Győzelemmel kezdte az idényt a címvédő Golden State

Vágólapra másolva!
2018.10.17. 08:48
null
A nyitány előtt a címvédők a bajnoki gyűrűikkel ünnepeltek (Fotó: Golden State Warriors Twitter)
Közel húsz ponttal nyerte a két keleti élcsapat mérkőzését a Boston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának első játéknapján, a címvédő Golden State pedig szoros küzdelemben gyűrte le a Russell Westbrook nélküli OKC-t – Steph Curry harminc pont fölé jutott.

Boston Celtics–Philadelphia 76ers 105–87

Éles volt a Boston. Már a meccs elejétől kezdve koncentrált, fizikális, jól működő védekezést mutatott be a Celtics, ezen pedig később sem lazított, a kérdés csak az volt, hogy támadásban hozzá tud-e tenni annyit a társaság, hogy abból győzelem legyen. A válasz végül igen lett annak ellenére, hogy Kyrie Irving (7 pont, 2/14 mezőnyből) és Gordon Hayward (10 pont, 4/12 mezőnyből) még nagyon rozsdásnak tűnt a dobásoknál, de a mezőnymunkát ők is maradéktalanul elvégezték, a második félidőben már magabiztosabban mozogtak, a többiek pedig elégnek bizonyultak a sikerhez. Főleg Jayson Tatum villogott, aki csapata első 11 pontjából kilencet dobott és végül 23-mal zárt, mellé felzárkózott a padról 16 ponttal, 10 lepattanóval jelentkező Marcus Morris, ötös poszton Al Horford (9 pont, 5 blokk) és Aron Baynes is nagyon hasznos teljesítményt nyújtott, Jaylen Brown és Terry Rozier pedig 10 pont fölé jutott - elöl azért bőven van még hova javulniuk, de ez is elég volt ahhoz, hogy az egyik legnagyobb riválisukat különösebb gond nélkül verjék meg a második félidőben.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

„Ez nem rivalizálás”. Joel Embiid, a Philly centere szerint hiába a komoly történelem a két csapat között, hiába jók most mindketten, hiába találkoztak tavaly a playoffban, hiába tekinthetjük mindkettőt keleti top hármas együttesnek, ez egyelőre nem rivalizálás, mert mindig a Celtics nyeri a meccseket. Ez most is így történt, az első félidőben a gyenge dobóteljesítmény ellenére még tartották magukat a vendégek, a fordulás után viszont 14-5-öt futott a Boston és a Sixersben nem volt annyi, hogy innen vissza tudjon jönni - 40% alatt céloztak mezőnyből, csapatszinten összesen öt triplát süllyesztettek el és tíz büntetőt is elhibáztak. Joel Embiid (37 perc, 23 pont, 10 lepattanó) és Ben Simmons (43 perc, 19 pont, 15 lepattanó, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés, 2 blokk) nagyon igyekezett, de ketten kevésnek bizonyultak - JJ Redick még hozzátett 16 pontot a padról, de a kezdőben Markelle Fultznak szinte egy jó megmozdulása nem volt, Dario Saric és Robert Covington sem most játszotta élete meccsét, így pedig nem tudtak mit kezdeni ellenfelükkel a második félidőben. Elsőre azért bőven voltak hiányosságaik, de talán nem baj, hogy rögtön megtapasztalták, hogy hol tart az egyik legnagyobb rivális...

A Celtics legjobb dobói: Tatum 23/3, Morris 16/6, Brown 12/3
A 76ers legjobb dobói: Embiid 23/3, Simmons 19, Redick 16/6

Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 108–100

Könnyebbnek indult. Az első negyedben gyorsabban és pontosabban játszott a Warriors, a különbség pedig a második játékrészben is maradt, az OKC örülhetett annak, hogy csak tíz pont volt közte a nagyszünetben - Steph Curry villogott, Kevin Durant is igyekezett, a Thunder pedig nagyon gyengén célzott mezőnyből. A második félidőben azonban kicsit belealudt ebbe a Golden State, Paul George remeklésével feljött az OKC, sőt, már a vezetést is átvette, a címvédő pedig zsinórban elrontott tíz triplát és eléggé esetlegessé vált a játéka. Végül Curry (32 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz, 11/20 mezőnyből, 5/9 tripla) és Durant (27 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) mellett két kiegészítőember jelentkezett kulcsjátékokkal, támadólepattanókkal, blokkokkal és clutch kosarakkal is, a kezdő center Damian Jones (12 pont, 3 blokk, 6/7 mezőnyből) és a padról egyedül igazán hasznosnak bizonyuló Kevon Looney (10 pont, 10 lepattanó, 2 blokk) - így az is belefért, hogy Draymond Green 1/6-ot, Klay Thompson pedig 5/20-at szenvedett össze mezőnyből.

Westbrook nélkül sem volt messze a Thunder. Nem tudta vállalni a játékot az OKC vezére, így Paul George-nak és Dennis Schrödernek kellett fazont szabni, de előbbi nagyon nem találta a helyzeteit (1/8 mezőnyből) az első félidőben - egyedül Schröder tudott kreálni, de ez annyira volt elég, hogy a Warriors lazaságát kihasználva látótávolságon belül maradjanak. A fordulás után azonban nem is egy, hanem több szintet lépett előre George, pillanatok alatt bevert hét pontot, 15-ig jutott a harmadik negyedben, ez pedig már kellő alapot adott ahhoz, hogy egál meccset játsszanak egészen a hajráig - ott aztán PG (27 pont, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés) is hibázott, Schröder (21 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) pedig clutch helyzetben hatalmas homályt dobott, itt el is dőlt a találkozó. Steven Adams (17 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz) dicsérhető, de Westbrook nélkül azért nem volt az igazi a Thunder, így nem tudta elrontani a Warriors gyűrűátadás utáni fiesztáját.

A MÉRKŐZÉS ELŐTTI BAJNOKI ÜNNEPLÉS

A Warriors legjobb dobói: Curry 32/15, Durant 27, Thompson 14/3
A Thunder legjobb dobói: George 27/12, Schröder 21/6, Adams 17

NBA, ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–Philadelphia 76ers 105–87
(21–21, 26–21, 30–24, 28–21)
Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 108–100 (31–23, 26–24, 26–32, 25–21)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik