George dobásával, dupla hosszabbításban verte meg az OKC a Jazzt

Vágólapra másolva!
2019.02.23. 10:32
null
Paul George ihletett formában játszott, a döntő kosarat is ő szerezte (Fotó: Twitter/goknickstape)
Közel kilencven pontot termelt a Paul George-Russell Westbrook páros a Thunder és a Jazz találkozóján az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában és a rangadót végül George dobásával, kétszeri hosszabbításban sikerült behúznia az OKC-nek. Nem hibázott a Pacers és a Nuggets, fontos győzelmet aratott a Hornets, a Pistons, a Timberwolves és a Clippers, a Toronto pedig Kawhi Leonard labdaszerzésével nyomta le a San Antoniót.


Charlotte Hornets–Washington Wizards 123–110

Bejött a változtatás. A Hornets vezetőedzője, James Borrego megvariálta a kezdőötöst, Jeremy Lamb helyett Miles Bridgest tette be, így Nic Batum visszakerült kettes posztra és magasabb lett a szerkezet, ami kiválóan működött a Washington ellen. Batum idei egyik legjobb meccsét hozta (20 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz, 5/9 tripla) és mosolyogva jött le a pályáról, Lamb a padról is bevert 16 pontot, Bridges 14 egységet tett hozzá, Kemba Walkert pedig nem zavarták meg a körülötte zajló dolgok és egy 27 pontos, 11 gólpasszos dupla-duplával jelentkezett - a második negyedben, Batum vezetésével 38-22-re tudtak nyerni, itt fordítottak, majd a folytatásban már kézben tartották az eseményeket. Borrego érthetően elégedett is volt csapatával, bár egy dolog azért nem igazán jött be: az volt a terv, hogy az újonc Bridges fogja majd az ellenfél legjobbját, nos, Bradley Beal ezt könyörtelenül megbüntette...

Kevés lett a „one-man-show”. Beal mindent megtett a vendégeknél és egymaga próbálta meccsben tartani csapatát, ennek érdekében beszórt 46 pontot (16/25 mezőnyből, 4/10 tripla, 10/10 büntető), leszedett 6 lepattanót, kiosztott 7 gólpasszt és csak 1 labdát adott el - varázslatos teljesítményt nyújtott, de ez sem volt elég az üdvösséghez. Egyrészt a többiek pontatlanok voltak a fővárosiaknál, másrészt védekezésben annyira nem találtak fogást a Charlotte-on, hogy minden kosarukra megkapták a választ is, így hiába a jó kezdés (38-27-re megnyert első negyed), a folytatásban a Hornets akarata és csapatjátéka érvényesült. Fontos vereség ez így a playoffba jutás szempontjából, ráadásul egy back-to-back első felén született úgy, hogy Beal 42 percet töltött a pályán - Scott Brooks azt mondta erről, hogy nem így tervezte, de játékosa nagyon extra volt ma, a győzelemre pedig volt esély és nagy szükségük lett volna rá.

A Hornets legjobb dobói: Walker 27/9, Batum 20/15, Lamb 16/6

A Wizards legjobb dobói: Beal 46/12, Green 16/3, Satoransky 15/6

Indiana Pacers–New Orleans Pelicans 126–111

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Rohamoznia kellett a Pacersnek. Az első félidőben nem is emlékeztetett önmagára a Myles Turnert nélkülöző Indiana, pocsék védekezés, lassú, puha, meggyőződés nélküli játék jellemezte a hazaiakat, akik így nagyon komoly hátrányba is kerültek - égtek már húsz ponttal is, a nagyszünetben végül "csak" tizenhárom volt közte. Nate McMillan azonban felrázta övéit a nagyszünetben és a fordulás után már azt a Pacerst láthattuk, amit vártunk, egy nagy rohammal utolérte ellenfelét a társaság és 16 ponttal nyerte meg a harmadik negyedet, ezzel fordított, hogy aztán a záró etapban már uralja a helyzetet és végül az eredményt tekintve magabiztos győzelmet arasson. Ehhez kellett azért az is, hogy a Pelicans ne játszassa végig a kezdőit, de az is, hogy Wesley Matthews (24 pont, 6/11 tripla) a legjobbkor kapja el a fonalat és a harmadik negyedben ő álljon a roham élére - végül a megszokottnál ugyan gyengébb védekezéssel, gyenge lepattanózással, 11 kihagyott büntetővel, de valahogy csak hozta a kötelezőt a gárda, úgyhogy őrzi egymeccses előnyét a Sixersszel szemben.

Volt esélye a New Orleansnak. A parádés első félidő után minden esélye megvolt a vendégcsapatnak a győzelemre, de egyrészt azt követően már nem játszott olyan jól a gárda, másrészt érződött, hogy nem is feltétlenül a siker a cél - Anthony Davis 20, Jrue Holiday és Julius Randle 25 percet töltött parketten, nem szakadtak meg azért, hogy mindenképpen nyerjenek. Davis azért feltöltötte a statlapot (15 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) és Holiday sem unatkozott (14 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), a padról Diallo 16 pontos, 18 lepattanós dupla-duplát hozott, de a második félidőt összességében 28 ponttal veszítették el, úgyhogy ott nem nagyon volt már keresnivalójuk.

A Pacers legjobb dobói: Matthews 24/18, Bogdanovic 20/9, Sabonis 18

A Pelicans legjobb dobói: Diallo 16, Davis 15, Randle 15/9, Payton 15/3

Orlando Magic–Chicago Bulls 109–110

Ennyit a bombaformáról. Ellenállhatatlan volt az All-Star előtt az Orlando, a szünet alatt viszont most berozsdásodott a gárda és elvesztett egy hatalmas kötelezőnek tűnő hazai mérkőzést. Steve Clifford vezetőedző azt mondta, hogy úgy érezte, mintha két hónapja nem játszottak volna, úgy mozgott a csapata, egyénileg Isaac kifejezetten gyenge volt és a többiektől sem jött az extra, a védekezésük sem volt a legjobb, 19-4-re kikaptak a leindításokból, 40-32-re a festékből, mindezt pedig megtetézték 13 elrontott büntetővel, ami egyszerűen nem férhetett bele. A harmadik negyedben beszedett hátrányukból még felálltak, de annyira pontatlanok voltak ezen az estén, hogy a szoros végjátékot nem nyerhették meg, így megszakadt a szezoncsúcsnak számító ötös sikerszériájuk, következőleg pedig egy torontói bravúrral kellene feledtetniük ezt a betlit.

Markkanen büntetői döntöttek. A 11 ponttal megnyert harmadik negyed után jó helyzetben volt a Chicago, de a záró etapban azért összeszedte magát és becsülettel rohamozott a Magic, úgyhogy a végjáték abszolút kiélezetten alakult - ezt viszont most a Bulls csinálta jobban. Az utolsó percnek 106-106-tal mentek neki a felek, majd DJ Augustin mindkét büntetőjét kihagyta, Robin Lopez kilenc másodperccel az órán feltett egy duplát, amire Evan Fournier azonnal válaszolt egy triplával - az időkérés után felrajzolt játékból aztán Lauri Markkanennek sikerült tripladobás közben faultot kiharcolnia, nem egészen két másodperccel a meccs vége előtt. A finn magasember az elsőt még elrontotta (ez volt a Chicago egyetlen kihagyott büntetője a meccsen), a következő kettőnél viszont nem remegett meg a keze, úgyhogy ismét a vendégeknél volt az előny, az Orlandónak pedig nem volt elég a hátralévő idő arra, hogy elengedjen egy dobást, úgyhogy Markkanen (25 pont, 11 lepattanó, 4/10 tripla) megnyerte a meccset - rajta kívül még LaVine (22 pont, 5/6 tripla, 6 gólpassz), Porter (17 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) és Lopez (18 pont, 6 lepattanó, 3 blokk) is dicsérhető, úgyhogy a gárda sorozatban második győzelmét húzta be.

A Magic legjobb dobói: Fournier 22/9, Vucsevics 19, Gordon 17/6

A Bulls legjobb dobói: Markkanen 25/12, LaVine 22/15, Lopez 18

Toronto Raptors–San Antonio Spurs 120–117

Stílszerű jelenet. Végig szorosan alakult a mérkőzés, az első félidő végén egy ponttal vezetett a Spurs és a Toronto igazából csak a negyedik negyedben tudta ráerőltetni akaratát ellenfelére - kicsit playoff-hangulatú összecsapást vívtak egymással a felek és a találkozó végén stílszerű jelenet döntötte el a küzdelmet. Serge Ibaka kihagyott büntetője után, 23 másodperccel az órán egy ponttal vezetett a San Antonio és DeMar DeRozan hozta fel a labdát, de a Raptors úgy csapdázta be és "verte át" korábbi játékosát, hogy nem kellett faultolni, hanem a Spurstől éppen DeRozanért megszerzett Kawhi Leonard ellopta tőle a labdát, végigment vele a pályán és bezsákolta, ezzel fordított a hazai alakulat. Itt Gregg Popovich időt kért, felrajzolt még egy játékot, de Davis Bertans meccsnyerőnek szánt dobása kimaradt, a végeredményt pedig két Leonard-büntető állította be - hogyan máshogy dőlhetett volna el ez a találkozó... A 25 pontos Leonard mellett azért Siakam (22 pont, 6 gólpassz, 7/10 mezőnyből), a dupla-duplázó Ibaka, a kevés hibával játszó Lowry, valamint az 5/7 triplát berámoló Green is dicsérhető a hazaiaknál, a padról Marc Gasol 17 perc alatt 7 lepattanót és 6 gólpasszt tett hozzá, Jeremy Lin pedig 11 pontot szórt, mindenki elvégezte a feladatát - zsinórban hetedszer nyertek és tovább üldözik a Milwaukee-t.

Többször is üdvözölték DeRozant. A torontói közönség felállva tapsolta korábbi kedvencét, amikor kijött melegíteni, megismételte ezt, amikor bemutatták a Spurs kezdőit, majd egy videós megemlékezést is kapott a nyárig a Raptorsért küzdő „swingman”, ahol szintén tombolt az aréna - végül a záró jelenetek után még egyszer megtapsolták őt a szurkolók, amikor összeölelkezett Kyle Lowryval. DeRozan egyébként jól is játszott (23 pont, 8 gólpassz) és a teljesen elvesző Aldridge (6 pont) helyett is próbálta a hátára venni a csapatát, amelyben az extrát játszó kispad sietett a segítségére (a Belinelli-Bertans páros 37 ponttal és 9/18 triplával, Pöltl 8 ponttal, 9 lepattanóval és 3 blokkal, Mills 15 ponttal és 4 gólpasszal szállt be) és Popovich is azt mondta, hogy csapata fel tudta venni a kesztyűt a Raptorsszal, de a legvégét mégis elrontották, így már utolérte őket a Clippers a nyugati hetedik-nyolcadik helyen.

A Raptors legjobb dobói: Leonard 25, Siakam 22/6, Lowry 17/9, Green 17/15

A Spurs legjobb dobói: DeRozan 23, Belinelli 21/15, Bertans 16/12

Atlanta Hawks–Detroit Pistons 122–125

Griffin kiállítása is belefért. Nagyon kellett ez a győzelem a playoffért hajtó Detroitnak, de nem könnyítette meg a saját dolgát a csapat azzal, hogy Blake Griffin két technikait is kapott a harmadik negyedben, így a szorosan alakuló találkozó legfontosabb időszakát legjobb játékosa nélkül kellett megvívnia. Mégis megoldotta a helyzetet a társaság, Reggie Jackson (32 pont, 8 gólpassz) és Andre Drummond (26 pont, 21 lepattanó, 5 labdaszerzés) is szupersztár-üzemmódba kapcsolt, az utolsó két percben ötpontos hátrányból jöttek vissza, majd 17 másodperccel az órán a nemrég megszerzett Thon Maker verte be a meccsnyerőnek bizonyuló triplát 122–122-nél – a végén megúszták az Atlanta utolsó támadását, úgyhogy borzasztóan értékes sikert könyvelhettek el. A Detroit így tovább folytatja rohamát a playoffért, Dwane Casey változtatása is jól sült el (Wayne Ellington kezdett), úgyhogy jelenleg a keleti nyolcadik helyen áll a gárda, most pedig igazi ki-ki meccsre utazik Miamiba.

Megnyerhette volna a Hawks. Még Griffinnel a pályán is abszolút meccsben volt az Atlanta, utána pedig értelemszerűen megvolt az esélye az együttesnek arra, hogy kihasználja az erőcsatár hiányát, de védekezésben nem nagyon tudott elfogadható szintet hozni a hazai alakulat, a Pistons kulcsemberei rendre megtalálták a nekik tetsző helyzeteket. A túloldalon Trae Young (30 pont, 5/11 tripla, 10 gólpassz) szenzációsan játszott és a többiek is igyekeztek hozzászólni, de a szoros végjátékból nem ők jöttek ki jól, pedig előnnyel mehettek bele, ám itt elég volt egy eladott labda, egy-két hiba és a továbbra is értékelhetetlen védekezés ahhoz, hogy mégis kikapjanak - bár az utolsó másodpercekben két dobásuk is volt még a hosszabbításért, de mindkettőt elrontották.

A Hawks legjobb dobói: Young 30/15, Collins 19/9, Carter 16/9

A Pistons legjobb dobói: Jackson 32/9, Drummond 26, Griffin 15/6

New York Knicks–Minnesota Timberwolves 104–115

Towns nélkül nyert a Minnesota. Alapvetően természetesen kötelező volt hoznia ezt a találkozót a Wolvesnak, de nélkülöznie kellett legjobb játékosát, Karl-Anthony Townst, mert a center még Minnesotában autóbalesetet szenvedett - szerencsére nem történt komoly baj és el is utazott New Yorkba, de pályára nem léphetett, ezzel sorozatban 303, kezdőként megvívott meccs után hagyott ki egy estét. A gyengébb kezdés után azonban végül nélküle is nyerni tudott a Minny, a második negyedet már 12 ponttal húzta be az együttes és ha nem is brillírozott, de kézben tartotta az eseményeket: a kezdőben Teague és Gibson is dupla-duplázott, Saric és a visszatérő Wiggins is igyekezett, a padról pedig Rose, illetve Tolliver is extra lökést adott, a cseresor pedig átlagosan nagyjából +15 körüli +/-t csinált a mérkőzés folyamán. Zsinórban harmadik győzelmükkel egyetlen meccsre vannak csak a Lakerstől, úgyhogy még nem úszott el számukra a playoff, igaz, most back-to-back mennek Milwaukee-ba, annál kevés nehezebb feladat van jelenleg a ligában.

Nem sokat mondhatunk a New Yorkról. Nem okoztak meglepetést a hazaiak, ugyan a negyedik negyedben még visszajöttek tíz pont alá, de a második játékrésztől igazából kontrollálta az eseményeket a Wolves és a Knicks nem tudta komolyabb nyomás alá helyezni ellenfelét. Az pozitívum náluk, hogy 12 kihagyott meccs után visszatérhetett Emmanuel Mudiay, illetve hogy a fiatalok közül Knox és Trier is jól mozgott, de Dennis Smith Jr. például nem sok hasznos dolgot csinált és összességében továbbra is a legrosszabb mérleg a cél - ebben most fél meccsel "előzi" őket a Phoenix.

A Knicks legjobb dobói: Dotson 20/15, Trier 20/3, Knox 18/9

A Timberwolves legjobb dobói: Rose 20, Gibson 19, Wiggins 17/9

Memphis Grizzlies–Los Angeles Clippers 106–112

Nem engedte el a Clippers. Kőkeményen megharcolt ezért a győzelemért a Los Angeles és ha a vezetőség nem is a playoffért küzdene most már, ezt a csapat egyelőre másképp gondolja, legalábbis a deadline óta eltelt öt meccsből ez volt a gárda harmadik győzelme és ahelyett, hogy lecsúszna, utolérte a nyugati hetedik San Antoniót. A siker alapja szokás szerint a cseresor volt, Lou Williams (18 pont, 8 gólpassz) és Montrezl Harrell (30 pontos karriercsúcs-beállítás) is extrát hozott a kispadról, kettejük pick-and-rolljai pedig megoldhatatlan feladatot jelentettek a Memphis számára - folyamatosan Williamsre figyeltek ilyenkor a hazaiak, Harrell pedig könnyedén megszórhatta magát a leválásokból, így rendre kosarakat tudtak szerezni. A negyedik negyedben kettejük mellé felnőtt Danilo Gallinari is, aki egymaga tíz pontot szórt ekkor zsinórban és ez az időszak döntőnek bizonyult, itt építette ki párpontos előnyét a LAC, amelyet már beosztott a találkozó végéig - jó meccsen aratott újabb győzelmet Doc Rivers alakulata, amely most utazik tovább Denverbe.

Nem volt rossz a Memphis. Végig partiban volt a Grizzlies és még a legvégén is volt esélye, négypontos hátrányban Avery Bradley labdát szerzett, Joakim Noah viszont nem tudta megfogni a játékszert, így elrontották a könnyű két pontot és igazából ez a hiba jelentette a mérkőzés végét - egészen idáig megvolt a reményük arra, hogy győzelemmel örvendeztetik meg közönségüket. Mike Conley (25 pont, 10 gólpassz, 2 blokk) és a 17 pontos Avery Bradley mellett a padról parádésan beszálló Noah játékát érdemes kiemelni, a center 22 ponttal, 11 lepattanóval, 3 gólpasszal és 2 blokkal zárt úgy, hogy 12/12 büntetőt küldött a helyére, ráadásul "valahonnan" előrángatták a szezon harmadik (!) meccse óta hiányzó Chandler Parsonst is és pályára küldték húsz perc erejéig - a győzelmet nem tudták behúzni, de ezt leszámítva kimaxolták az estét...

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 25/6, Noah 22, Bradley 17/3

A Clippers legjobb dobói: Harrell 30, Gallinari 23/3, Williams 18/6

Dallas Mavericks–Denver Nuggets 104–114

Doncic nélkül nem volt fantázia. Az Év Újonca-várományos szlovén klasszis egy kisebb bokasérülés miatt pihent, nélküle az első negyedben még szépen pörgött a Jalen Brunson (22 pont, 5 gólpassz) vezette Mavs, de már a második negyedben eltűnt a kisebb előny, a harmadikban pedig nem tudták feltartóztatni a denveri hengert, itt véget is ért a meccs érdemi része. Dwight Powell dicsérhető, az atletikus magasember 20 pontot szórt, alapvetően a többiek sem mozogtak rosszul, de kellett volna Doncic extrája támadásban (mindössze 19 gólpasszt osztottak ki a társak), mivel azt Rick Carlisle vezetőedző is kiemelte, hogy a Nuggets lepattanózásban szétszedte őket, máshol kellett volna esélyt teremteniük a győzelemre. Zsinórban harmadik buktájukkal már hét győzelemre vannak a playoff-helyektől, ráadásul a Clipperstől három csapat is elválasztja a Dallast, nem sok esélyük van már idén.

A lepattanózás és Isaiah Thomas hozta a sikert. A Dallas mestere nevesítette is az “elkövetőket”, mint extra pattanózókat, Jokics (19 pont, 13 pattanó, 8 gólpassz) és Millsap (17 pont, 13 pattanó) a kezdőben “garázdálkodott”, Mason Plumlee a kispadról beszállva (12 pont, 13 pattanó). Összességében 63-42-re hozta ezt a különversenyt a Nuggets, 21 második esélyt teremtettek, ráadásul még a labda is jól járt, 32 gólpasszig jutottak. Támadásban ki kell emelnünk a 16 perc alatt 16 pontot szóró Isaiah Thomast, aki egyrészt nagy lendületet hozott a padról, másrészt egyre jobb párost alkot a szuperatléta Plumlee-val, Paul Millsap dicsérte is csapattársát, hogy vele extrém mély lett a csapat kerete. A Denver a kisebb különbség ellenére magabiztos győzelmet szerzett, visszatérhetett Gary Harris is, ráadásul most négyszer otthon játszhatnak, megerősíthetik nyugati második helyüket.

A Mavericks legjobb dobói: Brunson 22/9, Powell 20/3, Hardaway Jr. 13/6, Finney-Smith 13.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 19/3, Millsap 17/3, Thomas 16/12.

Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 148–147 – kétszeri hosszabbítás után

A sok lúd ezúttal nem győzte le a disznót. A tavalyi playoff óta, amikor a Jazz meglepetésre kiütötte az OKC-t, a csoportrangadó még nagyobb érzelmi töltettel is bír, és nagy vonalakban meg is ismétlődött a tavalyi széria, hiszen a hazaiaknál hiába igyekezett nagyon Russell Westbrook (43 pont, 15/29 mezőnyből, 15 pattanó, 8 gólpassz) és Paul George (45 pont, 17/31 mezőnyből, 9 pattanó, 7 gólpassz), a Jazz csapatjátéka folyamatos kihívások elé állította a Thundert.

Támadásban egyébként nem volt probléma, a kezdőben Grant, Adams és Ferguson is remekül célzott, de a kispad gyengélkedését, élén a 3/16-ot szóró Schröderrel nehezen menedzselték a hazaiak. Nem igazán tudtak komolyabb előnyt kiépíteni, sőt Jerami Grant extra játékaira volt szükség, hogy ne kapjanak ki a rendes játékidőben, és a hosszabbításokban sem igazán nekik állt a zászló, miután az első ráadás hajrájában Westbrook kipontozódott (egyébként megszakadt a tripla-dupla sorozata is). A második túlórában aztán egy perccel a vége előtt 146-147-re vezetett a Jazz, de a Thunder jó védekezéseket mutatott be, a legvégén pedig jött a tavalyi playoffban hullámzó George, aki egy másodperccel a vége előtt bevágott egy „floatert”, amire már nem érkezett válasz. Az OKC-nél annak is örülhetnek, hogy Markieff Morris bemutatkozhatott, vele komolyan megnőttek a variációs lehetőségeik.

A győztes kosár

 



 

Ez már a tavalyi Jazz volt. Az idei szezonban rengeteg problémával küzdött a Utah, az utóbbi időszakig meg sem tudták közelíteni tavalyi teljesítményüket, de úgy tűnik, hogy szépen lassan rátalálnak a győztes útra. Donovan Mitchell ugyan nem dobott jól (14/35 mezőnyből), de próbált szervezni, a Gobert, Favors páros 19/23-mal célzott, kiharcoltak 17 büntetőt, lekaptak 27 pattanót és 3-3 blokkot szortíroztak, Joe Ingles bevert öt triplát és kiosztott 7 gólpasszt, Rubio is magához képest megbízhatóan dobált, míg a padról érkezett a 20 pontig és 8 pattanóig jutó Crowder. Lepattanózásban sokkal jobbak voltak (60-43), pontosabban dobtak, ha a rendes játékidő végén jobban figyelnek Grantre, akkor győzelemmel mehettek volna haza - így marad a bosszankodás, sorozatban másodszor kaptak ki és nem tudnak eltávolodni a nyugati középmezőnytől, három meccsnyire vannak a már nem playoff-helyen álló Kingstől.

A Thunder legjobb dobói: George 45/15, Westbrook 43/18, Grant 18/9.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 38/12, Gobert 26, Favors 24.

NBA
ALAPSZAKASZ

Oklahoma City Thunder
–Utah Jazz 148–147 kétszeri hosszabbítás után
Charlotte Hornets
–Washington Wizards 123–110
Indiana Pacers
–New Orleans Pelicans 126–111
Orlando Magic–Chicago Bulls 109–110
Toronto Raptors
–San Antonio Spurs 120–117
Atlanta Hawks–Detroit Pistons 122–125
New York Knicks–Minnesota Timberwolves 104–115
Memphis Grizzlies–Los Aangeles Clippers 106–112
Dallas Mavericks–Denver Nuggets 104–114

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik