Jimmy Butler és a Miami állította meg a Suns-expresszt

Vágólapra másolva!
2019.11.08. 08:27
null
Jimmy Butler az első Heat-játékos LeBron James óta, aki egy félidő alatt 30 pontot termelt (Forrás: Twitter)
Százhúsz pont fölé jutott a Heat Phoenixben, simán nyert a Boston Charlotte-ban, a 39 pontot szerző LaMarcus Aldridge vezérletével verte meg a Thundert a Spurs, a Clippers pedig a végén fordított a Portland elleni rangadón – ez történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

Charlotte Hornets–Boston Celtics 87–108

Walker visszatért. Egész eddigi pályafutását a Charlotte mezében játszotta le Kemba Walker, a nyolc szezonja alatt háromszor lett All-Star, ő volt a csapat arca, de a vezetőség nem akart neki olyan hosszabbítást adni, mint amit megérdemelt, úgyhogy a nyáron aláírt Bostonba. Most tért vissza először ebbe a csarnokba és nem is kezdett jól, az első hat dobását zsinórban elrontotta és a harmadik negyedben talált be először, végül 14 ponttal és 6 gólpasszal zárt, a közönség pedig méltó fogadtatásban részesítette: egyperces álló ovációval köszöntötte a csapattól érkező videós megemlékezés mellett, az irányító pedig nem is tudta visszatartani a könnyeit. Külön érdekesség, hogy a Walker helyére éppen a Celticstől igazolt Terry Rozier három ponttal és 1/11-es mezőnymutatóval jelentkezett, ő egyelőre nem lopta be ennyire magát a charlotte-iak szívébe…

Amúgy simán nyert a Boston. Nem kellett megszakadnia a győzelemért a vendégcsapatnak, Walkerék már az első negyedet tíz ponttal nyerték, Jayson Tatum (23 pont, 9 lepattanó, 4/6 tripla, 29 perc) és Gordon Hayward (20 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz, 29 perc) is remekelt, a harmadik negyedben pedig meglett a közte húsz, onnantól vége volt a mérkőzés érdemi részének - Brad Stevens oda is figyelt a játékpercekre, senkit sem erőltetett túl. A gárda vezetett már 24-gyel is és a cserék sem adták alább, védekezésben nagyon kapartak és 40 százalékos mezőnymutató, valamint 20 százalékos triplázás alatt tartották a Charlotte-ot – bár ők sem dobtak különösebben jól, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy hozzák a kötelező győzelmet. Sorozatban hatodik sikerükkel továbbra is vezetik Keletet, most mennek tovább San Antonióba, az azért valószínűleg combosabb feladat lesz majd.

A Hornets legjobb dobói: Bridges 18/6, Graham 15/6, Williams 9
A Celtics legjobb dobói: Tatum 23/12, Hayward 20/3, Walker 14/9

San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 121–112

Aldridge megállíthatatlan volt. Idei legjobb mérkőzését játszotta a Spurs erőcsatára, aki valamiért nagyon ráérzett most a Thunder-védekezés gyenge pontjára és amellett, hogy végig agresszív volt támadásban, hibázni sem nagyon tudott – az első félidőben 19 pontot szórt, végül pedig 39-cel zárt úgy, hogy 19/23 (!) dobása a gyűrűben landolt. Az ő parádés teljesítménye alapozta meg a Spurs sikerét, de mellette Dejounte Murray is villogott, csak a perclimit vette el tőle a tripla duplát (17 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz, 26 perc), DeMar DeRozan is hasonló számokat hozott (16 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz), a kinti tűzerőt pedig a Forbes-Mills-Lyles trió (8/12 tripla) jelentette – 54 százalékkal tüzeltek mezőnyből, 45 százalékkal tripláztak és volt 32 gólpasszuk, támadásban nagyon élt Gregg Popovich csapata. Ez pedig végül elég is lett a győzelemhez, a Thunder ugyan sokáig kapaszkodott, de a harmadik negyedben már sok volt nekik Aldridge extrája, a záró etapban először meglett a kétszámjegyű különbség és bármit csinált az OKC, arra válaszolni tudtak a hazaiak – egyszerűen túldobták őket a meccs végére, extra támadójátékkal húzták be idei ötödik győzelmüket.

A védekezés hiányzott. Eddig saját térfelén ligaelit volt a Thunder, ezen az estén viszont nem tudott mit kezdeni Aldridge-dzsel, aki a kosarai mellett ki is osztogatta a labdákat és figyelt az egyensúlyra, úgyhogy a vendégek végig csak nyomozták a játékszert, de nem tudták megállítani az ellenfelet. Becsületükre legyen mondva, hogy megpróbálták tartani a tempót, Chris Paul (19 pont, 5 gólpassz) és Shai Gilgeous-Alexander (21 pont, 9/18 mezőnyből) több nehéz dobást is elsüllyesztett, Danilo Gallinari 5/6 triplát vert be, de Adams, Schröder és Diallo is elérte még a tízpontos határt és összességében is 50 százalék felett tüzeltek mezőnyből – egy kicsit voltak gyengébbek ezen a téren a kiemelkedő napot kifogó Spursnél, illetve náluk nem volt egy Aldridge-szintű klasszis, ezen múlt a meccsük.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 39, Murray 17, DeRozan 16
A Thunder legjobb dobói: Gallinari 27/15, Gilgeous-Alexander 21, Paul 19/6

Phoenix Suns–Miami Heat 108–124

Butler bekezdett, aztán jöttek a többiek is. A húszpontos denveri vereség után nagyon fontos volt ez a mérkőzés a Justise Winslow-t nélkülöző Heat számára, ezt pedig át is érezte a csapat vezére, Jimmy Butler, aki az első negyedben egymaga gondoskodott arról, hogy a gárda meccsben maradjon – a 31–30-ra nyert játékrészben egymaga 18 (!) pontot szórt, majd a második játékrészben hozzátett még további 12-t, így kereken harmincnál (9/10 mezőnyből, 10/10 büntető) járt a nagyszünetben. A fordulás után aztán már nem volt szükség rá, összesen négy további pontot szerzett, ugyanis megérkeztek a többiek: Goran Dragic (25 pont, ebből 20 a második félidőben, 5/7 tripla), Bam Adebayo (15 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz, 5 labdaszerzés) és Tyler Herro (15 pont, 3/4 tripla) is alaposan megszórta magát, csapatszinten 55 százalékos mezőnymutatóval és 53.6 százalékos triplázással zártak, valósággal szétszedték az eddig top 5-ös Suns-védekezést. A harmadik negyedben azért még tartotta a lépést a Phoenix, de aztán 86–88 után jött egy 10–2-es Heat-futás, a negyedik játékrész első bő öt percében összesen 20 pontot szórtak a floridaiak, innentől pedig már nem volt kérdés – remek játékkal aratott fontos idegenbeli győzelmet Erik Spoelstra csapata, amely ezzel 6–2-re áll, most pedig back-to-backre utazik a nyugati éllovas Lakershez.

Most nem működött jól a Phoenix. Főleg a védekezés nem állt össze a hazaiaknál a korábbiakhoz képest, eleinte csak Butler csinált velük azt, amit akart, aztán annyira ritmusba jöttek a többiek is, hogy a Suns már nem nagyon tudott mit tenni. Támadásban azért próbálták ezt ellensúlyozni, Ricky Rubio megint igyekezett jól elosztani a labdákat és nem „túletetni” senkit, úgyhogy Devin Booker 22 pontot szórt 13 dobásból, Aron Baynes pedig 23-at 17-ből, neki jutottak a legjobb lehetőségek – összességében viszont nem dobtak igazán jól, Bookerék, akik az eladott labdáikból is kaptak 22 pontot, illetve kétszer annyi támadópattanót engedtek, mint amennyit leszedtek. Az eddigi szenzációs teljesítmény után most egyszer sem voltak egy pontnál nagyobb előnyben és összességében nem is volt igazán reális esélyük a győzelemre, úgyhogy 5–3-ról folytathatják és a Nets ellen ülhetnek vissza a lóra.

A Suns legjobb dobói: Baynes 23/3, Booker 22/6, Oubre Jr. 15/3
A Heat legjobb dobói: Butler 34/6, Dragic 25/15, Adebayo 15, Herro 15/9

Los Angeles Clippers–Portland Trail Blazers 107–101

És mit fog csinálni Paul George? Közeledik az előző alapszakasz top 3-as játékosának bemutatkozása a Clippersnél, de csapatának egyelőre nem igazán hiányzik, legalábbis amikor Kawhi Leonard játszik – most sem nagyon látszott, hogy egy szoros végjátékban hol is lenne PG helye. A LAC nem játszott jól a back-to-back második felén, az előző estét kihagyó Leonard is csak szenvedett, csapatszinten borzalmasan tripláztak és bár az első félidőben még rendben voltak hátul, de aztán a harmadik negyedben fordult a kocka és átvette az irányítást a Blazers. Majd jött az a bizonyos negyedik negyed, ahol minden a helyére került: Leonard a 27 pontjából 18-at (!) ebben az időszakban dobott 6/10-es mezőnymutatóval, hibátlan büntetőzéssel, ő volt az első opció, majd az utolsó percben, egál közeli állásnál Lou Williams is kapott egymás után két labdabirtoklást, amelyből elsüllyesztett egy középtávolit és egy nagy triplát – kettejükre építve a LAC az utolsó kilenc (!) labdabirtoklásából mindig legalább két pontot szerzett, így lett az ötpontos hátrányukból végül hatpontos előny. A két klasszis végül összesen 53 pontot szerzett, ebből 25 érkezett a negyedik negyedben, ahol a csapat összesen 31-et dobott, éppen ezért kérdezzük, hogy ha van két ilyen hidegvérű clutch játékos, akik egyaránt a kiélezett negyedik negyedekben érzik magukat jól és idén már nem először akkor kapcsolnak feljebb, akkor mi lesz George-dzsal?…

Nem volt elég pontos a Portland. A harmadik negyedben ugyan „elszabadult” kicsit a Blazers, de egyébként az egész mérkőzés folyamán nem dobott igazán jól a vendégcsapat, Damian Lillard és CJ McCollum 44 pontjához 18/46 mezőnykísérlet kellett, Hassan Whiteside 19 lepattanója szép, de a 17 pontját ő is 18 dobásból szedte össze, rajtuk kívül pedig csak a padról beszálló, a negyedik negyedben parádézó, de clutch büntetőt hibázó Anfernee Simons érte el a tízpontos határt. A záró etapot azonban így is gyakorlatilag végig előnyben töltötték és csak az utolsó három percben fordult a kocka, de összességében nem voltak elég pontosak: védekezésben képtelenek voltak lelassítani az ellenfél sztárjait, Lillard és McCollum pedig például a teljes negyedik negyedben nem szerzett pontot - Simons volt az, aki váratlanul extrát nyújtott itt, hiszen 17 pontjából 16 ekkor érkezett, rajta kívül viszont csak Whiteside jelentett veszélyt a Clippers gyűrűjére. Ez így nem lett elég, elmaradt az idegenbeli siker, így pedig sorozatban három vereség után, 3–5-tel szerénykedik a társaság a nyugati tabella második felében.

A Clippers legjobb dobói: Leonard 27, Williams 26/3, Zubac 15, Harrell 15
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 22/9, McCollum 22/3, Whiteside 17, Simons 17/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Boston Celtics 87–108
San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 121–112
Phoenix Suns–Miami Heat 108–124
Los Angeles Clippers–Portland Trail Blazers 107–101

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik