Gyűrűk és dollármilliók mellé botrányok és bukások

Vágólapra másolva!
2019.04.15. 11:16
null
Alex Guerrero (balra) segítette Tom Brady visszatérését az irányító térdsérülése után
Az amerikai futball történetének legeredményesebb játékosáról, Tom Bradyről szóló, a Nemzeti Sport Hosszabbítás-mellékletében megjelenő sorozatunk 3. részében írunk a szupersztár számtalan sérüléséről, balesetéről, elbukott nagy meccseiről, a Spygate- és Deflategate-botrányról, és természetesen dollármilliós szerződéseiről, dicsőséges Super Bowl-szerepléseiről.

 

A XXI. századi technika mellett szinte értelmezhetetlen a Spygate-botrány. Ha egy csapat rögzíteni akarja az ellenfelek edzőinek meccs közbeni titkos jelzéseit, kockázatmentesen megteheti. A New England Patriots elleni 2007-es dühödt hadjáratot tehát önmagában aligha magyarázza, hogy a foxborough-iak lebuktak a New York Jets elleni meccs tiltott videózásával. Valójában a riválisoknak elegük lett a „dinasztiát építő patriótákból”.

Persze azzal, hogy a klubirodákban lefoglalt dokumentumok közt hét évre visszamenőleg megtalálták az ellenfelek titkos jelzéseit, a Patriots feladta a magas labdát. Az NFL igyekezett gyorsan elvarrni a szálakat. Bill Belichick vezetőedzőt 500 ezer, a klubot további 200 ezer dolláros büntetéssel sújtotta, plusz elvette a 2008-as első körös draftjogát. A csapatot nem rázták meg a történtek, már novemberben megnyerte a csoportját, végül 16–0-s mérleggel zárt – a Super Bowl-érában korábban csak a Miami Dolphins tudott veretlenül végigmasírozni az alapszakaszon, igaz, akkor még csak 14 meccsből állt. Tom Brady – Peyton Manning csúcsát megdöntve – félszáz touchdownpasszt jegyzett, s övé lett az alapszakasz MVP-címe. A New England kisöpörte a playoffból a Jacksonville Jaguars (30–21) és a San Diego Chargers (21–12) gárdáját, ám a glendale-i Super Bowl előtt újra lángra lobbant a parázs. Arlen Specter, Pennsylvania szenátora kongresszusi vizsgálatot követelt, szerinte Roger Goodell NFL-komisszár eltussolta a Spygate-et. És házon belülről is hátba támadták a Patriotsot. A Boston Herald tette közzé egy volt New England-alkalmazott vádját, aki szerint a foxborough-iak már a 2001-es XXXVI. Super Bowl előtt csaltak, a St. Louis Rams jeleit filmezték. A tanú nem tudta bizonyítani állítását, de a vádaskodás arra alkalmas volt, hogy ébren tartsa a „patriótákkal” kapcsolatos ellenszenvet. Így aztán amikor a New York Giants wide receivere, Plaxico Burress 35 másodperccel a vége előtt egy 13 yardos elkapással megfordította a finálét, s Lawrence Tynes értékesítette a jutalomrúgást (17–14), szerte Amerikában örömtüzek gyúltak.

A nagydöntő elvesztése felgyorsította a keret átalakítását. Tom Brady 31 évesen azzal szembesült, hogy jó néhány új csapattársa gimnazistaként a rajongója volt... Hamarosan a quarterbacknek is rengeteg ideje lett nosztalgiázni. A 2008-as bajnokság első meccsén, a Kansas City elleni összecsapáson Bernard Pollard, a Chiefs söprögetője előrevetődve, térdmagasságban, sisakkal leütközte. Az elülső keresztszalag-szakadásával az irányító idénye véget ért. Brady tudta, a karrierje a tét. Nemcsak a műtét utáni rehabilitációt csinálta végig, igyekezett mentálisan is a topon tartani magát. Szüksége is volt a lelki erőre, mert egy fertőzés miatt újra fel kellett nyitni a térdét. Mire visszatért, Josh McDaniels támadókoordinátor helyét Bill O'Brien vette át. Ő is Bradyre épített, ám olyan stratégiát kellett kidolgoznia, amely a quarterback távolléte esetén is működik. TB12 azonban gyorsan visszanyerte a formáját, jórészt személyi trénere, Alex Guerrero speciális edzéstervének köszönhetően. Kilenc éven belül hetedszer vezette csoportgyőzelemre a New Englandet az AFC Keleti ágán, de a wild card körben 33–14-re elbukott a Baltimore Ravens ellen.

A visszavonulását március végén bejelentő Rob Gronkowski (balra) éveken át Tom Brady kedvenc elkapója volt (Fotó: Getty Images)
A visszavonulását március végén bejelentő Rob Gronkowski (balra) éveken át Tom Brady kedvenc elkapója volt (Fotó: Getty Images)

A 2010-es játékosbörzén a Pats megszerezte a University of Arizonáról Rob Gronkowskit és a University of Floridáról Aaron Hernandezt, utóbbit a legtehetségesebb ifjú tight endként emlegették, csak éppen marihuána-fogyasztás miatt korábban már eltiltották. Három nappal az alapszakasz szeptember 12-i nyitó meccse előtt Tom Brady is a címlapokra került: Audi S8-asába belerohant egy kisteherautó. A vétkes sofőrnő apját hidraulikus vágóval kellett kiszabadítani, az irányító azonban nem sérült meg. Így néhány órával később aláírhatta négy évre szóló 72 millió dolláros szerződését. Megdolgozott a pénzéért: amikor október 4-én Miamiban 41–14-re legázolták a Dolphinst, elkönyvelhette pályafutása századik alapszakaszsikerét. Nyolc meccsel kevesebbre volt szüksége e mérföldkő eléréséhez, mint gyermekkori példaképének, Joe Montanának. Ám hiába zárt a Pats 14–2-es mérleggel s jegyzett átlagban 32 szerzett pontot, az első playoffmeccsen úgy bukott el a New York Jetscel szemben, hogy mindössze 21 pontot gyűjtött, ellenben 28-at kapott.

Gisele Bündchen
Gisele Bündchen

Az NFL kollektív szerződése 2011 tavaszán lejárt, mivel új nem köttetett, a játékosoknak járó kifizetéseket sokalló tulajdonosok lockoutot hirdettek. Brady két másik irányítóval, Drew Breesszel és Peyton Manninggel a helyzet mielőbbi rendezését sürgette. A vita kompromisszummal zárult: az éves edzésnapok száma csökkent, cserébe a bevételekből a tulajdonosok 53:47 arányban részesültek. Brady 5235 passzolt yarddal egyéni rekordot döntött, Gronkowski 90 elkapásig és 17 (+1 futásnak adott) TD-ig, Hernandez 79 elkapásig és 7 TD-ig jutott. Az indianapolisi Super Bowlban viszont 21–17-re kikaptak a New York Giantstől. Négy perccel a vége előtt, 17–15-ös New England-vezetésnél előbb Wes Welker, majd Deion Branch sem tudta elkapni Brady passzát. „A férjem nem tud egyszerre dobni és elkapni is!” – dohogott Brady felesége, a szupermodell Gisele Bündchen, utalva Welker elejtett labdájára. Májusban az irányító testőre, Matt Light visszavonult, így Brady maradt az egyetlen futballista Foxborough-ban, aki mindhárom addigi Super Bowl-sikernek részese volt.

Amióta kirobbant a Spygate-botrány, a Patriots nem nyert a szuperdöntőben. Ez is motiválhatta Bradyt, amikor beleegyezett szerződése újrafogalmazásába. Hétmillió dollár szabadult fel, s így a 23 éves Gronkowski 55 millió dolláros új szerződést írhatott alá. De hiába sikerült a klubhoz kötni a Gronkowski, Hernandez álomduót, a sorozatos sérülések miatt a 2012-es idényben csupán három meccsen játszottak együtt. Gronk 15 hónap alatt öt alkarműtéten esett át, Hernandezt június 17-én kettős gyilkosság vádjával letartóztatták. Akkorra már túl voltak az újabb bukáson, az AFC főcsoportdöntőjében a Pats otthon kapott ki 28–13-ra a Baltimore Ravenstől.

A 2013-as bajnokság a jól ismert forgatókönyv alapján zajlott. Behúzták a 14. bajnoki címet az AFC Keleti csoportjában, a Denver elleni főcsoportdöntőt pedig Brady és Manning (tizenötödik) csatájaként harangozták be. A meccset a Broncos 26–16-ra nyerte meg. A Pats ikonja már 36 éves volt. Sokan jelzésértékűnek mondták, hogy a 2014-es draft második körének 62. helyén a New England Jimmy Garoppolóra, az Eastern Illinois irányítójára csapott le; Bill Belichick a Brady-érában még nem választott ki ilyen előkelő helyen quarterbacket. A nyitány Miamiban vereséggel zárult, Bradyt négyszer vitték földre, két fumble és egy interception került a statisztikájába. A Kansas Citytől elszenvedett 41–14-es vereséget hozó meccsen Belichick le is cserélte, Garoppolo meg adott egy TD-passz. A lapok rögvest felidézték, miként ragadta el anno Brady a karmesteri pálcát Drew Bledsoe-tól. Ám ezután sorozatban háromszor nyert a Patriots, Brady tíz TD-t jegyzett, s a nyugdíjazása lekerült a napirendről.

Bill Belichikkel jóban, rosszban
Bill Belichikkel jóban, rosszban

Igaz, volt helyette más baj...

Az Indianapolis Coltscal vívandó főcsoportdöntő előtt a Baltimore felszerelésfelelőse, Sean Sullivan emailben informálta az Indianapolist, hogy szerinte a Ravens elleni konferencia-elődöntőben nem ellenőrzött labdákkal játszott a New England. A levelet továbbküldték az NFL-központba. A liga vizsgálata szerint a Patriots által használt tizenkét labda közül tizenegyben a minimálisan előírt 12.5 font/négyzethüvelyk alatt volt a nyomás. Azt gyanították, a játékvezetői ellenőrzést követően leeresztették a labdákat, mert Brady a lehető legalacsonyabb nyomású tojáslabdákkal tud a legjobban játszani. Bár a Pats – a Belichick, Brady-időszakban már hatodszor – bejutott a Super Bowlba, nyolc évvel a Spygate-ügy után Amerika megint arról vitatkozott, csalnak-e a New Englandnél. Belichick tagadta, hogy tudott a labdák manipulálásáról. Az össztűz Bradyre zúdult. „Nem változtattam semmit és soha a labdán. Sohasem tennék olyat, amivel megszegem a szabályokat” – állította, de hiába. Az ESPN sportcsatorna elemzői nem hittek neki. Sokan mások sem.

Ez a helyzet alaposan felértékelte a XLIX. Super Bowlt. Brady tudta, ki kell zárnia a külvilágot, ha karmester akar lenni a Seattle ellen. „A becsületünk forog kockán. A tiszteletünk. Ha nyerünk, újra tisztelni fognak minket” – mondta. S nyertek. Pedig a Seahawks már 24–14-re vezetett, de a folytatásban már csak Pats-pont született. A Seattle utolsó támadásánál, 26 másodperccel a vége előtt Malcolm Butler elcsípte a labdát Ricardo Lockette elől. Noha a meccs embere címet Brady kapta, az elismeréssel járó Chevy pickupot átengedte csapattársának. Butler meghatottságában elsírta magát.

Ám Amerika nem bocsátott meg ilyen könnyen. A Deflategate-botrány csak ezután tetőzött.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. április 13-i lapszámában jelent meg.)

NAGYOBB FELBONTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYOBB FELBONTÁSÉRT KATT A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik