Dorbézoló milliomosok – így csináltak bolondot az amerikai major sportokból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 17:42
null
Bobby Bonilla úgy kap évi több mint egymillió dollárt a Metstől, hogy meg sem kell mozdulnia (Fotó: AFP)
Az 55 éves Bobby Bonilla tudja, hogyan kell élni: úgy kap évi több mint egymillió dollárt, hogy meg sem kell mozdulnia – majd' húsz éve a New York Mets úgy érezte, jobban jár, ha 2011-től 2035-ig fizeti ki a munka hősének jussát...

 

Az amerikai társadalom, sőt, a világ nagyobbik része abban a hitben él, hogy az éhhalált úgy kerülheti el, hogy elmegy dolgozni, aminek következtében bizonyos időközönként megnő a virtuális számtartaléka, amiből kifizetheti a péket, a hentest, a „mekis” eladót – és ismét apadni kezd az a bizonyos számtartalék. Ám nem mindenki veti alá magát az ilyesfajta konvencióknak: vannak, akik bepaliznak másokat. Az nem gyakran fordul elő, hogy a befürösztött tag egy sportcsapat legyen, de ez sem példa nélküli.

Nem mást ünnepeltek a tengerentúlon július 1-én, mint a Bobby Bonilla-napot, amikor is az észak-amerikai baseballbajnokságban, az MLB-ben szereplő New York Mets egykori, komolyan nem vehető nevű játékosának ismét több mint egymillió dollár, azaz majd' 300 millió forint ütötte a markát egy húsz éve kötött szerződésnek köszönhetően – úgy, hogy az elmúlt 17 évben pályára sem lépett...

Sőt, mondunk ennél is jobbat: az idén ötvenöt éves Bonilla még jó sokáig számíthat a New York Mets évfelező csekkjeire, ugyanis egészen 2035-ig, azaz 72 éves koráig jár neki az utalás!

Felvetődik a kérdés, hogy a Mets miért döntött úgy, hogy a 2011 és 2035 közt eltelő negyedszázadban közel 30 millió dollárt ad egy visszavonult játékosának?!

Akkor jó ötletnek tűnt

Nos, Bonillának ehhez több dolgot is tökéletesen kellett intéznie.

Először darab ideig olyan jól kellett játszania még a Pittsburgh Pirates színeiben, hogy a Mets okvetlenül le akarjon csapni rá. Másfelől amikor New Yorkba került, annyira tuskónak kellett lennie, hogy négy közepesen erős idény ellenére se akarja már senki a városban látni. Utóbbit is hibátlanul teljesítette: fenyegette és kioktatta az újságírókat, a meccsek közben nem arra figyelt, hogy esetleg valamit el is érjen az új csapatával, hanem inkább a sajtópáholyt hívogatta, mert úgy érezte, az egyik, az ő számlájára írt hiba nem is az ő lelkén száradt. Ezt követően főcsoportdöntőig kellett menetelnie a Baltimore Oriolesszal 1996-ban, majd a bajnoki címig meg sem állnia a Florida Marlinsszal 1997-ben – tehát New Yorkon kívül azért nem volt kutyaütő. Végül a Los Angeles Dodgersben, illetve a vétkeit megbocsátó és őt visszafogadó Metsben olyan siralmasan kellett teljesítenie az 1998-as és az 1999-es idényben, hogy New Yorkban annak ellenére se akarják megtartani, hogy még egy évre szólt a szerződése...

Így történhetett, hogy a 2000-es szezon előtt, amelyben járt volna még neki majdnem 6 millió dollár, a Mets úgy döntött, inkább kirakja őt a bérével együtt – csak, hogy az ne számítson bele a bértömegbe, és a helyére hozhassanak hasznos embert –, viszont csak évekkel később lát neki a törlesztésnek. A New York-i együttes úgy gondolta, az éri meg a leginkább, ha előbb a rendre minimum évi 10 százalékos megtérülést ígérő Bernie Madoff bankárnak adja az időlegesen megtakarított pénzt, és a játékost csak később, a befektetés hasznából fizeti ki, ami elvileg bőven fedezte is a végkielégítést.

A játékos és ügynöke bele is mentek az ügyletbe, nem voltak kapzsik, elég volt nekik a 6 százalékos kamat is, így a szerződés alapján 2011 és 2035 között évi több mint egymillió dollár vált kezet, hogy mindenki jól járjon: Bonilla 30 millió dollárt kap az eredeti 6 helyett, miközben a Mets így is zsírosra keresheti magát Madoffnak köszönhetően. Csakhogy időközben kiderült, Madoffnak nemhogy pénzfejő tehene, még csak pénzcsorgató bocija sem volt, és nem is bankár, hanem inkább csaló (2009-ben mindenféle pénzügyi törvényszegésért a maximális, 150 éves börtönbüntetésre ítélték), így aztán a Mets üres kézzel maradt – ugyanakkor a saját tartozásának megfizetése elől nem tudott és nem is tud menekülni...

Nem is egy, két szerződés

Sőt, itt még csak vége sincsen a sztorinak, hiszen még az eggyel korábbi, 1992-ben kezdődő New York-i szerződéséből is csurran-cseppen Bonillának: az akkori, Pató Pálhoz hasonlóan halogató üzemmódban kezelt kifizetések 2004 és 2023 közt évi 500 ezer dollárt, azaz majdnem 150 millió forintot hoznak neki a konyhára. De legalább azt a számlát a Mets legalább megoszthatja az Oriolesszal, amelynél Bonilla lehúzta annak a szerződésének az utolsó másfél évét.

Mielőtt azonban megsértenénk bármelyik szurkolótábor lelkét a csapatuk szerencsétlenkedéseinek részletezésével, eláruljuk, hogy az NBA-ből is bolondot csinált még a hetvenes években az egykori St. Louis Spirits tulajdonosduója, a Silna testvérpár. Amikor 1976-ban az ABA nevű liga és az NBA egyesült, néhány együttesnek nem jutott hely az asztalnál.

Voltak csapattulajdonosok, akik hagyták, hogy jelképes összeggel kivásárolják őket, hogy csendben a feledés homályába vesszenek, de a Silna testvérek úgy döntöttek, csak akkor oszlatják fel az egyesülés útjában álló csapatukat, ha az újonnan létrejövő bajnokság televíziós jogdíjainak egyhetede az ő markukat üti az életük végéig. Ez a kósza gondolatuk azóta 300 millió dollárt, közel 90 milliárd forintot termelt nekik, s annyira felhergelte az NBA fejeseit, hogy a legutóbbi televíziós szerződés megkötése előtt már inkább kivásárolták a két idősödő milliomost további 800 millió dollárért, azaz több mint 200 milliárd forintért.

Mások sem tökéletesek

Az amerikai futball sem maradhat ki a sorból, ott is van példa hasonlóra: van, aki három évtizeddel a szerződés megkötése és az utolsó, az aktuális bajnokságban játszott perce után is kapja még a fizetését. Steve Young, a San Francisco 49ers egykori háromszoros bajnok irányítója ugyanis még mielőtt megtalálta volna a helyét az NFL-ben, megpróbált a liga kihívójaként tetszelgő Amerikai Futballigában nagyot alkotni: a Los Angeles Express hajlandó volt felajánlani neki egy 43 évre szóló, 36 millió dollárt ígérő szerződést. Az agyament gondolatra egyből rábólintó Young annak ellenére kapja majd 2027-ig a gázsiját, hogy a liga maga már 1986-ban bedőlt...

Ugyan a Bobby Bonilla-nap nem róluk, hanem a Mets egykori játékosáról van elnevezve, utóbbiak is teljes joggal pályázhatnak a sporttörténelem legjobban kereső semmittevőjét illető koronára!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik