lépett pályára a Cleveland és nem is a védekezéssel volt gond, sokkal inkább támadásban nem találtak megoldást – LeBron James ugyan remekelt (27 pont, 8 lepattanó, 11 gólpassz) és Kevin Love (21 pont, 10 lepattanó) is megtette, amit kellett, de ez végül nem bizonyult elégnek. Pedig a meccs elején még úgy nézett ki, hogy "idegből" átmegy ellenfelén a Cavs, 34–12-re (!) nyerte az első negyedet a vendégcsapat, de innen nagy lépésekben adta le ezt az előnyt, a szoros végjátékra pedig teljesen elkészült az erejével. Szűk négy perc volt még az órán, amikor James feltette a végül utolsónak bizonyuló Cavs-pontokat a táblára, innentől egy 8–0-s rohammal zárta le a találkozót a Pacers, amely alatt 0/8-at dobott mezőnyből a Cleveland – James ebből az utolsó hármat jegyezte, illetve két másodperccel a vége előtt kilépett az alapvonalon, így győztes kosár helyett eladott labdát szállított. A frusztráció most is látszott a négyszeres MVP-n, a Cavaliers végül nagy csatában szenvedett back-to-back vereséget, de legalább látszott az akarat a csapaton - nem a legideálisabb állapotban készülnek a Warriors elleni visszavágóra.

Nagyon kellett Stephenson. Victor Oladipo ezúttal nem nagyon találta a dobását (bár végül övé lett a meccs utolsó mezőnykosara), jól védekezett rajta a Cleveland, de volt más, aki előlépett a Pacersnél és kirángatta a társaságot abból a rettentően mély gödörből, amibe az első félidőben került. Darren Collison 9/11 dobást értékesítve hozott 21 pontot, Domantas Sabonis 12 pontos, 15 lepattanós dupla-duplát szállított, az igazi fegyvernek viszont a padról 16 ponttal, 11 lepattanóval és 4 gólpasszal beszálló Lance Stephenson bizonyult. A hátvéd kapcsolata Jamesszel jól dokumentált már évek óta, most is sikerült kiakasztania az ellenfél legjobbját és „kiharcolni" neki egy technikait, ráadásul elöl-hátul óriási játékokat mutatott be – több clutch kosara is volt, igaz, az utolsó két perc eredménye 1–0 lett a javukra, itt már nem a támadójáték számított. Az Indiana ezzel 3–0-ra vezet a szezon során a Clevelanddel szemben, 22–20-as mérleggel mehet el egy ötmeccses idegenbeli túrára.

A Pacers legjobb dobói: Collison 22/3, Oladipo 19/6, Stephenson 16/9
A Cavaliers legjobb dobói: James 27/6, Love 21/3, Green 13

Washington Wizards–Orlando Magic 125–119

A végén kicsit védekezett is a Wizards. Az első három negyed során 60 százalék felett dobott az Orlando és a Washington is hasonló hatékonysággal dolgozott, finoman szólva nem a védekezésről szólt a találkozó, ennek megfelelően egálra álltak a felek a záró etap előtt. Az utolsó tizenkét percben azonban egy kicsit mégis megerőltették magukat a hazaiak hátul is, egy kicsit meg tudták fogni az Orlandót, ez pedig végül a szenzációs támadójáték mellett azt eredményezte, hogy ha nehezen is, de hozni tudták a kötelezőt – a Wall, Beal páros 60 ponttal és 16 gólpasszal zárt, rájuk nem lehetett megoldást találni ezen az estén. A 125 dobott pont különösen úgy érdekes, hogy ebből 74 (szezoncsúcs) a festékből érkezett és az is belefért, hogy csapatszinten összesen négy (!) hármast küldjön a gyűrűbe a társaság – a betörésekből és a palánk alatti játékból volt foghatatlan a Wizards.

Nem bírta végig a Magic. Három negyeden keresztül elképesztő hatékonysággal dobtak a vendégek, Elfrid Payton folyamatosan megbontotta a védekezést, ha nem saját maga fejezte be, akkor megtalálta a gyűrű alatt Biyombót, vagy éppen Simmonst és ez a trió végül 71 ponttal, 25/32-es, elképesztő mezőnymutatóval, valamint 17 gólpasszal zárt, mégsem tudtak nyerni. A 60 százalék feletti dobóteljesítmény ugyanis nagyon visszaesett a negyedik negyedre, ahogy elkezdett védekezni a Washington, úgy hullott szét az Orlando játéka és ebben a játékrészben mindössze 6/22 dobást tudtak értékesíteni, ami nem fért bele – kaptak egy 11–2-es rohamot és nem tudtak ebből felállni, így „szokás szerint" ismét vereséget szenvedtek.

A Wizards legjobb dobói: Wall 30/3, Beal 30/6, Mahinmi 17
A Magic legjobb dobói: Payton 27/3, Simmons 23/3, Biyombo 21

Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 105–110

Dinwiddie nyerte az irányítók csatáját. Hiába szórt 34 pontot és osztott ki hét gólpasszt Dennis Schröder, a Hawks karmesterének kiváló játéka végül nem tartott ki 48 percig, az utolsó, clutch pillanatokban elkövetett hibái pedig a meccsbe kerültek csapata számára – főleg, hogy a túloldalon éppen ekkor lépett elő Spencer Dinwiddie. Bő két perccel a vége előtt, ötpontos hátrányban indult be a Nets egyese, bevert egy hármast, hozzátett egy büntetőt, majd kiosztott két gólpasszt, az utolsó tizenöt másodpercben pedig a két irányító küzdelme a meccset is eldöntötte. Schröder elrontott egy ziccert, Dinwiddie leszedte a lepattanót és dobott belőle egy kosarat faulttal együtt, a büntetőt ugyan kihagyta, de leszedte a támadópattanót és 2/2-t hajított a vonalról, majd Schröder elrontott még egy ziccert, végül eladta a labdát - ezek a jelenetek brooklyni győzelmet eredményeztek, így a Hawks továbbra is ligautolsó.

Okafor is hozzátett. Ugyan csak tizenkét percet kapott, de azt hasznosan töltötte a Netsnél most már sorozatosan szerepet kapó Jahlil Okafor: a center 6/8 dobást értékesített kevés ideje alatt és 17 pontjával csapata második legeredményesebbjeként zárt. A meccszáró ötösben ugyan természetesen nem volt benne, de talán lehet még számára kiút abból a helyzetből, amelybe került...

A Hawks legjobb dobói: Schröder 34/9, Bazemore 16/6, Dedmon 11/3
A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 20/9, Okafor 17, Hollis-Jefferson 14

Milwaukee Bucks–Golden State Warriors 94–108

A végére felszívta magát a GSW. Steph Curry nélkül is rendben volt most a címvédő az első félidőben, ugyan nem ültek a triplák, de sok volt a mozgás, megvolt a lendület és jöttek a kosarak a festékből, ennek köszönhetően 14 pontos előnnyel fordulhatott Steve Kerr alakulata. A harmadik negyedben aztán eltűnt az agresszivitás és a tűz a gárdából, védekezésben borzalmas dolgokat csináltak, így a játékrész végére már a Bucks vezetett, de még időben visszataláltak a helyes útra és a negyedik negyedet nagyon megnyomták: itt teljesen elszívták a levegőt a hazaiak elől, összesen 12 pontot engedélyeztek nekik ebben a 12 percben és magabiztos játékkal húzták be sorozatban tizenegyedik idegenbeli győzelmüket. A kulcs most elsősorban a Durant, Green páros volt, Curry nélkül Thompson sem élt ezúttal és az egész hátvédsor háttérbe szorult, de KD (26 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz), valamint Green (21 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz) mindenen rajta tartotta a kezét, így győzelemmel hangoltak a kőkeménynek ígérkező torontói fellépésre.

Pedig voltak biztató dolgok a Milwaukee-nál. Elsősorban a triplák elleni védekezést kell kiemelnünk a hazai csapattal kapcsolatban, ez sokszor volt jelentős problémájuk tulajdonképpen évek óta, az előző öt ellenfelükből azonban négyet is 32 százalék alatt tartottak kintről, a GSW-t öt (!) bedobott hármason és 33.3 százalékon tartani pedig hasonlóan nagy teljesítmény. Támadásban érdekes módon egyébként akkor ment a szekér, amikor Jannisz Adetokunbo a kispadon ült a harmadik negyedben, akkor bevágtak négy triplát és egy 17–7-es rohamot produkáltak, de összességében ez azért a Warriors meccse volt és csak megnehezíteni tudták a címvédő dolgát.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 23, Bledsoe 21/9, Brogdon 17/6
A Warriors legjobb dobói: Durant 26/6, Green 21/3, Thompson 12

Minnesota Timberwolves–New York Knicks 118–108

Talált megoldást a Minnesota. Nem kezdték jól a meccset a hazaiak és bár a támadójátékukat sikerült összerakni, védekezésben sokáig nem igazán találtak ellenszert a New Yorkra – a negyedik játékrész elején azonban a négy cserejátékos+Towns ötös hatékony megoldásnak bizonyult. A center ma nagyon élt (23 pont, 15 lepattanó, 9 gólpassz), mellette pedig a legjobbkor léptek elő Bjelicáék, a záró etap első hat percében 24–5-ös rohamot futott a gárda az említett sorral, itt rátaláltak a megfelelő védekezésre, ezzel pedig el is döntötték az összecsapást. Az is belefért, hogy Jimmy Butler ezúttal halványabb legyen, a társaság zsinórban negyedik meccsét húzta be legalább tíz ponttal, az utóbbi 14 találkozójából pedig 11–3-ra áll és a győzelmek számát tekintve utolérte a San Antoniót.

Megint nem hiányzott sok. Most már hetek óra hasonlóról számolunk be a legtöbb Knicks-meccs után, hiszen nagyon sokszor áll közel a sikerhez a társaság úgy, hogy végül nem tudja megszerezni – így volt ez ezúttal is. Kristaps Porzingist elnyomták a festékben Diengék (3/14 a triplavonalon belülről), egy hatperces időszakot leszámítva Michael Beasley sem tudott igazán hozzászólni és a negyedik negyed elején ismét jött egy olyan hullámvölgyük, amelyen elment a meccsük - annak örülhetnek, hogy húsz kihagyott mérkőzés után visszatérhetett Tim Hardaway Jr., de elsőre ő sem tudott megváltást hozni.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 23/6, Gibson 17, Wiggins 16/3
A Knicks legjobb dobói: Jack 18/6, Porzingis 17/9, Kanter 16, Hardaway Jr. 16/12

New Orleans Pelicans–Portland Trail Blazers 119–113

Végül belefértek az eladott labdák. Ezúttal is a pontatlan passzokkal szenvedtek sokat a hazaiak, 18 alkalommal veszítették el a játékszert és ezekből majdnem harminc pontot adtak a Portlandnek, így hiába dobtak kiválóan, szorosan alakult a találkozó. A visszatérő Anthony Davis azonban tarthatatlannak bizonyult (36 pont, 16/23 mezőnyből, 9 lepattanó, 2 blokk), DeMarcus Cousins pusztított (24 pont, 19 lepattanó, 8 gólpassz) és felnőtt melléjük Jrue Holiday (25 pont, 8/11 mezőnyből) is, ez pedig végül elégnek bizonyult a győzelemhez – nem jött könnyen, de az utolsó percekben futottak egy 8–2-t, ez a roham pedig eldöntötte a találkozót. A potenciált ismét bizonyította a gárda, de azt továbbra sem, hogy képes kiegyensúlyozottan teljesíteni – jelenleg egy meccsel vezetnek Davisék a nyugati kilencedik Clippers előtt.

Üres volt a kispad. Az első ötös jól működött a Blazersnél, az együtt kezdő Lillard, McCollum, Napier trió 63 ponttal és 18 gólpasszal zárt, őket kiválóan kiegészítette a 38 pontot jegyző Aminu-Nurkic duó, a második sorból viszont gyakorlatilag semmilyen segítség nem érkezett – a kispad összesen 12 pontot tett hozzá és amint megbomlott az első ötös, rögtön hátrányba kerültek. Így is sokáig egálban tudtak maradni a labdaszerzéseknek és a gyors támadásoknak köszönhetően, de a hajrában a Pelicans megtalálta az utat a győzelemhez – Terry Stotts alakulata lesüllyedt a nyugati középmezőnyhöz, egálban áll a Denver, OKC kettőssel, fél meccsel előzi a New Orleanst és másféllel a Clipperst.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 36, Holiday 25/3, Cousins 24/9
A Blazers legjobb dobói: Lillard 23/6, McCollum 23/12, Aminu 19/9, Nurkic 19

Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 87–78

Ha nincs pontdobónk, védekezzünk. A Denver hátvédje, Gary Harris nagy formában van az utóbbi időben, most viszont személyes okok miatt hiányzott – csapata az első negyedben kereste is a támadójátékát. A másodikra meg is találta, egyre sűrűbben estek be a kosarak, miközben hátul szokatlanul jól védekeztek, bár ehhez nyilván kellett a Memphis nem éppen ligaelit előrejátéka is. A második félidőben aztán tovább javultak hátul, elöl pedig a kezdőbe kerülő Barton, illetve a padról jövő Lyles vezetésével dobtak annyit, amennyi egy sima győzelmet eredményezett. Ki kell emelnünk a 32 kiharcolt büntetőt, sokkal hatékonyabban támadták a gyűrűt, mint ellenfelük, ez volt a döntő faktor – további jó hír náluk, hogy Paul Millsap elkezdhette a könnyített edzéseket.

Nézhetetlen támadójáték a második félidőben. Nagyjából ezzel össze is lehet foglalni a Grizzlies újabb buktáját, hiába tudnak jól védekezni, Mike Conley nélkül az ilyen csúnya meccseket képtelenek megnyerni. Marc Gasol jól kezdett, de aztán ő is hamar beleszürkült a gárdába, most Tyreke Evans is elveszett az atletikusabb védők között, innentől kezdve a bravúrkosarakban és az ellenfél figyelmének lankadásában bízhattak. Utóbbi a 3-4. negyed fordulóján jött is, de hiába kapaszkodtak fel egy kosárnyi különbségre, rögtön össze is omlottak...

A Nuggets legjobb dobói: Barton 17/9, Lyles 16, Jokics 14/3
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 22/3, Evans, Ennis 12/3-12/3

Phoenix Suns–Houston Rockets 95–112

5 a 0 elleni edzés. Az ESPN stábja kicsit túlzott, amikor ezt emlegette a meccs kapcsán, de nem álltak messze az igazságtól. A Rockets James Harden nélkül, olyan háromszemélyes kispaddal, amelyen nem ült magasember (PJ Tucker, Gerald Green, Briante Weber) elképesztő simán húzta be a kötelezőt. Már az első félidő végére kialakult 13 pontnyi különbség, a vendégeknél hatan értek el legalább 12 pontot, és azt is vidáman elbírták, hogy a Gordon-Green tüzérkettős 8/33 mezőnykosarat értékesítsen. A harmadik negyedben Chris Paul vette el végleg a hazaiak, különösen Dragan Bender kedvét a kosárlabdától, de kellett a Capela, Ariza, Anderson trió is, akik kintről-bentről büntették a hibákat. A Rockets zsinórban harmadik győzelmével stabilizálta nyugati második helyét.

Értékelhetetlen. Egyelőre ez a szezon is rémálom a Suns számára, és messze az ébredés. Az első pár percben még csak kereste a távolságokat a vendégcsapat, vezettek is Bookerék, de amint eggyel feljebb kapcsolt a Rockets, a hazaiak úgy estek össze – pedig láthatóan nagyon messze volt a maximum fordulatszámtól a Houston. Hiába hozta a szokásos jó dobóteljesítményét Booker és Warren, védekezésben mindketten óriási lyukak voltak, a kispadról az egy szem Danuel House Jr. nem tudott csodát tenni, a fentebb említett Bender-Paul találkozók pedig megmutatták a teljes csődöt: sem a játékosok a pályán, sem az edző a kispadon nem tudta lereagálni ezt a szituációt, ahogyan a többit sem...

A Suns legjobb dobói: Booker 27/9, Warren 21/3, Bender 14/9
A Rockets legjobb dobói: Paul 25/6, Ariza, Anderson 18/12-18/12

NBA, ALAPSZAKASZ
Washington Wizards–Orlando Magic 125–119
Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 97–95
Charlotte Hornets–Utah Jazz 99–88
Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 105–110
Minnesota Timberwolves–New York Knicks 118–108
New Orleans Pelicans–Portland Trail Blazers 119–113
Milwaukee Bucks–Golden State Warriors 94–108
Denver Nuggets–Memphis Grizzlies 87–78
Phoenix Suns–Houston Rockets 95–112

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik