Paul Allen és Bill Gates, a Microsoft másik alapítója gyermekkori barátok voltak, és 1975-ben alapították meg a Microsoftot, a vállalat elnevezése Allentől származott.

Allen 1982-ben súlyos betegség miatt megvált a Microsofttól, 2000-ben a cég igazgatótanácsi tagságáról is lemondott. Közben Vulcan néven befektetési vállalatot hozott létre, megvásárolta az NFL-ben szereplő Seattle Seahawksot, az NBA-ben lévő Portland Trail Blazerst, társtulajdonosa volt az MLS-ben játszó Seattle Soundersnek, valamint létrehozott három kutatóintézetet is. Az egyik intézet agykutatással, a másik sejtkutatással, a harmadik a mesterséges intelligenciával összefüggő kutatásokkal foglalkozik.

Az üzletember a Forbes magazin idei listáján a 44. leggazdagabb milliárdos volt, 21.7 milliárd dolláros (mintegy 6000 milliárd forint) vagyonnal. Ebből rengeteget költött jótékony célokra.

Paul Allennél először 1983-ban állapítottak meg Hodgkin-limfómát. Később, 2009-ben non-Hodgkin limfómával kezelték, s néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozta, hogy betegsége kiújult.

Bill Gates hétfőn este közleményben fejezte ki gyászát.

„Összetört a szívem egyik legrégebbi és legkedvesebb barátom, Paul Allen eltávozásának hírére – fogalmazott Gates. Hozzátette: Allen – igazi társ és drága barát volt. A személyi számítógépek nélküle nem jöhettek volna létre.”

A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella szintén közleményben méltatta az elhunytat.

„Nyugalmat árasztó és állhatatos” embernek nevezte őt, aki „mágikus termékeket, megoldásokat és intézményeket hívott életre, és ezzel megváltoztatta a világot”.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója az iparág úttörőjeként és a világ jobbá tételéért dolgozó emberként méltatta Twitter-bejegyzésében Paul Allent.

Az Allen tulajdonában lévő sportklubok szintén közleményben fejezték ki gyászukat és együttérzésüket az Allen családdal.