James Harden 61 pontja döntötte el a Rockets–Spurs rangadót

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.03.23. 09:41
null
James Harden 61 pontja döntötte el a Rockets–Spurs rangadót
James Harden 61 ponttal beállította karriercsúcsát az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának hajnali rangadóján, a Houston pedig az ő parádéjával le is győzte a San Antoniót. Jannisz Adetokunbo visszatérésével nyerni tudott a Bucks, visszavágott a Torontónak az OKC, hozta a kötelezőt a Nuggets és győzött a Clippers, Magic, Nets trió is.

 

Orlando Magic–Memphis Grizzlies 123–119 – hosszabbítás után

Ez egy másik meccs volt. Az elmúlt három mérkőzését a kiváló védekezéssel nyerte meg a Magic úgy, hogy mindháromszor száz pont alatt tartotta aktuális ellenfelét, a könnyedén játszó Memphist azonban kicsit sem tudták lelassítani a hazaiak – már három negyed alatt kaptak közel száz egységet és a harmadik játékrészben 17-tel voltak lemaradva. A záró etapra aztán megérkezett a védekezés és ennek köszönhetően megmenekültek, ebben a 12 percben 28 százalékos mezőnymutatón tartották a Grizzliest, miközben a nagy egyéni teljesítményekre (Terrence Ross 31 ponttal és 8/12 triplával zárt, Evan Fournier 27–8–6-ot, DJ Augustin 20–6–8-at hozott, Nik Vucsevics pedig 25 egységet termelt) építve sikerült felkapaszkodniuk - a rendes játékidő végén, 18 másodperccel az órán kiegyenlítettek, jöhetett a hosszabbítás. Itt is nagyon meg kellett harcolniuk a győzelemért, de a végén ők kerekedtek felül, Fournier és Vucsevics clutch dobásai törték meg a Memphist, úgyhogy óriási csatában, az utóbbi meccsekhez képest teljesen más forgatókönyv szerint, de hozni tudták az újabb nagyon fontos győzelmet, így fél mérkőzésre megközelítették a keleti nyolcadik Miamit.

Teher nélkül játszott a Grizzlies. A vendégek mindenféle nyomás nélkül, magabiztosan léptek pályára ismét, ez pedig nagyon meglátszott a teljesítményükön, főleg ha számításba vesszük, hogy az alap kezdőből Jaren Jackson Jr. és Kyle Anderson mellett Avery Bradley és Mike Conley, a fontos cserék közül pedig Joakim Noah is hiányzott. A „maradékból” viszont Justin Holiday (22 pont, 4/9 tripla), Delon Wright (12 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) és a padról beszálló Chandler Parsons (17 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) is jól játszott, Jonas Valanciunas (23 pont, 24 lepattanó, 4 blokk) és Tyler Dorsey (31 pont, 9 gólpassz) pedig egyenesen parádézott, úgyhogy három negyeden keresztül közel hatvan százalékkal dobtak és kontrollálták az eseményeket. Ez a forma aztán nem tartott ki a végéig és úgy alakult, hogy a kulcsjátékokból ők jöttek ki rosszul, így végül mégis vereséget szenvedtek, de a mutatott teljesítmény miatt nem lehetnek csalódottak.

A Magic legjobb dobói: Ross 31/24, Fournier 27/9, Vucsevics 25
A Grizzlies legjobb dobói: Dorsey 29/15, Valanciunas 23/3, Holiday 22/12

Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers 108–110

Nem volt egyszerű. Elmaradt a gála a Clippers részéről, már az első negyedben kapott egy méretes pofont a vendégcsapat és az ott beszedett 40–25-ös hátrányból pokoli nehéz volt felállni – fokozatosan dolgozták ugyan le a különbséget, de csak a harmadik játékrészben tudták átvenni a vezetést. Lou Williams gyengébb teljesítménye (15 pont 16 mezőnykísérletből) kis híján megbosszulta magát, mert ugyan a fordítás sikerült, sőt, a záró etapban már tizenegy egységgel megléptek, de a végjátékot elrontották, büntetőket hibáztak, kimaradtak a dobásaik, rossz döntéseket hoztak, a veterán hatodik ember jó játéka eléggé hiányzott nekik – így pedig kis híján ki is kaptak a hajrában. Patrick Beverley kihagyott büntetője után a Cavsnek volt még egy dobása a legvégén, amely kimaradt, így megúszták, de Doc Rivers azt mondta, hogy faultolniuk kellett volna, aztán visszatámadni, de mégsem ezt tették, úgyhogy szerencsések, hogy Jordan Clarkson dobása lejött a gyűrűről – Danilo Gallinari (27 pont, 11/15 mezőnyből) azért dicsérhető és ha a csapat összességében nem is brillírozott, azért csak behúzta zsinórban negyedik győzelmét.

Csak a szokásos Cleveland. A hazaiak ismét hozták azt, amivel az utóbbi időben nagycsapatokat is elkaptak hazai pályán, megvolt a lendület, az energia, az önbizalom, egyénileg pedig Kevin Love (22 pont, 8 lepattanó, 4/7 tripla), Collin Sexton (20 pont, 9/15 mezőnyből) és a szintén húsz pontig jutó Jordan Clarkson húzta a szekeret – 48 százalékkal dobtak mezőnyből, 39 százalékkal tripláztak és a védekezésre is próbáltak figyelni. Az erős kezdés után azért érvényesült a papírforma, de a negyedik negyed második felében összeszedték magukat, főleg hátul és Clarkson konkrétan a győzelemért dobhatott az utolsó pillanatban – ezt viszont most kiköpte a gyűrű, ezen múlt az újabb bravúr. „Én azt hittem, hogy bement, de van ilyen, része a játéknak ez is. Üresen voltam, úgyhogy dobtam” – mondta minderről Clarkson.

A Cavaliers legjobb dobói: Love 22/12, Sexton 20/6, Clarkson 20/6
A Clippers legjobb dobói: Gallinari 27/3, Gilgeous-Alexander 16/3, Williams 15

New York Knicks–Denver Nuggets 93–111

Már hatnál jár a Denver. A liga holtversenyben leghosszabb győzelmi szériájával rendelkezik a Nuggets, amely sorozata a mostani meccs után már hat sikerre rúg, úgyhogy kiváló formában száguld előre és van továbbra is egálban a Golden State-tel. Ezúttal a back-to-back ellenére pillanatok alatt eldöntötte a győztes kilétét a vendég alakulat, az első negyedet 37–18-ra nyerte az együttes, úgyhogy megszakadni innentől nem kellett, bár azért a 42 százalékos mezőnymutatón kicsit meglátszott, hogy nem most a legfrissebbek és legkoncentráltabbak Nikola Jokicsék. A Denvernél egyébként erről a meccsről szinte senki sem beszélt az interjúknál, csak az esetleges első kiemelés és a playoff volt terítéken, úgyhogy abszolút jó hangulatban, a nagyobb célra koncentrálva érkeznek meg keleti túrájuk utolsó állomására, Indianába.

Semmi izgalmas. Ezúttal is csak a szokásosat írhatjuk le a Knicksről, a győzelemre esélye sem volt annak ellenére, hogy a harmadik negyedben egyszer visszajött hét-nyolc pontra, az utóbbi három meccsét átlagosan 25 ponttal bukta el és most is csak egy-két biztató egyéni statisztikát tudunk pozitívumként kiemelni. Mitchell Robinson megint hozta magát a kispadról beszállva (23 perc, 16 pont, 10 lepattanó, 3 blokk), az ex-denveri Emmanuel Mudiay és az újonc Kevin Knox pedig közösen negyven pontot tett fel a táblára – itt vége is a listának, továbbra is tök utolsók és jelenleg talán az egyetlenek, akiknek abszolút érdekesség nélkül zajlanak a meccseik.

A Knicks legjobb dobói: Mudiay 21/6, Knox 19/9, Robinson 16
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 21/3, Murray 18/3, Harris 14/12

Toronto Raptors–Oklahoma City Thunder 109–116

Visszavágott az OKC. Két nappal korábban Oklahoma Cityben kikapott a Torontótól a Thunder és összességében is elég mélyen volt mostanában, ezúttal viszont össze tudta szedni magát elöl-hátul és bravúrgyőzelmet aratott Kanadában. Most is tíz pont feletti hátrányba került a gárda a harmadik negyedben, de aztán egy 20–4-es rohammal nagyon hamar fordítani tudott, majd a záró etapban egy újabb 12–1-es futással tetemes előnyt épített fel – az utolsó másfél játékrész már a vendégekről szólt, maximálisan ráerőltették akaratukat ellenfelükre. A védekezésük ebben az időszakban már olyan volt, mint amilyet korábban többször is megmutattak és ami a nyugati dobogón tartotta őket egy ideig, ráadásul a legutóbbi 13 helyett most kereken 20 triplájuk esett be ugyanúgy 43 kísérletből – Paul George (28 pont, 5/10 hármas) és Russell Westbrook (18 pont, 12 lepattanó, 13 gólpassz) mellett 19 ponttal és 5/8 triplával jelentkezett Jerami Grant, a padról pedig 24 ponttal szállt be Dennis Schröder. A német irányító szerint egyébként a győzelem csak egy dolog, az igazán fontos most az, hogy végre ismét úgy játszottak, ahogy korábban, visszataláltak a legjobb önmagukhoz és így is kell folytatniuk – rögtön előre is ugrottak az ötödik helyre, ennyit jelentett ez a siker.

Nem tud stabil maradni a Raptors. Február 23-a óta egy nagyjából 50 százalékos csapat a Toronto, kettőnél több meccset nem nyert még zsinórban, úgyhogy ez a hónapja egyáltalán nem alakul jól a sérülések és Ibaka eltiltása miatt - ezúttal Kyle Lowry hiányzott, nélküle kellett megoldaniuk a feladatot. Egy ideig úgy tűnt, hogy meg is oldják, Kawhi Leonard parádézott (37 pont, 12/23 mezőnyből), Pascal Siakam is jól játszott (25 pont, 9/14 mezőnyből) és a 6/11 triplás Danny Green is sokat tett hozzá, de a második félidőben annyira nem tudtak mit kezdeni a Thunder védekezésével, hogy az végül a meccsbe került számukra – ezt tetézte, hogy amikor elkapták a fonalat George-ék, akkor a hazaiak hátul sem tudtak reagálni, ebből jöttek össze az OKC nagy futásai. Végül aztán a Leonard, Siakam páros is túl sok hibát vétett, ketten együtt tizenöt labdát adtak el, miközben a kezdő center, Marc Gasol a meccs utolsó két percében vállalta el első (!) mezőnykísérletét – nem játszottak igazán jól, úgyhogy egy újabb hazai vereséggel kerültek egy lépéssel távolabb a Milwaukee-tól.

A Raptors legjobb dobói: Leonard 37/12, Siakam 25/6, Green 19/18
A Thunder legjobb dobói: George 28/15, Schröder 26/12, Grant 19/15

Houston Rockets–San Antonio Spurs 111–105

Mit írjunk megint James Hardenről? Úgy fest, hogy a Rockets MVP-je megindította címvédő kampányát, legutóbb 57 pontot szórt, most pedig 61-gyel beállította karriercsúcsát, értelmezhetetlen teljesítményt nyújtott ismét – 19/34 mezőnykísérlete beesett, közte 9/13 triplával, bár az tény, hogy a csapatjátékot nem nagyon erőltette (1 gólpassz) ezen az estén. Már az első negyedben érezhettük, hogy valami különlegeset láthatunk megint, mert már itt kiharcolt 12 büntetőt és 27 pontot szórt, de a nagyszünetet követően jött egy hullámvölgy a Houston számára, átvette a vezetést a Spurs és négy perccel a mérkőzés vége előtt még mindig hat ponttal égtek a hazaiak. Itt aztán ismét őrült üzemmódba kapcsolt Harden, bevágott egymás után három triplát, mindezt megkoronázta két nagyon nehéz duplával és egymaga futott egy 13–2-t, amellyel megfordította az eredményt, megtörte az ellenfelet és megnyerte a meccset csapatának – idén nyolcadszor érte el az 50 pontos határt, míg az egész liga többi része összesen tízszer, ez is sokat elárul róla. A hátvédről természetesen szuperlatívuszokban beszélt mindenki az összecsapás után, Mike D'Antoni pedig büszkén elmondta, hogy ő a legjobb védő Hardenre, mert csak ő tudja megállítani a ligában – azzal, hogy lecseréli és a padra ülteti...

Hiába lett okosabb a Spurs. „Millió pontot kaptunk az első negyedben, aztán a harmadikban nulla büntetőt engedélyeztünk nekik. A szívünkkel, de a füleink között játszunk, szóval okosabbak és keményebbek lettünk a fordulás után, de egy Houston ellen 48 perc ilyenre van szükség, főleg, hogy a végén James MVP-teljesítményt nyújtott” – értékelt meglehetősen pontosan Gregg Popovich, a San Antonio vezetőedzője. A félidei 15 pontos hátrányukat valóban sokkal okosabb, agresszívebb, pontosabb játékkal dolgozták le a fordulást követően, nem is jártak messze a győzelemtől, de a DeRozan, Aldridge páros továbbra is elég gyengén (12/32 mezőnyből) dobott és a hajrában nem volt ellenszerük Hardenre, nagyjából ezen múlt a sikerük – a kilences sikerszériájuk után most sorozatban másodszor szenvedtek vereséget, így hirtelen ismét visszacsúsztak a nyugati nyolcadik helyre.

A Rockets legjobb dobói: Harden 61/27, Paul 18, Gordon 12/9
A Spurs legjobb dobói: Forbes 20/9, White 18/3, DeRozan 16

Milwaukee Bucks–Miami Heat 116–87

Antetokunmpo visszatért, javított a Bucks. Visszakapta görög MVP-jelöltjét a listavezető, plusz Ersan Ilyasova is vállalni tudta a játékot, ez pedig a szoros első negyed után elég volt ahhoz, hogy sima győzelmet arasson a társaság – a nagyszünetben már 12 pont volt közte, a harmadik negyedet pedig 25 pontos hazai előny zárta. Ennek kulcsa elsősorban az volt, hogy a Milwaukee számára egészen kellemes matchup a Heat, a vendégek folyamatosan támadták (volna) a festéket, de a Bucks ezt előszeretettel szedi ízekre és így történt most is, míg a túloldalon Antetokunmpo (28 perc, 27 pont, 12/19 mezőnyből, 8 lepattanó, 7 gólpassz, 2 blokk) betörés-kiosztásai kellően összekuszálták a rendszert – a Bucks 50 százalékkal dobott mezőnyből és 50 százalékkal süllyesztett el 17 triplát is, mindezt 33 gólpasszal toldotta meg, úgyhogy nem nagyon lehetett kérdés. Mike Budenholzer alakulata így rövid idén belül másodszor is simán verte a Miamit, ezzel a győzelemmel pedig visszaépítette hárommeccses előnyét a Torontóval szemben.

Ebbe beletört a Heat bicskája. Dwyane Wade szerint egyelőre „nem fejtették meg a kódot” a Bucks játéka ellen, nagyon nem fekszik nekik az, amit a Milwaukee csinál és most egyáltalán nem teljesítettek jól – szűk 38 százalékkal dobtak mezőnyből és nem egészen 30 százalékkal tripláztak, ráadásul a büntetőiket is csak 60 százalékkal értékesítették. Az utóbbi időben oktató Goran Dragic 0 ponttal és 0/9-es mezőnymutatóval zárt, ez is sok mindent elárul, úgyhogy bár az első negyedet még csak egy ponttal vesztették el, utána asszisztáltak a hazai sikerhez. Ez persze belefért számukra, mostanában egyébként is voltak váratlan bravúrjaik, de csak fél meccs az előnyük a keleti nyolcadik helyen, úgyhogy holnap Washingtonban és főleg utána a Magic ellen muszáj lenne nyerniük, hogy megőrizzék a playoff-tagságukat.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 27/3, Middleton 18/6, Ilyasova 13/9
A Heat legjobb dobói: Whiteside 14, Olynyk 13/9, Adebayo 12, Wade 12/3

Los Angeles Lakers–Brooklyn Nets 106–111

Most már hivatalos. Az már korábban eldőlt, hogy a Lakers nem lesz ott az idei rájátszásban, ezzel a vereséggel viszont most már hivatalosan is kijelenthető mindez, hiszen 10.5 meccs a gárda hátránya a nyugati nyolcadik helyhez képest, a célkeresztben lévő Spurs pedig már csak kilenc összecsapást játszik. Az este sztárja a hazaiaknál most JaVale McGee volt, a center 33 ponttal és 20 lepattanóval kétszeresen is karriercsúcsot szállított, mindezt megtoldotta hat kiosztott blokkal is, a festékben tíz alkalommal dobott kosarat LeBron James gólpasszából, úgyhogy nagyon élt a Nets védekezése ellen – hiába, a folyamatosan hullámzó meccs (23-szor változott a vezető kiléte) hajrájában a LAL volt pontatlanabb, James kétszer is hibázott, ez pedig a győzelmükbe került. A tankoló üzemmód így folytatódott, az utóbbi tizenegy meccsből ez volt a tizedik vereségük, úgyhogy abszolút „beálltak a sorba” a nyugati alsóházban.

Újabb fontos Nets-győzelem. A Brooklyn sorsolása borzasztóan nehéz a szezon hajrájában, de úgy fest, hogy megoldhatja a feladatot a társaság, mert a 0–3-mal kezdett idegenbeli túrán ez volt sorozatban a második győzelme, úgyhogy jelenleg 2.5 meccs előnye van a keleti kilencedikkel szemben – igaz, nem nagyon látni olyan mérkőzést most már D'Angelo Russellék számára, amelyen nekik állna a zászló. Ez éppen egy ilyen összecsapás volt és ha nem is könnyen, de sikerült is behúzniuk, Joe Harris (26 pont, 6/8 tripla) parádézott, az említett Russell (21 pont, 13 gólpassz) is hozta magát és rajtuk kívül még öten jutottak náluk tíz pont fölé, az utolsó két-három percben pedig éppen elég clutch játékot hajtottak végre ahhoz, hogy szállítsák a fontos győzelmet. Most mennek tovább Portlandbe, aztán Philadelphiába, de hogy mennyire lesznek „bravúrkényszerben”, az most már leginkább a Magicen és a Heaten múlik.

A Lakers legjobb dobói: McGee 33, James 25/3, Kuzma 18/9
A Nets legjobb dobói: Harris 26/18, Russell 21/12, Dinwiddie 19/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Orlando Magic
–Memphis Grizzlies 123–119 – hosszabbítás után
Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers 108–110
New York Knicks–Denver Nuggets 93–111
Toronto Raptors–Oklahoma City Thunder 109–116
Houston Rockets–San Antonio Spurs 111–105
Milwaukee Bucks–Miami Heat 116–87
Los Angeles Lakers–Brooklyn Nets 106–111

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik