Levédekezte a Dallast a Lakers, a Houstont is elkapta a Pelicans

Gobodics TamásGobodics Tamás
2019.12.30. 09:08
null
Ez Kobe Bryantnek is tetszett (Fotó: NBA)
A Los Angeles nyerte az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) hajnali rangadóját, LeBron Jamesék kiváló védekezéssel száz pont alatt tartották a Dallast – a Houston közben erősen tartalékos felállásban maradt alul a magára találó New Orleans ellen. Shai Gilgeous-Alexander kosara döntött Torontóban, hozta a kötelezőt a Denver, 50%-kal zárta decembert a Memphis.

 

Toronto Raptors–Oklahoma City Thunder 97–98

Gilgeous-Alexanderé lett a győztes kosár. Torontóban született a Thunder hátvédje, úgyhogy számára természetesen különleges volt a mérkőzés, az alkalomnak pedig meg is adta a módját: 32 ponttal beállította karriercsúcsát, 12/21 jó dobásába 3/5 tripla is belefért, majd fél perccel a vége előtt ő jegyezte a győztes kosarat is. Ez a dobás egyébként a hatodik olyan alkalmat jelentette a negyedik negyedben, amikor változott a vezető kiléte, ez is jelzi, hogy mennyire kiélezett mérkőzést vívtak a felek és hogy mennyire kellett az OKC-nek Gilgeous-Alexander jó játéka – Gallinari és Schröder nélkül egyébként is nagyobb szerep hárult rá támadásban, amit most kiválóan meg is oldott. A 32 pontjával amúgy felállított egy rekordot is: egyetlen kanadai játékos sem szerzett még ennyit Torontóban.

Egylabdás meccs. Végig egálban voltak a felek ezen a találkozón, húsz alkalommal változott a vezető kiléte és tízszer álltak döntetlenre, nagyon nem bírtak egymással – egyik csapat sem játszott igazán jól támadásban, összesen 34 labdát adtak el, mindketten gyengén dobtak, úgyhogy nem a szép játékról szólt a derbi. A hazaiakon érződött az is, hogy fáradtabbak a back-to-back miatt, sem Lowry, sem VanVleet nem tudott igazán vezér lenni, de még így is messze ők voltak a legjobbak a csapatukból és igazából minden esélyük megvolt a sikerre – nem voltak rosszabbak, csak a végén eggyel többet hibáztak, mint ellenfelük, ezen múlt a vereségük.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 20/6, VanVleet 20/12, McCaw 13/9
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 32/9, Paul 25/9, Noel 13

Memphis Grizzlies–Charlotte Hornets 117–104

Végig vezetett a Memphis. Elöl-hátul remek játékkal nyitotta a meccset a hazai alakulat és onnantól végig beosztotta az előnyét, az első negyedet 11 ponttal nyerte, azt követően pedig menedzselte ezt a különbséget– amikor rohamozott a Hornets, akkor mindig válaszolt a Grizzlies, úgyhogy nem forgott igazán veszélyben a győzelme. A gárdánál ezúttal az is belefért, hogy Ja Morant megálljon hat pontnál, mert többen is hozták a jó teljesítményt, Dillon Brooks (20 pont, 8/13 mezőnyből, 23 perc), Jonas Valanciunas (16 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 7/8 mezőnyből, 23 perc), Jaren Jackson Jr. (14 pont, 12 lepattanó, 2 blokk) és Brandon Clarke (18 pont, 7/12 mezőnyből, 3 blokk) is jól játszott, plusz Grayson Allen is hozzátett még 15 pontot – ugyan összességében csak 30% alatt tripláztak, de mivel simán nyertek a festékben és kontrollálták a Hornets játékát, így tulajdonképpen egyértelmű győzelmet arattak. Ezzel pedig 8-8-as mérleggel zárták le decembert és csak másfél meccsre vannak a nyugati nyolcadik helytől...

Nem megy. Sorozatban ötödik vereségét könyvelhette el a Charlotte, nagyon nincs jó formában a társaság így az év végén – ezen az estén a pocsék kezdés miatt kapott ki, hiszen 3/16-os mezőnymutatóval, valamint 1/9 triplával nyitott, az itt beszedett hátrány pedig végigkísérte az együttest a meccs folyamán. Sem Terry Rozier (9 pont, 8 gólpassz), sem Devonte' Graham (5/18 mezőnyből, 10 gólpassz) nem tudott igazán érvényesülni, az ő kiemelkedő játékuk nélkül pedig nem nagyon szokott működni ez a csapat, így volt ez most is – gyengén dobtak végig, a kisebb rohamaiakat pedig visszaverte a Memphis. Most az év zárásaként még elutaznak Bostonba, ott pláne nem ők lesznek az esélyesek.

A Grizzlies legjobb dobói: Brooks 20/6, Clarke 18/3, Valanciunas 16
A Hornets legjobb dobói: Monk 18/3, Graham 16/9, Washington 16/12

New Orleans Pelicans–Houston Rockets 127–112

A végén szigorított be a Pelicans. A tartalékos ellenféllel szemben sokáig nem tudta érvényesíteni akaratát a New Orleans, sőt, a harmadik negyedben „mérhető" hátrányba került a gárda és kilenc ponttal is égett, mielőtt felszívta magát a záró etapban. 86-95 után ugyanis egy 18-1-es hazai roham következett, E'Twaun Moore egymaga négy hármast bombázott be három perc alatt, ezzel pedig berúgta a hazai motort, a Pels végül elöl-hátul lelépte a Houstont és 41-19-re (!) nyerte ezt a játékrészt– így természetesen fordított és végül magabiztos különbséggel nyert. Moore 25 pontos szezoncsúcsa mellett Lonzo Ball 27 egységgel szintén idei személyes rekordot szállított, ráadásul 10 lepattanóján és 8 gólpasszán kívül 7/12 triplát is betett a közösbe – rajtuk kívül még Brandon Ingram (27 pont, 10/17 mezőnyből), Jrue Holiday (25 pont, 10/18 mezőnyből) és Derrick Favors (12 pont, 16 lepattanó) is kiemelendő, sorozatban negyedik győzelmükkel pedig tovább zárkóztak a nyugati középmezőny felé.

Ezt elengedte a Houston. Azt már előzetesen is lehetett tudni, hogy Russell Westbrook a back-to-back miatt pihenőt kap, azt is, hogy Clint Capela nem tudja vállalni a játékot, az viszont csak nem sokkal a feldobás előtt derült ki, hogy James Harden sem játszik a Rocketsnél egy lábujj-sérülés miatt – a három legmeghatározóbb játékos nélkül azért sejteni lehetett, hogy nem nagyon fog működni a gárda. Az örömteli, hogy másfél hónap után visszatérhetett Eric Gordon, kezdőként játszott 22 percet és a dobásával nem is volt gond, egyáltalán nem tűnt rozsdásnak (20 pont, 6/12 mezőnyből, 4/7 tripla, 22 perc), de amikor Danuel House Jr.-nak, Isaiah Hartensteinnak, vagy Chris Clemonsnak kell húznia egy csapatot, akkor érezhetjük, hogy valami nem az igazi. Ennek ellenére bőven tartották magukat három negyeden keresztül, sőt, vezettek is, ám a végén kipukkadt a lufi – nem lehetnek elégedetlenek a teljesítményükkel ebben a formában, de a győzelem nem jött össze, úgyhogy továbbra is negyedikek Nyugaton.

A Pelicans legjobb dobói: Ball 27/21, Ingram 27/6, Holiday 25/12, Moore 25/15
A Rockets legjobb dobói: House Jr. 22/6, Gordon 20/12, Hartenstein 19

Denver Nuggets–Sacramento Kings 120–115

Összeszedte magát a Kings, de ez most kevés volt. Sorozatban hat vereség után, egy back-to-back második felén lépett pályára a Sacramento, de az elmúlt mérkőzések pocsék játéka után most azért jobban nézett ki a vendégcsapat. De'Aaron Fox visszatért az újabb sérülése után és 18 ponttal, valamint 13 gólpasszal dupla-duplázott, Nemanja Bjelica (27 pont, 10/13 mezőnyből) és Richaun Holmes (18 pont, 9/13 mezőnyből) remekelt magas poszton, de Buddy Hield (20 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) is hozta, ami tőle elvárható – csapatszinten 50%-os mezőnymutató és 30 gólpassz fölé jutottak, ez mindenképpen előrelépés. A győzelemhez viszont ez nem volt elég, az egy ponttal megnyert első negyed után hátrányba kerültek és a Nuggets irányította a meccset, majd bár a záró etapban visszajöttek a 14 pontos lemaradásukból, de fordítani már nem tudtak – 3-4 pontnál közelebb nem jutottak, védekezésben nem tudták megállítani a Denvert. A zsinórban hetedik vereséget tehát nem kerülték el, de játékban javultak, erre kell építeniük következőleg, a Clippers elleni hazai derbin.

Tovább száguld a Denver. Az utóbbi tíz meccsből kilencedik győzelmét aratta a Nuggets, az egyetlen sötét folt ebben a szériában az érthetetlen karácsonyi hazai betli a New Orleansszal szemben, úgyhogy a társaság egyrészt továbbra is nyugati második, másrészt a liga öt legjobb csapata közé tartozik a mérleget tekintve. Ezen az estén az is belefért, hogy az első félidőben Nikola Jokics alig játsszon faultgondok miatt, illetve hogy Paul Millsap és Gary Harris egyáltalán ne lépjen pályára, hiszen jól játszott Will Barton (19 pont, 5 gólpassz) és Jerami Grant (18 pont, 5/9 mezőnyből), a padról 15 ponttal szállt be Mason Plumlee, míg Michael Porter Jr. rögtön 19 ponttal és 8/10 jó dobással hálálta meg, hogy pályafutása során először bekerült a kezdőbe. A végén ugyan nagyon jött a Kings, de Jokicsék mindenre tudtak válaszolni a túloldalon, így megőrizték az előnyüket és behúzták az újabb győzelmet, úgyhogy jó szájízzel utazhatnak el rangadózni Houstonba.

A Nuggets legjobb dobói: Porter Jr. 19/3, Barton 19/3, Grant 18/6
A Kings legjobb dobói: Bjelica 27/15, Hield 20/9, Holmes 18, Fox 18

Los Angeles Lakers–Dallas Mavericks 108–95

Kontrollálta a meccset a Lakers. A back-to-back ellenére nagyon koncentrált védekezést mutatott be a Los Angeles tulajdonképpen az első perctől kezdve, a nyitó játékrészben 20 pont alatt tartotta a Dallast, majd a másodikban pillanatok alatt négy labdavesztésbe hajszolta bele, az itt futott 12-2-vel pedig már kényelmes előnyt épített fel. Elöl ugyan voltak gondok, de hátul nem igazán lazított a szorításon Frank Vogel alakulata, a harmadik negyedben 17 ponttal is vezetett már és végig kézben tartotta a találkozót, egyszer sem ingott meg, úgyhogy meggyőző teljesítménnyel nyerte meg a hazai rangadót. LeBron James ezúttal az osztogatásra szakosodott (13 pont, 13 gólpassz, utóbbi kategóriában elérte a 9000-es határt), de Anthony Davis (23 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) és Kentavious Caldwell-Pope (19 pont, 4/5 tripla) hozta, amit kellett, ráadásul Dwight Howard is hozzátett 15 pontot, mindet a második negyedben. A sorozatban négy vereség után így back-to-back győzelmekkel tért vissza a helyes útra a Lakers, úgyhogy 2,5 meccsel vezeti Nyugatot, ligaszinten pedig továbbra is második a Bucks mögött, így zárta le 2019-et.

Most csak szenvedett a Dallas. Nem játszottak jól a vendégek, akik a Lakershez hasonlóan egy back-to-back második felén léptek pályára – az első félidőben alig 30%-kal dobtak mezőnyből és a meccs végére is csak 36%-ig javultak fel. Nem ültek a tripláik, több eladott labdájuk volt, mint gólpasszuk és 54-32-re kikaptak a festékben is, így azért nem lehetett sok esélyük és bár a védekezésüket ők is igyekeztek összerakni, de nem volt bennük annyi tűzerő, hogy igazán megszorítsák ellenfelüket. Most Luka Doncic (19 pont, 5/14 mezőnyből, 0/6 tripla, 7 gólpassz, 6 eladott labda) is haloványabb volt magához képest, Tim Hardaway Jr. pedig hét perc után kidőlt egy combhajlító-sérülés miatt, úgyhogy finoman szólva nem alakult jól számukra ez az este – idén már nem játszanak, január elsején mennek Oklahoma Citybe.

A Lakers legjobb dobói: Davis 23, Caldwell-Pope 19/12, Howard 15
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 19, Wright 14/3, Finney-Smith 12/9, Barea 12/6
Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek