Beszűkült az egyik gyűrű, Huskies-siker a márciusi őrületben

Vágólapra másolva!
2011.04.05. 07:07
null
Kemba Walker és az egyik trófea – egy reményteljes karrier fontos állomása (Fotó: Reuters)
A Connecticut Huskies 53–41-re legyőzte a Butler Bulldogs legénységét a magyar idő szerint kedd hajnali houstoni döntőben, ezzel története során harmadszor is megnyerte az amerikai egyetemi férfi kosárlabda-bajnokságot (NCAA).

A tavalyi döntőt elveszítő Butler kezdett jobban, még az első félidő végén is vezetett, ám a második játékrészben játékosai képtelenek voltak mit kezdeni a Connecticut precízen kidolgozott védőjátékával. Pontosabban dobni dobtak, nem kellően kijátszott dobóhelyzetekből is, ám a gyűrű rendkívül szűknek bizonyult számukra ezen az estén – ezt még a lepattanóharc esetleges megnyerésével sem lehetett volna ellensúlyozni.

Az inkább harcot, mintsem szép játékot hozó mérkőzés a második félidőben fordult meg, amikor a Butlers játékosai 13:26 percen át képtelenek voltak mezőnykosarat szerezni. A pontínség kezdetén még ők vezettek 25–19-re, s mire újból betaláltak, már az ellenfél állt jobban (41–28), és onnan nem is volt visszaút.

Hogy mennyire ritka az efféle kihagyás, azt jól jellemzi az NCAA-döntőkre vonatkozó két statisztikai adat: a Butler 18.8 százalékos mezőnydobási mutatójával 1941 óta érvényes negatív rekord dőlt meg, míg a 41 pontos össztermés tízzel gyengébb, mint amennyi az eddigi legrosszabb volt a támadóidő mérésének bevezetése óta.

De szóljunk a győztesekről is, akik kiváló védőjátékukkal az ellenfél betlijét okozták. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a Huskies elsősorban a palánkok alatt nyerte meg a meccset, és nem csak kiváló védőmunkája révén – 26–2 volt a közeli dobásokból született pontok „eredménye".

Az alapszakaszt felejthető, ötvenszázalékos mérleggel (9-9 győzelem és vereség) záró UConn sorozatban a 11. mérkőzését nyerte meg. A nagy tettekre hivatott, ezúttal 16 ponttal vezérnek bizonyuló Kemba Walker mellett a második félidei megugrás során hat pontot szerző Jeremy Lamb, valamint a dupla duplát elérő Alex Oriakhi (11-11 pont és lepattanó) játéka emelhető ki.

Ne feledkezzünk meg Jim Calhounról, a Huskies edzőjéről sem, aki az NCAA közelmúltbeli vizsgálata eredményeképp a következő szezont hárommeccses eltiltással kezdi, mert munkája nem mindenben felelt meg a tengerentúli egyetemi sportra érvényes rendkívül szigorú szabályoknak. Calhoun beismerte, hibázott, de mielőtt nekiállna letölteni a büntetést, ünnepel – amire megvan minden alapja.

Hiszen harmadszor faragott bajnokot a Huskiesból! Az 1999-es és 2004-es siker után most 68 évesen ő lett a torna történetének legidősebb győztes hadvezére. John Wooden, Adolph Rupp, John Krzyzewski és Bob Knight után Calhoun mindössze az ötödik tréner, akinek sikerült három NCAA-bajnoki címre vezetnie tanítványait – ha itt visszavonul, akkor is szobrot kap Connecticutban.

A hagyományos márciusi őrület (March Madness) ezennel véget ért – a döntő napján még az NBA-ben sem rendeznek mérkőzéseket –, ám az NCAA női kosárlabda-bajnokságának szintén óriási érdeklődéssel várt csúcsmérkőzése még hátravan: magyar idő szerint szerdára virradóra Indianapolisban a Notre Dame és a Texas A&M vív meg a fődíjért.

NCAA, FÉRFI KOSÁRLABDA NÉGYES DÖNTŐ
DÖNTŐ
CONNECTICUT–BUTLER 53–41 (19–22)
Houston, Reliant Stadium, 70 376 néző
Vezette: John Cahill, Verne Harris, Doug Shows
CONNECTICUT: K. Walker 16, Lamb 12, Oriakhi 11, R. Smith, Olander 2. Csere: Napier 4, Giffey 4, Okwandu 2, Beverly 2, Coombs-McDaniel. Vezetőedző: Jim Calhoun
BUTLER: M. Howard 7, Mack 13, Vanzant 5, A. Smith 5, Stigall 9. Csere: Nored 2, Marshall, Hahn, Hopkins, Butcher. Vezetőedző: Brad Stevens
Dobószázalék. Mezőny: 34.5 (19/55), ill. 18.8 (12/64). Büntető: 87.5 (14/16), ill. 57.1 (8/14). Tripla: 9.1 (1/11), ill. 27.3 (9/33)
Legtöbb lepattanó: Oriakhi 11, ill. Mack, A. Smith 9-9. Legtöbb assziszt: Lamb, Napier 2-2, ill. Vanzant 2
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Connecticut–Kentucky 56–55, Butler–Virginia Commonwealth 70–62

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik