Hill: 30; Boston: 13; Pierce: tripla dupla

Vágólapra másolva!
2010.12.20. 10:18
null
Paul Pierce csapata 13. sikere mellett tripla dupláját is ünnepelheti (Fotó: Action Images, archív
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 55. játéknapjának egyik legjobb egyéni teljesítménye Grant Hill nevéhez fűződik: a Phoenix Suns 38 éves klasszisa szezoncsúcsot jelentő 30 ponttal és 11 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát az Oklahoma ellen. Torontóban nyert a bajnok Los Angeles Lakers, míg a Keleti főcsoportot vezető Boston hazai pályán, az Indiana elleni sikerrel immár 13 meccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát. A Celticsben Paul Pierce tripla duplát ért el.

 

„Jó az öreg a háznál” – ezt az örök tézist bizonyította a Phoenix Suns 38 éves játékosa, Grant Hill az Oklahoma elleni meccsen. A veterán kosaras egyéni szezoncsúcsot jelentő 30 ponttal és 11 lepattanóval döntő érdemeket szerzett csapata 113–110-es sikerében, akárcsak Steven Nash, aki 20 ponttal és 10 assziszttal vétette észre magát.  

Hill az utolsó negyedben 11 pontot szerzett, így a játékrész elején meglévő hárompontos hátrányából csinált hárompontos előnyt a Suns, amely 13 győzelemmel (és 13 vereséggel) jelenleg  a 9. helyen áll a Nyugati főcsoportban.

A Phoenixben az egy nappal korábban megszerzett új játékosok, Vince Carter, Mickael Pietrus és Marcin Gortat egyelőre még nem játszottak az Oklahoma ellen. (mint ismeretes, értük cserébe Jason Richardsont, Hedo Türkoglut és Earl Clarkot adta a Suns az Orlando Magicnek.)

A Keleti főcsoportot vezető Boston immár 13 mérkőzés óta veretlen, az újabb, Indiana elleni sikerben az egyaránt 18 pontig jutó Glen Davis (a padról szállt be), Nate Robinson, Paul Pierce trió játszotta a főszerepet, utóbbi kosaras 10 lepattanójával és 12 assziszttal tripla duplát ért el – ez volt karrierje hetedik tripla duplája.

A Celtics úgy nyert 99–88-ra, hogy egyik klasszisa, a bokasérüléssel bajlódó Rajon Rondo nem lépett pályára.

A bajnok Los Angeles Lakersben Kobe Bryant 28 perc alatt 20 pontot dobott a Toronto elleni idegenbeli meccsen, amivel csapata legeredményesebb dobója lett, a bajnok 120–110-re győzött Kanadában.

 NBA
ALAPSZAKASZ,55. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Indiana Pacers 99–88
New Jersey Nets–Atlanta Hawks 89–82
Toronto Raptors–Los Angeles Lakers 110–120
Detroit Pistons–New Orleans Hornets 111–108 – hosszabbítás után
Sacramento Kings–Houston Rockets 93–102
Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns 110–113

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik