Majdnem húszpontos hátrányból nyert a Lakers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.11.22. 09:02
null
Kyle Kuzma nagy fordításhoz segítette a Lakerst
Az első félidőben közel húszpontos hátrányt szedett össze, ám a fordulás után megrázta magát és győzött a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában – Brandon Ingramék így a nyugati nyolcadik helyre léptek előre.

Los Angeles Lakers–Chicago Bulls 103–94

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Nagyon mélyről állt fel a Lakers. Az első félidőben egy forintot nem ért a hazaiak játéka, védekezésben borzasztóan lassúak voltak, támadásban eladtak 13 labdát – 19 pontos hátrányt szedtek össze, és csak azért nem lett ez harminc, mert Kyle Kuzma próbálta tartani a lelket társaiban. Luke Walton azonban rendet tett a fejekben a nagyszünet alatt, és a fordulás után már egy másként játszó Lakers futott ki a pályára, melyben Kuzma mellé felnőtt Brandon Ingram és különösen Kentavious Caldwell-Pope: a nyáron érkező dobóhátvéd végül 21 pontot szórt, ebből 11-et a negyedik negyedben és több sorsfordító hármast is elsüllyesztett. A harmadik játékrészt 11, a negyediket 12 ponttal nyerték meg az arany-lilák, akik hátul is több fokozattal feljebb kapcsoltak és a meccs hajrájában fordítani is tudtak – ha nem is könnyen, de hozták a győzelmet, így jelen pillanatban a Memphist és az OKC-t egy hajszállal megelőzve a nyugati nyolcadik helyen állnak.

Dunn a kezdőben. Fred Hoiberg úgy döntött, hogy mostantól Kris Dunn lesz a Chicago első számú irányítója. Jerian Grant a padról érkezve hozhatja a pontokat, és Dunn az első félidőben még jól is szervezte a játékot, jól diktálta a tempót. A feljavuló Lakersszel azonban ő sem tudott mit kezdeni, nem ültek a dobásai, voltak eladott labdái, de ekkor már a többiek sem tudtak váltani – a két fő shooter, Justin Holiday és Lauri Markkanen is pocsékul dobott (együtt 6/29-et), Valentine és a meglepően jól kezdő Blakeney tűzereje kevésnek bizonyult. A hajrában így is volt még esélyük, de a lendületben lévő Caldwell-Pope hármasaira nem tudtak válaszolni, így az utóbbi nyolc meccsükből a hetediket is elvesztették és 3–12-es mérleggel folytathatják.

A Lakers legjobb dobói: Kuzma 22/12, Caldwell-Pope 21/3, Ingram 17/3
A Bulls legjobb dobói: Valentine 17/15, Blakeney 15, R. Lopez 14

ÍME, A NAP BLOKKOLÁSA!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik