LeBron James szezoncsúcsot dobott Miamiban, megint bukott a GSW

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.11.19. 09:20
null
LeBron James szezoncsúcsot dobott Miamiban (Fotó: Getty Images)
Címkék
51 pontot dobott korábbi csapata otthonában LeBron James, ezzel győzelemre vezette a Lakerst az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali játéknapján. A címvédő Warriors ismét kikapott, ezúttal San Antoniónan, úgyhogy a Washingtonban nyerő Portland átvette a nyugati első helyet, közben a Memphis Minnesotában, a Magic pedig a Knicks ellen tudott győzni.

 

Minnesota Timberwolves–Memphis Grizzlies 87–100

Nem bírt a Memphis védekezésével a Timberwolves. A hazaiak az előző három meccsüket sorozatban megnyerték, méghozzá úgy, hogy 113 pontot dobtak átlagban és az egész szezont tekintve övék a második legkevesebb eladott labda – ehhez képest most sikerült 87 pontot szerezniük és 20 alkalommal elveszíteniük a játékszert. Az első negyedben még vezettek, mert a Memphis sem dobott jól, de ahogy a vendégek rátaláltak a ritmusukra, úgy nyílt az olló és a két középső játékrészt 16 ponttal bukták el – ez pedig nagy különbségnek számított egy olyan találkozón, ahol ennyire nem tudott folyamatosan kosarakat szerezni egyik csapat sem. A Minnynél Karl-Anthony Towns 15 pontos, 20 lepattanós dupla-duplája, Derrick Rose 18 pontja és Rob Covington 4/8 triplája említhető pozitívumként, de összességében 40 százalék alatt maradtak mezőnyből és abszolút a Grizzlies tempójában kosárlabdáztak, így megvan az idei második hazai vereségük.

Élcsapat a Grizzlies. Marc Gasol szerint a Memphis visszatalált ahhoz a stílushoz, felfogáshoz, játékhoz, amivel eredményes tudott lenni az elmúlt években és emiatt tudják most sorozatban nyerni a meccseiket – 10–5-re állnak és a borzasztóan kiegyenlített Nyugaton ez az jelenti, hogy fél meccsre vannak az első helytől. Ezen a találkozón is működött a recept, ők diktálták az iramot, elvették ellenfelük kedvét, támadásban pedig elég volt két jó teljesítmény ahhoz, hogy meg is lépjenek – Gasol 26 ponttal, 13 lepattanóval, 3 blokkal és 4/7 triplával zárt, Mike Conley pedig 18 pontot és 8 gólpasszt tett a közösbe, ez megadta az alapot. Most back-to-backet játszik a társaság, a jó formában lévő Dallast fogadja.

A Timberwolves legjobb dobói: Rose 18/6, Covington 15/12, Towns 15/3
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 26/12, Conley 18/6, Jackson Jr. 13/3

Miami Heat–Los Angeles Lakers 97–113

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

LeBron James nagy estéje. A Miamival korábban két bajnoki címet is nyerő Lakers-klasszis a back-to-back első felén ugyan visszafogott teljesítményt nyújtott, de erre a találkozóra alaposan felszívta magát és felpörgött korábbi csapata ellen: 51 pontos szezoncsúcsot rámolt be 19/31-es mezőnymutatóval és 6/8 triplával, gyakorlatilag mindent bedobott ezen az összecsapáson, amit be lehetett. Az ő vezetésével kontrollálta a találkozót az egyébként csapatként támadásban nem a legacélosabban játszó Los Angeles, az első negyedben kiharcolt előnyt sikerült végigvinnie a társaságnak, így fontos győzelmet aratott – érdekesség, hogy James először nyert Miamiban, mióta 2014-ben visszaigazolt innen Clevelandbe. Az 51 pontját egyébként Lance Stephensonnak köszönheti, aki odaszólt neki az utolsó másodpercekben, hogy „úgysem dobod be a triplát”, James pedig ezen felbuzdulva bevágott még egy nagyon távoli hármast, átlépte az 50 pontot, majd rámutatott Stephensonra, hogy öreg, tévedsz... Még egy érdekesség: eddig minden „új” James-csapat (Miamiba igazolása után a Heat, Clevelandbe visszatérése után a Cavs és az idei Lakers) is 9–7-tel nyitotta a szezont.

James Johnson sem tudott segíteni. Idén először lépett pályára a Heat egyik legfontosabb láncszeme, 15 percet kapott a kispadról beszállva és bár övé volt a legjobb plusz-mínusz mutató a hazaiaknál, annyit nem tudott segíteni, hogy komoly győzelmi esélye legyen a társaságnak. A playmakerek közül Dragic és Wade sem játszott, Josh Richardson pedig faultgondokba került, csak 25 percet töltött a parketten, a negyedik negyedben pedig ki is állították, miután dühében kidobta a pályáról az egyik cipőjét – nem volt bennük átütőerő, úgyhogy továbbra sem tudnak kilábalni a hullámvölgyből. Ennek pedig most már az elmúlt 12 év második legrosszabb rajtja lett az eredménye, a 6–0-es mérlegnél csak egyszer, két évvel ezelőtt nyitottak gyengébben, akkor 5–11-gyel.

A Heat legjobb dobói: Ellington 19/15, Richardson 17, T. Johnson 17/6
A Lakers legjobb dobói: James 51/18, Caldwell-Pope 19/9, Kuzma 15/3

Orlando Magic–New York Knicks 131–117

Csúcsokat döntöget a Magic. Előző este 130 pontot szórt az Orlando, most 131-gyel új szezoncsúcsot állított fel, ráadásul először fordult elő a klub történetében, hogy back-to-back elérje a 130 egységet – 57 százalékkal tüzelt mezőnyből a társaság és dacára az előző esti meccsnek, bombaformában nyitotta a találkozót. A gárda az első tíz (!) dobását mind a gyűrűbe küldte, Aaron Gordon ebből egymaga 7/7-et vállalt és 20 pontos első negyedet produkált, a Magic pedig meglépett 28–10-re és végül 44 ponttal zárta a játékrészt – innentől végig előrébb járt, bár a Knicks többször is kőkeményen rohamozott, de mindenre volt válaszuk a hazaiaknak. A negyedik negyedben azért kapaszkodniuk kellett, de megoldották a feladatot, és a 2–6-os rajtjuk óta 7–2-t mentek, az addigi 41 százalékos mezőnymutatójuk helyett azóta 49 százalékkal dobnak és már pozitív mérleggel állnak a keleti playoff-helyek egyikén, úgy, hogy náluk csak négy csapat nyert több mérkőzést a konferenciában.

Pedig nagyot ment a New York. A rettentően elszúrt első negyed után rálépett a gázra a Knicks és a nagyszünetben már csak egyetlen egy pont volt a hátránya, majd bár a fordulás után megint „elengedte” az Orlandót, a negyedik negyedben ismét feljött egy labdára – átlépnie azonban sosem sikerült a küszöböt, nem tudott kiegyenlíteni, vagy vezetni. Ennek fő oka nyilvánvalóan a védekezés volt, pedig támadásban Tim Hardaway Jr. (32 pont, 5/10 tripla), Trey Burke (31 pont, 11/20 mezőnyből) és Enes Kanter (21 pont, 19 lepattanó) is nagy formában kosárlabdázott, de hiába hoztak hárman is ilyen extrát a kispadról, túldobni nem tudták a megállíthatatlan Magicet, így újabb vereséget szenvedtek.

A Magic legjobb dobói: Gordon 31/12, Vucsevics 28/6, Fournier 19/6
A Knicks legjobb dobói: Hardaway Jr. 32/15, Burke 31/3, Kanter 21

Washington Wizards–Portland Trail Blazers 109–119

Nyugat élén a Portland. Ezzel a győzelemmel és a GSW újabb vereségével átvette a konferencia első helyét a Blazers azok után, hogy 0–2-vel kezdte hatmeccses idegenbeli túráját. Ezúttal azonban nem sok esélyt adott a Washingtonnak, és az érdemi kérdéseket egy félidő alatt lerendezte. Az első negyedet még „csak” hét ponttal nyerte az együttes (32–12 után egy 15–0-t futott a Wizards), de a nagyszünetben már 20 egység feletti előnyben volt, amit a fordulás után már csak be kellett osztani különösebb erőfeszítés nélkül. Ez sikerült, úgyhogy 11–5-tel pillanatnyilag ők vezetik Nyugatot. Damian Lillard egyébként 40 pontig jutott úgy, hogy mezőnyből csak 12/29-et hajított, de 13/15 büntetővel kozmetikázott a statisztikáján, ráadásul kiosztott öt gólpasszt is egyetlen eladott labdával, mellette pedig CJ McCollum szórt be 25 pontot, lejátszották a Wall-Beal párost.

Howard kidőlt. Alig hét percet játszott ezen az estén a Wizards centere, mert egyrészt ennyi idő alatt is beütött három faultot, másrészt pedig fájdalmat érzett, Scott Brooksék ezért úgy döntöttek, hogy nem erőltetik, ezen a meccsen egyébként sem nagyon volt esélyük, csak amikor visszavett a Blazers. Bradley Beal nem nagyon talált fogást a vendégeken, de John Wallnak sem volt különösebb hatása a játékra, a negyedik negyedben is a kispad csökkentette a különbséget és tette szorosabbá a végeredményt, Brooks is őket emelte ki. A jobb időszakuk után most megint kikaptak kétszer, következőleg, a Clippers ellen pedig lezárják hazai sorozatukat.

A Wizards legjobb dobói: Wall 24/9, Oubre Jr. 19/6, Porter 13/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 40/9, McCollum 25/9, Nurkic 13

San Antonio Spurs–Golden State Warriors 104–92

Nem működik a Warriors. A címvédő Steph Curry és Draymond Green nélkül erőtlennek és elképzelés nélkülinek tűnt ismét, amiben persze valószínűleg a back-to-back is szerepet játszott, mindenesetre ezúttal is nagyon gyenge játékkal szenvedett vereséget. Kevin Durant (26 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz, 8/25 mezőnyből) és Klay Thompson (25 pont, 11/26 mezőnyből) is sokat vállalt, de rosszul választották ki a dobásokat, keveset járatták a labdát és csapatszinten is pocsékul dobtak. Összesen öt (!) triplát süllyesztettek el és 40 százalékon maradtak mezőnyből, éppen azok az erényeik tűntek el, amitől Warriors a Warriors. Steve Kerr csapata egyre komolyabb bajban van, most már zsinórban harmadszor kapott ki és az is egyértelmű, hogy ebben a szezonban ilyen gyengélkedések nem férnek bele – már elvesztették a nyugati első helyüket és következőleg a nagy formában lévő OKC-t fogadják.

Nagyon kellett ez a Spursnek. Persze a Golden State-nek is nagy szüksége lett volna erre a sikerre, de így volt ezzel a San Antonio is, hiszen Gregg Popovich csapata az ezt megelőző hat meccséből csak egyet nyert meg – most viszont a hazaiaknál mindig volt valaki, aki megtolja a szekeret, a védekezés pedig kellően agresszívnek bizonyult. Az első negyedben Rudy Gay (19 pontjából 12-t dobott ekkor, 3/3 tripla) vitte a prímet, a játékszervezést remekül csinálta DeMar DeRozan (20 pont, 9 gólpassz) és most LaMarcus Aldridge (24 pont, 18 lepattanó, 2 blokk) is kiválóan játszott, hármójuk közül pedig valamelyikük mindig be tudott találni, amikor kellett. Egyszer, a második negyedben egy percre kerültek hátrányba, de rögtön egy 11-2-vel reagáltak és összességében végig vezetni tudtak, úgyhogy nagyon fontos sikert könyvelhettek el, bár jelenleg ezzel is a playoff-vonal alatt találhatóak.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 24, DeRozan 20, Gay 19/9
A Warriors legjobb dobói: Durant 26/3, Thompson 25/9, Cook 16/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Minnesota Timberwolves–Memphis Grizzlies 87–100
(20–17, 23–30, 19–28, 25–25)
Miami Heat–Los Angeles Lakers 97–113 (21–34, 31–33, 24–25, 21–21)
Orlando Magic–New York Knicks 131–117 (44–31, 23–35, 31–26, 33–25)
Washington Wizards–Portland Trail Blazers 109–119 (25–32, 16–30, 29–29, 39–28)
San Antonio Spurs–Golden State Warriors 104–92 (33–27, 23–21, 23–22, 25–22)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik