LeBron James magára maradt, 0–14 lett a vége

Vágólapra másolva!
2016.03.25. 08:54
null
LeBron James jól játszott, de egyedül nem bírt Shane Larkinékkal (Fotó: Reuters)
Némi meglepetésre kikapott Brooklynban a gyengén játszó Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, a Los Angeles Clippers viszont óriási végjátékban gyűrte le a Portlandet és húzta be a nyugati rangadót. Az Indiana hozta a kötelezőt, de megsérült Paul George, a New York két nap alatt másodszor is megverte a Chicagót, az OKC pedig három negyed alatt lerendezte a Jazzt – íme a részletek!

 

Indiana Pacers–New Orleans Pelicans 92–84

Győzelem vezéráldozattal? Az Indiana a második negyedtől kezdve kézben tartotta a mérkőzést, ekkor növelte előnyét tíz pont környékére, amelyet meg is tartott a végéig – ugyan nem tudta idő előtt eldönteni a meccset, de nem is forgott veszélyben a győzelme. A 20. születésnapját ünneplő Myles Turner parádézott, 24 pontja mellé 16 lepattanót (karriercsúcs) szerzett meg, kulcspillanatokban rendre fellépett és ő volt ezúttal csapata vezére. Erre szüksége is volt a Pacersnek, mert Paul George jobb lába (amelyik korábban eltört) a harmadik negyedben megsérült egy betörésnél, jó hír viszont, hogy Frank Vogel szerint nincs komoly baj és bármelyik meccsen visszatérhet.

Ez a Pelicans-C volt. Eddig is hat alapember hiányzott a New Orleansnál, ezen az estén pedig már Jrue Holiday sem lépett pályára lábujjsérülés miatt, ezek után pedig érthető módon esélytelen volt a gárda. Az összeszokottság hiánya mellett a minőség is hiányzott, Ajinca és Frazier igyekezett leginkább, de ők nem elegendőek arra, hogy Indianában nyerni tudjon a Pelicans – még akkor sem, ha a Pacers is kissé csökkentett módban játszott.

A Pacers legjobb dobói: Turner 24, Miles 19/9, George 15/3
A Pelicans legjobb dobói: Ajinca 22, Frazier 18/3, Gee 17/3

Brooklyn Nets–Cleveland Cavaliers 104–95

James egyedül kevés volt. Végül mindenki pályára lépett a Cavsnél, de nem volt sok köszönet a játékukban: egyedül LeBron James volt jó, a többieknek alig akadt értékelhető megmozdulása. Kyrie Irving 6/22-t, Kevin Love 5/14-et szenvedett össze mezőnyből, a többiek pedig szinte teljesen veszélytelenek voltak a gyűrűre – James 30 pontja (13/16 mezőnyből) csak a szoros meccshez volt elég. A négyszeres MVP első tíz dobását értékesítette, ám a negyedik negyedben már ő sem tudott segíteni – csak két mezőnykísérlete volt, mindkettőt elrontotta és egyetlen pontot sem szerzett már ekkor.

Egy gyenge negyed belefért. Az első félidőben végig a Brooklyn akarata érvényesült, a nagyszünetben 59 pontnál jártak Lopezék és tíz pont körüli előnyt alakítottak ki. A harmadik negyedben jött el igazán LeBron James ideje, vezérletével fordított a Cavs, ám a záró etapot a kispadon kezdte, ezt pedig kihasználta a Nets: egy 14-0-s rohammal lelépték ellenfelüket a hazaiak. Az együttes sokkal több lábon állt, mint a Cleveland, így némileg váratlan, de megérdemelt győzelmet aratott.

A Nets legjobb dobói: Lopez 22, Larkin 16/3, Bogdanovic 12/9
A Cavaliers legjobb dobói: James 30/3, Irving 13/3, Love 11

New York Knicks–Chicago Bulls 106–94

Kettőből kettő. Két nap alatt másodszor is megverte a Chicagót a New York, amire azért sokan nem fogadtak volna a két csapat előzetes formája alapján – azonban ahogy tegnap, úgy ezúttal is egyszerűen jobban kosárlabdázott a Knicks. Jól játszott Anthony, jól játszott Porzingis, jól játszott Calderon és a padról is érkezett segítség, a gárda 50% felett tüzelt mezőnyből és bár sok labdát adott el, ezt triplákkal igyekezett ellensúlyozni – gyakorlatilag végig kézben is tartotta a meccset.

Lesz itt playoff? A back-to-back vereséggel nehéz helyzetben van a Chicago, mert jelenleg nincs rájátszást érő helyen, másfél meccs a hátránya a jó formában lévő Pistonsszal szemben, ráadásul hátralévő meccsei nagy részét idegenben kell megvívnia. Pau Gasol ezúttal nem léphetett pályára térdfájdalmai miatt, ráadásul a kinti dobógépek (McDermott, Mirotic, Brooks) sem találták a gyűrűt, így hiába villogott Rose (30 pont) és hiába volt jó Butler, ez kevésnek bizonyult. Sosem voltak nagy hátrányban, de végig futottak az eredmény után és a kiegyensúlyozott New Yorknak mindenre volt válasza, így holnap Orlandóban muszáj lesz javítania a gárdának.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 26/9, Porzingis 19/6, Williams 13/3
A Bulls legjobb dobói: Rose 30/3, Butler 19/3, Gibson 10

Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 113–91

Három negyed alatt eldőlt. Nem kellett megerőltetnie magát az OKC-nek, agresszív védekezéssel és sok labdaszerzéssel könnyű kosarakhoz jutottak Duranték, három negyed alatt húsz pont feletti előnyt építettek ki és a záró játékrésznek már nem volt tétje. Westbrook és Durant is kivette a részét mindenből (ketten együtt 35 pont, 15 lepattanó, 18 gólpassz mérsékelt játékidő alatt), a pontokat pedig mások is hozni tudtak – összességében jóval 50% feletti mezőnymutatóval, sima meccsen hozta sorozatban hatodik sikerét a gárda.

Az eladott labdák sokba kerültek. A Jazz hátvédjei képtelenek voltak vigyázni a játékszerre, 18 alkalommal szórták el, melyből 13-at konkrétan az OKC játékosai szereztek meg – leindításból 22 pontot kaptak a vendégek, ami nem fért bele. A kezdőcsapat összesen 34 egységet tudott felrakni a táblára, ezzel a vereséggel pedig ismét utolérte őket a tegnap legyőzött Houston – két nap múlva Minnesotában kötelező lesz számukra a győzelem...

A Thunder legjobb dobói: Durant 20/6, Waiters 17/3, Westbrook 15/3
A Jazz legjobb dobói: Burke 17/3, Lyles 14, Hood 11/3

Los Angeles Clippers–Portland Trail Blazers 96–94

Őrült végjáték. A mérkőzés nagy részében ment az adok-kapok a felek között és egyik csapat sem tudott kilenc pontnál nagyobb előnyt kialakítani. Az utolsó fél perchez is egállal érkeztek meg a felek, Damian Lillard süllyesztett el egy hármast, amelyre 11 másodperccel a vége előtt Jamal Crawford válaszolt szintén kintről. Maurice Harkless rontott közelit, ráadásul maradt még 1,1 másodperc az órán – az oldalbedobás után JJ Redick került helyzetbe és egy nehéz távoli kettessel megnyerte a meccset a hazaiaknak.

Színvonalas meccs volt. Mindkét csapat nagyon agresszíven védekezett végig, a fő figurákat és a könnyű kosarakat sem igazán engedték egymásnak, ellenben sok betörést és büntetőt láthattunk. Összességében a triplákat jól elvette egymástól a két együttes, de az utolsó pillanatokban a klasszisokra nem volt válasz – ezúttal ennyivel több volt a Clippersben. A Blazers számára fájó ez a vereség (csak másfél meccsel előzik meg a kilencedik Jazzt), de most sorozatban négy találkozót vívnak otthon, ez pedig elég lehet ahhoz, hogy bejussanak a rájátszásba.

A Clippers legjobb dobói: Crawford 25/9, Paul 25, Jordan 12
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 18/6, McCollum 17/3, Davis 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik