Bryant: az elbizakodottság okozta a Lakers vesztét

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.12.26. 14:05
null
A piros mezes Chris Bosh lendületben: a Heat saját csarnokában regulázta meg a Lakerst (Fotó: Reuters)
Meglepően simán győzött a Miami Heat a címvédő Los Angeles Lakers otthonában az NBA karácsonyi játéknapjának rangadóján.

A magyar idő szerint vasárnap hajnalban zárult meccs eredményeképpen a vendégegyüttes 23/9-re javította győzelem/vereség mutatóját, míg a Lakers 21/9-re rontotta azt.

A legutóbbi két NBA-idény bajnoka csupán a mérkőzés elején tudott egyenrangú ellenfele lenni a Heatnek, amelyben a remekül játszó alapemberek közül LeBron James 27 pontot szorgoskodott össze (11 lepattanó és 10 gólpassz mellett), míg Chris Bosh 24 ponttal és 13 lepattanó labda megszerzésével járult hozzá a váratlanul biztos diadalhoz.

A hazaiak legnagyobb ásza, Kobe Bryant, aki maga is csupán 17 pontra volt ezúttal jó, arról beszélt, hogy a vereséggel alaposan elrontották karácsonyi ünnepüket: „Mindegy, hogy húsz, vagy csupán egyetlen ponttal kapunk ki, magának a vereségnek a ténye fájdalmas számomra mindig. Most ráadásul amiatt is csalódott vagyok, ahogyan játszottunk" – mondta.

„Keményebben kell edzenünk, és a gyakorlásokon szétrúgom majd néhány ember hátsóját... Meg akarom értetni velük az üzenetet" – füstölgött.

Az igen idegesen nyilatkozó Bryant úgy vélte, csapata sima vereségét egyrészt az elbizakodottság, másrészt a túlzott kiszámíthatóság okozta. Szavaihoz csatlakozott Lamar Odom is.

„Ez a bajunk egyik oka, arrogánsak vagyunk, azt érezzük, hogy nem kellene kikapnunk senkitől, hogy nem is kaphatunk ki senkitől. Különösen a szezon elején volt ez gond, túlzottan magabiztosan mentünk ki a pályára. És ez már korábban elkezdődött, a szezon előtti edzőtáborban" – fogalmazott.

„Nem akarunk senkinek semmit bebizonyítani, egymásnak akarjuk megmutatni, hogy magas szinten tudunk játszani és meccsről meccsre fejlődni. Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen ez sikerült..." – mondta a szavaiban visszafogott LeBron James.

A Lakers 2–4-re áll a pozitív mérleggel büszkélkedő csapatok ellen a ligában, ez nem túl biztató jel számára... A Heat a legutóbbi 15 mérkőzéséből 14-et megnyert.

Elbukott a liga elitjéből a Boston Celtics is, amely november 21. óta először szenvedett vereséget – a „tettes" az Orlando Magic. A Magic két napja a San Antonio Spurs tízes győzelmi szériáját szakította meg, most a Celtics szerény 14-es sorozatát.

A kiválóan védekező Magic két negyedben is 20 pont alatt tartotta a bostoniakat, az Orlando 12 pontos hátrányból fordított és nyert. A meccset keretes szerkezetbe zárták a hazaiak, akiknek Brandon Bass (21 pont) volt a legeredményesebb játékosuk: az első 4 percben 11–0-s, az utolsó 4 percben 17–3-as rohamot mutattak be.

A New York Knicks az egyaránt 20 pontos Amare Stoudemire és Raymond Felton vezetésével verte meg az ebben az évadban masszív csapattá váló Chicago Bullst, amelyben Carlos Boozer kitűnő teljesítményt nyújtott, más kérdés, hogy hiábavaló volt 26 pontja és 19 lepattanója.

A liga legjobb pontátlagát (28.1) felmutató Kevin Durant karácsonyra szezoncsúcsot jelentő 44 ponttal jelentkezett, ebből csak a harmadik negyedre 21-et tartogatott. Kiválóan célzott a mezőnyből (14/20); James Harden és Russell Westbrook 21+19-es kombinációban hozzáadott a pontzuhatagához még 40-et, az Oklahoma City Thunder így története első karácsonyi mérkőzésén 114–106-ra legyőzte a Denvert. A Nuggets a családi gyász miatt hiányzó Carmelo Anthony nélkül játszott.

Pontgazdag mérkőzést láthattak a nézők Oaklandben is, ahol a Golden State Warriors 109–102-re győzött a Portland TrailBlazers ellen. Monta Ellis 39 ponttal jelentkezett, David Lee 21 ponttal segítette. A Warriors november eleje óta először nyert meg két egymást követő találkozót.

 NBA
A KARÁCSONYI JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI
Los Angeles Lakers–Miami Heat 80–96
New York Knicks–Chicago Bulls 103–95
Orlando Magic–Boston Celtics 86–78  
Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 114–106  
Golden State Warriors–Portland TrailBlazers 109–102
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik