Kéz a kézben száguld a Warriors és a Cleveland

Vágólapra másolva!
2017.12.15. 09:11
null
Kevin Durant 36 pontig jutott a Dallas ellen (Fotó: Twitter/NBA)
Három kezdőjátékosa nélkül is hozta sorozatban a nyolcadik győzelmét a címvédő Golden State az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, míg a kihívó Cleveland Cavaliers az utóbbi tizenhét meccsén a tizenhatodik sikerét könyvelhette el hajnalban. Hét vereség után tudott ismét nyerni a Detroit, nem hibázott a Minnesota, a New York pedig annak ellenére verte meg a Brooklynt, hogy Kristaps Porzingis megsérült.

 

Atlanta Hawks–Detroit Pistons 91–105

„Két hét pokol" után. Így jellemezte az elmúlt időszakot a Pistons vezetőedzője, Stan Van Gundy, hiszen bár csapata előtte a keleti második-harmadik helyen állt, sorozatban hét vereséget gyűjtött össze és decemberben még nem nyert találkozót. Most sikerült megtörni ezt a szériát, a szoros első negyed után kézbe vette az irányítást a gárda és a második játékrész elejétől már nem adta ki a kezéből a vezetést, a két középső negyedet 22 ponttal nyerte meg és végül magabiztos győzelmet aratott. Andre Drummond közel járt egy tripla duplához (12 pont, 19 lepattanó, 8 gólpassz), Harris, Bradley és a padról beszálló Galloway pontosan fejezte be a támadásokat, így az is belefért, hogy Reggie Jackson megint ne váltsa meg a világot – most rögtön elutaznak egy back-to-backre Indianába, de legalább megvan a már nagyon várt első decemberi siker...

Schröder jó játéka nélkül nehéz. Ezúttal is látszott, hogy mennyit számít Atlantában Dennis Schröder agresszivitása, az irányító ugyan szétosztott tíz gólpasszt, de csak kilenc pontot dobott hét mezőnykísérletből, alig vállalt, így pedig nem lehetett esélyük a győzelemre. Az ő szerepét senki nem tudta átvenni, hiába volt nagyon hatékony Ilyasova (23 pont, 10/14 mezőnyből) és hiába tért vissza rögtön 15 ponttal Collins, csak az első negyedben volt meg a ritmus – onnantól a Pistons diktált, bár a végén kozmetikáztak a számokon a hazaiak. A sereghajtó 6–22-vel utazik el Memphisbe, szintén egy back-to-backre.

A Hawks legjobb dobói: Ilyasova 23/6, Collins 15, Schröder 9/3, Cavanaugh 9/6
A Pistons legjobb dobói: Harris 19/3, Bradley 18/6, Galloway 17/15

Brooklyn Nets–New York Knicks 104–111

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Drága lehet ez a győzelem. Az első félidőt uralta a New York, kiválóan működött a támadójáték és 63–50-re vezetett is a gárda a nagyszünetben, megvolt a ritmus, ültek a dobások, bizakodva várhatták a folytatást. A harmadik negyedben azonban egy kontakt nélküli esetnél térdsérülést szenvedett Kristaps Porzingis, ami sosem jó jel, bár a meccs után a csapat nem jelentett be semmi komolyat, csak hogy "térdfájdalom" – a magasember is azt mondta, hogy nem tudja, mi történik, furcsa fájdalmat érzett, de reméli, hogy nem komoly. Itt mindenesetre megtört kicsit a Knicks lendülete, de sikerült feljebb lépnie Courtney Lee-nek, aki egymaga 18 pontot szórt a nagyszünet után, Michael Beasley is beszállt a pontgyártásba, így bár a Nets egyszer át tudta venni a vezetést, sikerült rendezniük a sorokat a vendégeknek és végül kiharcolták ezt a fontos győzelmet. Az utolsó percekben mindenre tudtak válaszolni Beasleyék, így idei második idegenbeli sikerüket könyvelhették el és 15–13-mal fogadhatják a Thundert.

Nem sikerült élni az eséllyel. Kenny Atkinson szerint nem sokan tudják megállítani Porzingist és ez a pályán is jól látszott a Nets esetében, de akkor sem sikerült megnyerni a találkozót, mikor már nem volt a pályán a lett magasember. Ugyan több kiváló egyéni teljesítményt is láthattunk a hazaiaknál (Dinwiddie 26 pont, 7-7 pattanó és gólpassz, Hollis-Jefferson 25 pont, 4 labdaszerzés, LeVert 15 pont, 5-5 pattanó és gólpassz), ez csak arra volt elég, hogy ledolgozzák a hátrányt abban az időszakban, amíg a Knicks kereste magát szupersztárja elvesztése után – 82-79-nél vezetett a Brooklyn, de a New York egy 8–0-val válaszolt és innentől már végig előrébb járt. Dinwiddie egyébként idén már hatodszor érte el a húsz pontot, ami a csapatnál a legjobbnak számít, illetve zsinórban 14-szer osztott ki legalább hat gólpasszt, ez pedig NBA-csúcs ebben a szezonban.

A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 26/12, Hollis-Jefferson 25, LeVert 15/9
A Knicks legjobb dobói: Lee 27/9, Porzingis 13/3, Kanter 13

Cleveland Cavaliers–Los Angeles Lakers 121–112

Ezt is megugrotta a Cavs. Megnehezítette a hazai alakulat dolgát a Lakers, a clevelandi védekezés nem állt a helyzet magaslatán, de ha dobni kell, akkor jelen pillanatban valószínűleg csak a Houston és a Golden State tudja felvenni a versenyt Tyronn Lue csapatával, így ezt a győzelmet is behúzta a társaság. LeBron James ismét oktatott (25 pont, 12-12 lepattanó és gólpassz), Kevin Love a nagyon fontos harmadik negyedben villogott igazán (28 pont, ebből 13 ebben az időszakban, 11 lepattanó, 4/6 tripla), Jose Calderon szezoncsúcsot jelentő 17 pontot és 5/8 triplát tett hozzá, ráadásul a kispadról is érkezett segítség – ugyan összességében most nem dobtak extrán, így is berámoltak tizenöt hármast, kiosztottak 32 gólpasszt és a második negyed hajrájától végig vezettek. Jamesék így az utóbbi 17 mérkőzésükből a 16.-at nyerték meg, otthon sorozatban tíz sikernél járnak és csak 2.5 meccsre vannak a Bostontól, nyomás alatt tartják a keleti listavezetőt.

Villogtak a fiatalok. Nagyon jól teljesített ezen az idegenbeli túrán a Lakers, két győzelem után ez a második szoros vereség, de a Knicks elleni hosszabbítás után most a liga egyik legjobb csapatával is szinte végig partiban tudtak lenni. Külön öröm számukra, hogy ezt főleg a fiataloknak köszönhették, Lonzo Ball jól diktálta az iramot (13 pont, 8 lepattanó, 11 gólpassz), Brandon Ingram volt az "állat" (26 pont, 10/15 mezőnyből, 6-6 lepattanó és gólpassz), a padról pedig húsz ponttal érkezett meg Kyle Kuzma – az első félidő nagy részében még vezettek is, de aztán átvette az irányítást a Cavs és nem védekeztek elég jól a vendégek ahhoz, hogy megtörjék Jamesék lendületét. Most hazatérnek és fogadják a Golden State-et, a szezon legnehezebb részét teljesítik éppen, már ami a sorsolást illeti, pedig jelenleg csak három meccsre vannak a rájátszást jelentő helyektől.

A Cavaliers legjobb dobói: Love 28/12, James 25/3, Calderon 17/15
A Lakers legjobb dobói: Ingram 26/9, Kuzma 20/3, Ball 13/9, Randle 13

Minnesota Timberwolves–Sacramento Kings 119–96

Towns megemberelte magát. Az Embiiddel történt twitteres szóváltás mellett valószínűleg máshonnan is értesült arról a Wolves centere, hogy gyengén védekezett a Philly ellen és ezen mindenképpen változtatnia kell, mert ezen az estén nagyon csipkedte magát hátul is – 30 pontos, 14 lepattanós dupla duplája mellett öt gólpasszt és öt blokkot is jegyzett, ezúttal saját palánkja alatt is próbált minél keményebben játszani. Az ő extrája megadta az alaphangot, az első negyedben tizenegy pontot szórt és tízzel vezetett csapata, innentől igazából végig uralta is a találkozót a Minnesota – a harmadik játékrész végén már 24 pont volt közte, a záró etap csak formalitásnak bizonyult. A hazaiak 56.1 százalékkal tüzeltek mezőnyből, 47.6 százalékkal tripláztak, 29 gólpasszukra pedig mindössze 9 eladott (és 12 szerzett) labda jutott, nem forgott veszélyben a győzelmük.

Fox megsérült. A Kings talán legfényesebb jövő előtt álló újonca, De'Aaron Fox alig hét percet tölthetett parketten, mielőtt kidőlt izomsérülés miatt és nem tért már vissza a pályára – érzékeny veszteség ő, hiszen ebben a szezonban semmi más célja nem lehet az együttesnek, mint hogy a rengeteg tehetséges fiatal minél többet fejlődjön. Justin Jackson és Willie Cauley-Stein mondjuk egy percet sem játszott az első félidőben, hogy aztán a másodikban kezdő legyen mindkettő, érdekesen rotált Dave Jörger, de a meccshez igazából csak a második negyedben tudtak hozzászólni, akkor legalább tartották a különbséget – vasárnap este Torontóba látogatnak, meglátjuk, hogy Fox sérülésével mi lesz addig.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 30/6, Wiggins 22/9, Butler 21
A Kings legjobb dobói: Hill 16/12, Randolph 15/3, Kufosz 11

Golden State Warriors–Dallas Mavericks 112–97

Akárki hiányzik, nem számít. Ezúttal sem volt ott a Warriors keretében három kezdőjátékos, Steph Curry, Draymond Green és Zaza Pacsulia, valamint hiányzott Nick Young is, de a Durant, Thompson páros mellé a Livingston, Kaszpi, Bell sor is elég volt az első ötösben ahhoz, hogy újabb győzelmet arassanak. Durant ismét teljesen tarthatatlan volt (36 pont, 15/23 mezőnyből, 11 lepattanó, 7 gólpassz), Klay Thompson pontosan azt csinálta, amit kell (25 pont, 5/5 tripla második opcióként), Bell (8 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) és Kaszpi (17 pont, 11 lepattanó) nagyon sokoldalú játékot mutatott be, Andre Iguodala pedig tíz gólpasszt osztott szét csereként – a félidei egál után át is vette az irányítást a hazai alakulat és végül tizenöt ponttal hozta sorozatban nyolcadik győzelmét.

Helytállt, de nem nyerhetett a Mavs. Koncentrált játékkal kezdett a Dallas, nagyon figyeltek a Warriors óvatlan labdáira és amikor sikerült megszerezni, villámgyorsan át is rohantak a pályán Barnesék – az első negyedet megnyerték és a nagyszünetben is döntetlen volt az állás. A fordulás után azonban már nem tudták tartani a lépést a vendégek, hiába játszott remekül (18 pont, 9 lepattanó) Dirk Nowitzki és hiába sikerült távol tartani a büntetővonaltól a Warriorst – a címvédő 60.3 százalékkal dobott mezőnyből, ilyen tűzerővel nem rendelkeztek a texasiak. Rick Carlisle gárdája újabb nehéz feladat elé néz: San Antonióba utazik a hétvégén.

A Warriors legjobb dobói: Durant 36/12, Thompson 25/15, Kaszpi 17/3
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 18/6, Barnes 16/3, Barea 14/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik