Jimmy Butler varázsolt, a tartalékos Miami legyőzte a Lakerst

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.10.05. 08:14
null
Jimmy Butler triplakísérlet nélkül hozta össze a 40 pontot (Fotó: Getty Images)
Elképesztő meccset játszott a Miami Heat vezére, Jimmy Butler, így a keleti bajnok 2–1-re szépített a Los Angeles Lakers ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nagydöntőjében.

 

Butlert nem érdekelte, hogy ki játszik. A Heatnél ezúttal sem léphetett pályára Bam Adebayo, valamint Goran Dragic, a két meghatározó játékos hiánya viszont ezúttal kevésbé tűnt fel, köszönhetően elsősorban Jimmy Butlernek. A Miami vezére már legutóbb is igyekezett mindent a kezébe venni, dobni, irányítani, összefogni a csapatát, de most még rátett egy, vagy inkább több lapáttal és egészen elképesztő teljesítménnyel vezette bravúros győzelemre csapatát. Butler az első perctől kezdve tarthatatlannak bizonyult, folyamatosan elment a gyűrűig, szenzációsan olvasta a védekezést, büntette a hibákat, dobálta a tempókat és azt verte meg, akit csak rárakott Frank Vogel – Kyle Kuzmát különösen szerette, de Danny Green, Markieff Morris, Kentavious Caldwell-Pope és LeBron James is tehetetlennek bizonyult vele szemben. A rengeteg kosara mellett pedig arra is figyelt, hogy dobassa a többieket – az előző két meccsen gyengélkedő Duncan Robinsont is igyekezett felrázni, a rosszul kezdő Tyler Herrót is felpörgette, sőt, egy elrontott védekezés után Meyers Leonard kezébe is odaadta a labdát ziccerben, csak úgy biztatásként. Butler végül kereken 40 pontot szerzett úgy, hogy triplát rá sem emelt (!), volt viszont 14/20 kettese, 11 lepattanója, 13 gólpassza, 2 labdaszerzése és 2 blokkja – rajta kívül senki nem volt stabil támadófegyver, de ezúttal nem is kellett neki más, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy most egymaga nőtt a Lakers fölé. Nem csoda, hogy a találkozó után felrobbant a közösségi média az őt éltető NBA-játékosok tweetjeitől…

Ez végig a Heat meccse volt. Két sima győzelem után most is úgy mehetett neki a mérkőzésnek a Lakers, hogy az Adebayo és Dragic nélküli Miami bőven verhető ellenfél, ám az első negyedben még az eddiginél is keményebben játszott a Heat, a nyugati bajnok pedig tíz (!) labdát adott el csak ebben a játékrészben. Nem volt meglepő, hogy Erik Spoelstra csapata itt tíz pont feletti előnybe került, de nem tartott sokáig ez a fór, a Lakers kispadja elkezdte szórni a hármasokat, jött a roham és a második játékrész elején már át is vette a vezetést Frank Vogel alakulata. Butler és a Miami viszont válaszolt, egy 11–0-s rohammal visszavette az irányítást és innentől megint a floridaiak jártak előrébb egészen a záró etapig – a harmadik negyedben volt közte 14 is, de a negyedikben, 89–89-nél megint egalizált a Los Angeles. A Heat viszont itt sem fogyott el: Butler előbb dobott egy kettest Jamesről, majd kiosztott sorozatban három gólpasszt, aztán ismét a pontszerzést helyezte előtérbe és beszórt egymás után nyolcat – egyszerűen nem tudott mit tenni a Lakers, folyamatosan jöttek a pontok a Miamitól, míg a túloldalon nem igazán akart működni a játék. 91–89-es Lakers-vezetésből 97–91-es Heat-fór lett és innentől már nem botlott a keleti bajnok, végig előnyben maradt, sőt, az utolsó percben Herro 2+1-ével a közte tíz is meglett. Két vereség után szenzációs győzelemmel maradt életben a Miami, méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag végig kézben tartotta az összecsapást – 2–1-ről folytatódik a párharc, és van rá esély, hogy legközelebb Adebayo már visszatérhet.

Halványabbak voltak a Lakers sztárjai. Főleg Anthony Davis teljesítménye maradt el az eddigitől, ő mintha kicsit könnyebben vette volna ezt a meccset, mert Olynykék gyakorlatilag eltüntették – 6/9-et dobott ugyan mezőnyből, de csak 15 pontig és 5 lepattanóig jutott 5 eladott labdával, valamint –26-os +/- mutatóval, tőle ez bizony nagyon kevés, főleg az eddigi MVP-teljesítményei után. LeBron James próbálkozott, de ő sem volt az igazi, védekezésben is hibázgatott, elöl pedig eladott 8 labdát, amit nem tudott teljesen ellensúlyozni a 25 pontos, 10 lepattanós, 8 gólpasszos teljesítményével – igaz, így is ő volt a legjobb Lakers-játékos. Két embert emelhetünk ki náluk még pozitívumként, Markieff Morris és Kyle Kuzma a padról beszállva összesen 38 pontot és 9/19 triplát tett hozzá, óriási szerepük volt abban, hogy a gyengélkedő kezdőötös ellenére nem kapott ki simán a LAL – mert egyébként a Heat kezdői közül Butler +20-ban, Crowder +21-ben, Robinson pedig +27-ben volt…

A Heat legjobb dobói: Butler 40, Herro 17/6, Olynyk 17/9
A Lakers legjobb dobói: James 25/3, Morris 19/15, Kuzma 19/12

NBA
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Lakers–Miami Heat 104–115
(23–26, 31–32, 26–27, 24–30)
Az összesített állás: 2–1 a Lakers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik