NHL: nyugdíj elnapolva – Fisher megunta a szabadnapokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 18:07
null
Fotó: Imago
Általános meglepetésre, de mindenki legnagyobb örömére a tavalyi nagydöntő után visszavonuló Mike Fisher váratlanul bejelentette: visszatér szeretett csapatához, a Nashville Predatorshoz.

Nem szokványos történet Mike Fisheré, az biztos.

A kiváló kanadai center két csapatban nem kevesebb mint 17 szezont húzott le a világ legerősebb jégkorongbajnokságában, közben nyert két vb-ezüstöt, tavaly pedig kapitányként vezette a nagydöntőbe a Nashville Predatorst, hogy Stanley-kupa-győzelemmel tegye fel a koronát pályafutására.

Végül nem jött össze. A Preds és Fisher a nagy álom kapujában bukott el, a hatmeccses párharcban úgy szenvedtek vereséget a címvédő Pittsburgh Penguinstől, hogy sokak szerint a hatból legalább öt mérkőzésen ők voltak a jobbak. A Pens viszont az eredményesebb, Sidney Crosbyék így dupláztak, a rájátszás egy részét sérülés miatt kihagyó Fisher pedig augusztusban hosszas találgatást lezárva bejelentette, befejezi pályafutását. A helyi illetőségű, korábban Pulitzer-díjra is jelölt The Tennessean napilap hasábjain könnyfakasztó írásban el is búcsúzott a fantasztikus nashville-i szurkolóktól, köszönetet mondva mindazért, amit tőlük, a klubtól és a várostól kapott hét esztendőn keresztül.

Nashville-ben persze roppant mód sajnálták a bejelentést, már csak azért is, mert Fisher arrafelé nem pusztán sportoló, hanem igazi közönségkedvenc, afféle helyi celebritás, lévén, hogy felesége az Államok egyik legnépszerűbb countryénekesnője, a szintén Nashville-hez köthető Carrie Underwood.

Szóval, a sztárpár az ottani mindennapok része, mindenki imádja. A döntést ettől még – vagy éppen ezért – természetesen megértették és elfogadták, a város és a franchise is hálás volt Fishernek. Az élet ment tovább, mindenki boldog, kész, pont, történet vége.

Gondoltuk eddig.

Mike Fisher ugyanis teljesen váratlanul és látszólag minden előjel nélkül bejelentette a héten, hogy 37 évesen visszatér a jégre szeretett csapatához. A csatárnak – ahogy indokolta – annyira hiányzott a Nashville és a jégkorong, hogy nem tudott nyugodni addig, amíg nem húzott újra korcsolyát.

„Tulajdonképpen mindig is motoszkált a fejemben a visszatérés gondolata, de nem igazán hittem volna, hogy tényleg lehetséges. Csak eljátszadoztam a gondolattal, milyen jó is volt ez a csapat, meg amit tavaly együtt véghezvittünk, és mi lenne, ha…”
– mondta Fisher, aki hozzátette, felesége és családja is egyöntetűen támogatta a visszatérésben.

„Fish” már el is kezdte az edzéseket a Predatorsszal, és bár csak próbaszerződést kötött a klubbal, elég valószínű, hogy – a szurkolók, a csapattársak és az edző Peter Laviolette kitörő örömére – a február 26-i átigazolási határidő előtt véglegesítik kontraktusát.

„Nagyszerű érzés visszatérni, csak nézzék el nekem, hogy kicsit még kapkodom a levegőt a reggeli edzés után…” – viccelődött az újságírókkal a játékos az egyik első tréningjét követően. De ez ne tévesszen meg senkit! Amint újra formába hozza magát, Fisher nagy segítségére lehet a Nyugati főcsoport harmadik helyén álló Predsnek – amely a váratlan segítségnek köszönhetően újra a bajnokesélyesek között „találhatja magát”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik