Damian Lillard 50 ponttal és őrült meccsnyerővel lett hős Portlandben

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.04.24. 08:24
null
Damian Lillard őrült dudaszós hármasával jutott tovább a Portland (Fotó: twitter.com/trailblazers)
Érthetetlen összeomlás az OKC-től, bámulatos teljesítmény és elképesztő dobás Damian Lillardtól – az irányító hihetetlen estével vezette győzelemre és a második körbe a Portlandet az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában. A Raptors és a Sixers gálázva tudta le a maga párharcát, míg a Nuggets dominált és előnybe került a Spurs ellen.

Toronto Raptors–Orlando Magic 115–96

Most nem volt kérdés. Sorozatban három győzelem után, a párharc lezárásának esélyével lépett pályára saját közönsége előtt a Raptors, és Nick Nurse alakulata a végére tartogatta a legsimább sikerét – ezen az estén minimális esélyt sem adott ellenfelének és gálameccsel fejezte be a szériát. A hazai együttes már az első negyedet 35–19-re nyerte meg, a fizikai védekezés továbbra is a labdafelhozataltól kezdve problémák elé állította a Magicet, míg a túloldalon Kyle Lowry bekezdett (övé volt a Toronto első kilenc pontja), majd Kawhi Leonard (27 pont, 8/11 mezőnyből, 5/5 tripla) és Pascal Siakam (24 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 3/5 tripla) is ellenállhatatlan formába lendült – a nagyszünetre könnyedén meglett a közte húsz,később pedig 37 (!) pont is volt a felek közötti távolság. Leonard meg is kapta az „MVP! MVP” rigmust a lelátóról az újabb parádés teljesítménye miatt, és végül megszakadniuk sem kellett, lehetett kicsit mélyebben rotálni – az első meccs „ijedelme” ellenére simán hozták a párharcot és már készülhetnek a Sixers elleni csatára.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Hamar elúszott a Magic számára. Néhány perc alatt megpecsételte saját sorsát ezen az estén az Orlando, amely 1/11-gyel kezdett mezőnyből, közte 0/7 triplával és kintről 0/10 után tudtak csak betalálni először – itt viszont már húsz pont feletti hátrányban volt a gárda, amit Torontóban nagyjából lehetetlen küldetés volt eltüntetni. Nik Vucsevics ezúttal megint eltűnt, az első negyedben 0/4-es mezőnymutatót, 0 pontot és 3 faultot jegyzett, egészen a harmadik játékrészig kellett várni az első pontjára, úgyhogy összességében sansztalanul esett ki a társaság – a végeredményen kozmetikáztak ugyan azzal, hogy ők dobták a meccs utolsó 18 pontját, de ez már nem számított.

A Raptors legjobb dobói:Leonard 27/15, Siakam 24/9, Lowry 14/6
A Magic legjobb dobói:Augustin 15/12, Iwundu 12/3, Ross 12/6

A párharc végeredménye: 4–1 a Toronto Raptors javára.

Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets 122–100

Stílusosan jutott tovább a Sixers. Egy pillanatig sem volt kérdés ezen az összecsapáson, hogy melyik a jobb csapat, sőt, aki a sor végén állt a büfében, az az érdemi dolgokról akár le is maradhatott: Joel Embiid két perc alatt hat pontot és öt lepattanót szedett össze, a Philly 14–0-val rajtolt, amelyből hamar 20–2, majd 30–6 lett – innen már nem volt visszaút. Csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz a vége, de a hazaiaknál Brett Brown azért igyekezett rotálni és pihentetni a Raptors elleni széria előtt, Embiid például alig 20 perc alatt hozott extra számokat (23 pont, 13lepattanó, 2 gólpassz) és a többi kezdő sem játszott sokkal többet, a Netsnek pedig minimális esélye sem nyílt arra, hogy legalább megnehezítse ellenfele dolgát – ahogy a Raptors–Magicnél, úgy itt is csak az első meccset tudta elvinni az alacsonyabban rangsorolt csapat, onnantól viszont jött a henger. A Philly így készülhet a Torontóra, a Brooklyn szezonja pedig véget ért.

A kiállítás most sem maradhatott el. Kosárlabdában csak az első meccsen lehetett komolyan venni ebben a szériában a Brooklynt, illetve még a negyedik találkozón sikerült felszívnia magát az együttesnek, a többi három derbin nem nagyon volt esélye, a feszültséget ennek ellenére folyamatosan gerjesztette. Ezen az estén azonban, amikor nagyjából öt perc alatt eldőlt, hogy fogalmazhatják a meccs végi nyilatkozataikat, szintén nem bírtak magukkal, Jared Dudley ugyan ezúttal nem volt benne a „buliban”, de a végjátékban a cseresorok összeakaszkodtak egymással, melynek következtében Jonah Bolden, Greg Monroe, Dzanan Musa és Rodions Kurucs is a kiállítás sorsára jutott – ezen felül más izgalmat nem tudtak okozni a vendégek, meg sem közelítették a Philly szintjét. Persze a szezonjukkal összességében így is abszolút elégedettek lehetnek, bejutottak a rájátszásba, ott meccset is nyertek, senki sem számított erre tőlük az idény elején – vannak ígéretes fiataljaik, építhetik tovább a jövőt.

A 76ers legjobb dobói:Embiid 23/6, B. Simmons 13, T. Harris 12/6
A Nets legjobb dobói:Hollis-Jefferson 21/3, LeVert 18/3, Kurucs 14/6

A párharc végeredménye: 4–1 a Philadelphia 76ers javára.

Denver Nuggets–San Antonio Spurs 108–90

Ezt most uralta a Denver. Eddig ez volt az első kör legszorosabb párharca, most azonban a korábbiakhoz képest harcosabban, pontosabban, agresszívebben jött ki a pályára a Nuggets, ez volt az első alkalom, hogy meg tudta nyerni az első negyedet és bár a nagyszünetig még látótávolságon belül tartotta magát a Spurs, a fordulás után lelépte ellenfelét a hazai csapat. A harmadik negyed rögtön egy 12–2-es denveri futással indult, amellyel hirtelen elérte a különbség a húsz pontot és a végig kemény védekezés mellett olyan kiegyensúlyozott támadójátékot mutatott be a Nuggets, amely miatt különösebb hullámvölgy nélkül tudták lehozni az összecsapást – heten is elérték náluk a tízpontos határt, nagyon mélynek bizonyult a kispad, úgyhogy mindig volt, aki befejezze a támadásokat. A második félidőben már 30 (!) ponttal is vezettek, kijelenthetjük, hogy messze ez volt az eddigi legjobb és legkönnyebb meccsük, úgyhogy 0–1 és 1–2 után 3–2-re megfordították a szériát, minden szempontból ők vannak most fölényben és egyetlen lépésre kerültek a továbbjutástól.

Bajban van a Spurs. Az előző összecsapáson is egyértelmű gondjai voltak a San Antoniónak és Gregg Popovich vezetőedző szerint most a játék minden elemében jobb volt náluk a Denver – hozzátette, hogy az első félidőben még sok könnyű dobást rontottak el közelről, az lehetett volna szorosabb is, de a fordulás után már nem volt esélyük. Egyrészt nem tudtak mit kezdeni Nikola Jokics (16 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) játékával, másrészt a kinti dobókra sem értek oda, 50 százalékkal célozhatott ellenük a Nuggets, míg náluk megint hiányzott az igazi átütőerő – Derrick White-ot ismét elég jól levették a pályáról, DeMar DeRozan (17 pont, 1 gólpassz, 6/15 mezőnyből) játéka az elvárásokhoz képest terített betli volt és LaMarcus Aldridge (17 pont, 10 lepattanó, 7/13 mezőnyből) sem tudott igazán érvényesülni. Mindezt tetézte a gyengélkedő kispad, összességében elöl-hátul messze elmaradtak ellenfelüktől, úgyhogy a következő derbire ki kell valamit találniuk, mert saját közönségük előtt érhet véget a szezonjuk.

A Nuggets legjobb dobói:Murray 23/12, Barton 17/3, Jokics 16/6
A Spurs legjobb dobói:Aldridge 17/3, DeRozan 17, Pöltl 12, White 12/3

A párharc állása: 3–2 a Denver Nuggets javára.

Portland Trail Blazers–Oklahoma City Thunder 118–115

Lillard legendás meccse. Minden bizonnyal hosszú évek múlva is emlegetni fogjuk ezt a teljesítményt Damian Lillarddal kapcsolatban, aki messze az idei rájátszás eddigi legjobb meccsét szállította. A Portland extraklasszis irányítója már az első félidőben egymaga 34 pontot dobott, több hatalmas és nagyon nehéz triplát bombázott a gyűrűbe, de ez akkor még csak az egálra volt elég, majd a második félidőben akkor lépett meg az OKC, amikor ő leült a padra néhány percet pihenni. Amikor azonban visszatért, ismét „feltöltődött” és a végjátékban félelmetes volt: ugyan „csak” egy újabb nagy hármast hintett be és az ő duplájával egyenlített csapata, de az utolsó dobását alighanem még sokáig fogjuk nézegetni. Russell Westbrook kihagyott kettesét követően 17 másodperce maradt arra, hogy 115–115-ről megnyerje a meccset, szépen felsétált a labdával, átcsoszogott a félpályán, majd az utolsó pillanatban gondolt egyet, oldalra ugrott és jó tíz méterről, a dudaszó pillanatában beverte a győztes triplát, méghozzá Paul George-dzsal az arcában. Nehéz szavakat találni erre a dobásra és erre a teljesítményre, Lillard ugyanis kereken 50 pontot szórt és 10/18 triplával zárt, amellyel egyrészt franchise-rekordot döntött, másrészt az 50 pont új playoff-karriercsúcs számára, harmadrészt még 40 fölé is csak Jannisz Antetokounmpo jutott eddig ebben a rájátszásban… A Portland elképesztő szériát futott és továbbjutott a második körbe, most pedig hátradőlve várhatja, hogy a Nuggets vagy a Spurs lesz az ellenfele.


Mit csinált a Thunder?
Kiválóan kezdték a meccset a vendégek, okosan próbálták kihasználni a matchup-előnyeiket, Paul George eddigi legjobb teljesítményével (36 pont, 14/20 mezőnyből) jelentkezett, Jerami Grant is remekelt (16 pont, 7/8 mezőnyből, 8 lepattanó, 3 blokk), Dennis Schröder is beszórt 17 pontot, és bár nagyon sok dobást hibázott, de összességében Russell Westbrook is játszott már ennél rosszabbul. Az első félidő nagy részében vezettek is, de a nagyszünet előtti percekben már leadták ezt az előnyt, sőt, hátrányba kerültek, amit a második félidőben, a portlandi triplazápor után megint eltüntettek. Az utolsó hét percet már 15 (!) pontos előnnyel kezdhették meg, itt úgy tűnt, hogy a kezükben van a meccs, innentől viszont szörnyű leolvadást produkáltak, és ebből mindenki kivette a részét – kihagyott büntetők, rosszul kiválasztott dobások, buta eladott labdák, támadófault, minden volt a részükről, úgyhogy az utolsó percre egyenlített a Trail Blazers. Itt George egyszer még válaszolt, amire Lillardnak is beesett egy dobása, majd az utolsó támadásnál Westbrook egy-egyben elerőlködte, a síp néma maradt, a labda pedig a Portlandé lett – a többi már történelem… Az mindenesetre tény, hogy összességében 4–1-gyel, a végeredményt tekintve simán kiesett a Thunder, úgyhogy lesz min elgondolkodni a nyáron.

A Trail Blazers legjobb dobói:Lillard 50/30, Harkless 17, McCollum 17/3
A Thunder legjobb dobói:George 36/9, Westbrook 29/12, Schröder 17/6

A párharc végeredménye: 4–1 a Portland Trail Blazers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik