Bemutatót tartott a GSW és a Spurs, Ball történelmet írt

Vágólapra másolva!
2017.11.12. 09:48
null
Duranték ismét kiütéssel nyertek (Fotó: archív)
Sorozatban hatodszor nyert kiütéssel a címvédő Golden State az észak–amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, Kevin Duranték most a Philadelphián gázoltak át a második félidőben. A San Antonio a Chicagót győzte le 39 ponttal, parádézott a két nyugati gárda. Több szenzációs egyéni teljesítményt is láthattunk ezen a játéknapon, nézzük a részleteket!

Golden State Warriors–Philadelphia 76ers 135–114

A második félidőben szigorított a Warriors. Az első két negyed során szoros volt az állás, potyogtak a kosarak mindkét oldalon és a nagyszünetben csak egyetlen ponttal állt jobban a sok labdát elszóró, kicsit figyelmetlen Golden State – a fordulás után azonban már nem adott esélyt ellenfelének a címvédő és kereken húsz pontot vert rá a következő két negyedben. Ahogy az elmúlt meccseken, úgy most is éppen azt a GSW-t láthattuk, amely tavaly akadálytalanul gázolt át mindenkin a rájátszásban, ellenállhatatlan támadójátékkal, aktív (15 labdaszerzés, 11 blokk) védekezéssel, könnyed, látványos stílusban. Steve Kerr ezúttal kihagyta Andre Iguodalát, de ez sem számított, Duranték tempóját nem tudta tartani a Sixers – a Warriors sorozatban hatodszor nyert, méghozzá mind a hatot legalább 17 ponttal (!), 122.8 egységet átlagolva. Felkészül az Orlando...

Amíg lehetett, tartotta magát a Philly. Igyekezett kihasználni a Golden State hibáit a vendégcsapat, de ez csak egy félidőn keresztül sikerült, ahogy feljebb kapcsoltak a hazaiak, úgy vesztették el esélyüket Saricék. Igazán jól nem játszottak támadásban sem, Joel Embiid négy kosarára hét eladott labda jutott, Ben Simmons sem találta a dobását, bár azért csak szétosztottak harminc gólpasszt, ami megsüvegelendő – ez azonban nem elég ahhoz, hogy valaki nyerni tudjon az Oracle-ben. A fiatal társaság megtapasztalta, hogy milyen szintre is szeretne eljutni, most két vereség után a Clippers otthonában lehet javítani.

A Warriors legjobb dobói: Durant 29/9, Thompson 23/12, Curry 22/9
A 76ers legjobb dobói: Redick 17/6, Luwawu-Cabarrot 15/9, Saric 14/6

San Antonio Spurs–Chicago Bulls 133–94

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Erődemonstráció. Egy nappal a Bucks elleni vereség után, öt játékost (Leonard, Parker, Green, Ginobili és Lauvergne) nélkülözve vetített oktatófilmet a Bullsnak a San Antonio, egészen hihetetlen kosárlabdát mutattak be a hazaiak. Szinte minden pályára lépőt kiemelhetnénk egyesével, akár a karrierje során először kezdő, draftolatlan Bryn Forbesszal is kezdhetnénk, de felesleges – a gárda 60 százalékkal dobott mezőnyből, 66.7 százalékkal vert be 18 triplát és végül szezoncsúcsot jelentő 133 pontig jutott úgy, hogy csak az említett Forbes játszott harminc percnél többet az egyébként is erősen megrövidült keretből. Az első negyedben kialakult húsz pont feletti különbség után már nem nagyon lehetett kérdés, Gregg Popovich alakulata erődemonstrációt tartva zárta hazai szériáját és most két hét után először elutazik egy idegenbeli meccsre.

Markkanen megsérült. A 39 pontos vereségnél nagyobb baj lehet a Chicagónál, hogy az első félidő végén elvesztették az újonc Lauri Markkanent, akinek kiment a bokája, de ennél többet egyelőre nem tudni róla. Örömöt egyébként sem nagyon találhattak ebben a meccsben, hatalmas pofont kaptak azok után, hogy ezt a San Antoniót nemrég még 87 ponton tartották, zsinórban negyedik vereségük után pedig csak 2–9-re állnak.

A Spurs legjobb dobói: Gasol 21/9, Murray 17/6, Bertans 16/15
A Bulls legjobb dobói: Lopez 17, Portis 17/6, Dunn 15/3

Washington Wizards–Atlanta Hawks 113–94

Megvan a kötelező. Fontos volt a Washingtonnak, hogy hozni tudja ezt a találkozót hazai pályán és az előző meccs után most ismét rendben volt a gárda védekezése, ami megalapozta a sikert – megvolt az akarat és a fegyelem hátul, ez pedig elég is volt ahhoz, hogy száz pont alatt tartsák az Atlantát. Támadásban ugyan megnehezítette a dolgukat John Wall migrénje, mert az irányító nem tudta azt hozni, amit megszokhattunk tőle, de Beal, az eddigi legjobbját hozó Morris, valamint az 54 pontot szóró cserepad megoldotta a feladatot – tíz pont körüli előnyben volt a társaság a harmadik negyed végén, majd a záró etapot a második sor egy 18–2-es rohammal kezdte, itt végleg eldőltek a kérdések. A fővárosiak ezek után 7–5-ös mérleggel fogadhatják a Sacramentót.

Schröder gyenge napja. Ezúttal szinte semmi sem sikerült az Atlanta vezérének, aki 2/16-os mezőnymutatóval zárt és az idei szezonban először maradt tíz pont alatt – első nyolc dobását elrontotta, de később sem igazán találta a gyűrűt. A vendégek kizárólag a kinti dobásaikkal maradtak egyébként látótávolságon belül a harmadik negyed végéig, Prince 4/6, Belinelli 4/7, Delaney 3/4 hármast süllyesztett el, de összességében sok volt most nekik a Washington – ez a csapat egy ilyen Schröderrel nem képes nyerni, most utazik tovább New Orleansba.

A Wizards legjobb dobói: Beal 19/6, Morris 18/6, Oubre 18
A Hawks legjobb dobói: Prince 19/12, Belinelli 15/12, Dedmon 13, Bazemore 13/3

New Orleans Pelicans–Los Angeles Clippers 111–103

Csak az eladott labdák miatt volt szoros. Ezen a találkozón abszolút fölényben játszott a New Orleans és az történt a pályán, amit a hazaiak akartak, leszámítva a 23 eladott labdájukat – ez viszont akkora hatással volt a meccsre, hogy nem is tudták azt eldönteni, csak a végén. DeMarcus Cousins és Anthony Davis megint berámolt hatvan pontot huszonöt lepattanóval és tíz gólpasszal, velük nem tudott mit kezdeni a Clippers, a gárda kinti dobások nélkül is folyamatosan hozta a kosarakat, védekezésben pedig sikerült kitolniuk a festékből Blake Griffint – az eladott labdákból kapott 33 pont miatt azonban egészen a végéig szoros volt az állás. A hajrában volt mindössze négy egység is a különbség, de ki azért nem engedték a kezükből a győzelmet a hazaiak, így 7–6-tal fogadják az Atlantát és várják Rajon Rondo közelgő visszatérését.

Kevés volt a Clippers. Egyszerűen elbukta a meccset négyes-ötös poszton a vendégcsapat, ott, ahol Doc Rivers alakulata is a legerősebb: Blake Griffin, a gárda vezére 27 mezőnykísérlettel tudott eljutni 26 pontig és megállt négy lepattanónál, de DeAndre Jordan is alulmaradt DeMarcus Cousins ellen, így nem nagyon lehetett esélyük. A lepattanózást 51–37-re bukták el, csak 40 százalékkal dobtak mezőnyből és most Lou Williams sem tudta őket kihúzni a bajból – ezen az estén jobb volt a New Orleans, a LAC a hazaiak hibáiból próbált megélni. Most már sorozatban öt vereségnél tartanak Griffinék, akiknél továbbra is hiányzott a Teodoszics, Beverley, Gallinari trió és nagy kérdés, hogy mire lesz elég ez a társaság ebben a formában...

A Pelicans legjobb dobói: Cousins 35/12, Davis 25, Moore 18
A Clippers legjobb dobói: Griffin 26/6, Rivers 19/15, Williams 14/3

New York Knicks–Sacramento Kings 118–91

Nem viccelt a Knicks. Nem sokáig volt nyitott a találkozó, a 0–10-es kezdést követően a hazaiak már az első negyedet kilencpontos előnyben zárták, a folytatásban pedig tovább nyílt az olló és végig masszív fölényben kosárlabdázott a New York. A visszatérő Kristaps Porzingis (27 perc, 34 pont, 4/6 tripla) természetesen nagyot dobott a támadójátékon, ő azt csinált, amit akart, a közönség a harmadik negyedben már az „MVP! MVP!” rigmussal jelezte, hogy el van ájulva a 22 éves lett magasember teljesítményétől – végül sem neki, sem a többi kezdőnek nem kellett megszakadni, befértek harminc perc alá, a záró etapot ki lehetett ülni. A két csapat most teljesen más súlycsoportban volt, a New York pedig ezzel sorozatban negyedszer nyert otthon és 7–5-re áll, most a belendülő Cleveland ellen vizsgázhat.

Ezúttal nem volt esély. Két bravúrgyőzelem után most is jól kezdett a Sacramento, de a 10–0-s vezetés után már csak egyetlen fellángolásra volt erejük Bogdanovicséknak a második negyedben – ott még egyszer feljöttek egy pontra, ezt követően viszont elrohant a meccsel a Knicks. A vendégeknél csak ketten jutottak tíz pont fölé, védekezésben is csak asszisztálni tudtak Porzingis játékához, így pedig nyilván nem lehet mérkőzést nyerni – nem is erőltették, mind a tizenegy pályára lépő 12 és 27 perc között játszott, mindenki kapott lehetőséget.

A Knicks legjobb dobói: Porzingis 34/12, Lee 20/15, Kanter 17
A Kings legjobb dobói: Labissiere 19, Hield 17/12, Bogdanovics 9

Houston Rockets–Memphis Grizzlies 111–96

Nem bízta a véletlenre a Rockets. Idén már kétszer is csúnyán megfogta a Houstont a Memphis, ezúttal viszont már az első támadásoknál egyértelművé tették a hazaiak, hogy nem szeretnének hasonló hibába esni: a nyitó két percben három triplát is elsüllyesztettek, amivel azonnal 9–0-s fölénybe kerültek. Ez a lendület végig ki is tartott a meccs során, a most már egy ideje MVP-formában lévő James Harden 38 ponttal és 8 gólpasszal állt csapata élére, Eric Gordon 26 ponttal, közte 6/11 hármassal segített be, a texasiak pedig végig uralták is az összecsapást–elöl ez a két ember megoldotta, amit kellett, hátul viszont mindenki kapart, szezoncsúcsot jelentő 14 labdaszerzést mutattak be. Ez az energia és elszántság sok volt a Memphisnek, a harmadik negyed végén 23 pont volt már a különbség és bár a záró etapot kicsit elengedték a hazaiak, arra figyeltek, hogy ne olvadjanak le úgy, mint a legutóbbi, Grizzlies elleni találkozón – újabb nagy győzelmet arattak és 10–3-ra állnak. A sérülések kicsit aggasztóak lehetnek számukra, mert így is csak ketten kaptak hét percnél többet a kispadról beszállva, közülük Mbah a Moute nem teljesen egészséges, a csak hét percet játszó Nené pedig bokasérüléssel kiülte a teljes második félidőt.

Most a kispad sem tudott segíteni. A Memphis cseresora eddig egyetlen alkalmat leszámítva minden meccsen túldobta az ellenfél kispadját, összességében bő kétszáz pont az előnyük az eltelt mérkőzéseken és most is 50–19-re verték a Rockets cseréit – hiába, ez is nagyon kevésnek bizonyult. Ezúttal a két vezér, Mike Conley és Marc Gasol sem tudott érvényesülni, védekezésben a meccs elejétől kezdve csak nyomozták a Houstont és Hardent, így nem lehetett kérdés – jövő héten negyedszer is egymásnak feszülnek a csapatok, akkor Memphisben.

A Rockets legjobb dobói: Harden 38/18, Gordon 26/18, Anderson 12/6
A Grizzlies legjobb dobói: Evans 22/3, Gasol 15, Conley 12/3

Dallas Mavericks–Cleveland Cavaliers 104–111

Megizzadt, de behúzta a Cavs. Hullámzó volt a mérkőzés, hol a Dallas, hol a Cleveland produkált futást és kényszerítette időkérésre a másikat, de a kiélezett végjátékból a vendégek jöttek ki jobban. A 12 ponttal megnyert harmadik negyed után a Cavs játszhatott előnyben a záró etapban, de a Mavs többször is egy labdán belülre zárkózott, igaz, a vezetést nem tudta átvenni – LeBron Jamesék is hozták a kosarakat, igyekeztek menekülni előre. Az utolsó percben aztán Barnes lőtt mellé kulcshelyzetben, a lepattanó közben faultot harcolt ki Kyle Korver, az ő két büntetője után pedig lehozta a meccset a Cleveland – a dobógép mind a 13 pontját az utolsó negyedben szerezte, mellette pedig főleg Kevin Love-ot (29 pont, 15 lepattanó) érdemes kiemelni a vendégeknél. Nehezen (35–42 percet játszott a kezdő), de végül hozta a kötelező győzelmet Tyronn Lue alakulata, most pedig ez is nagyon sokat érhet számukra – utaznak tovább New Yorkba, ahol ismét elérhetik az 50 százalékot.

Közel járt a Dallas. A negyedik negyedben már inkább a hazaiak irányították a játékot, a kiválóan játszó Harrison Barnes és az újonc Dennis Smith vezetésével több dobásuk is volt a vezetés átvételéhez, de mindet elpuskázták – a két említett is hibázott az utolsó percben, nagyjából ennyin múlt a Mavs bravúrja. Pedig ezúttal nem játszott Nerlens Noel, meccs közben kidőlt Devin Harris, elvesztették a lepattanózást, nem dobtak jól kintről, mégis minden esélyük megvolt a sikerre, ami bizakodásra adhat okot – na meg Smith (21 pont, 8/16 mezőnyből, 5 pattanó, 7 gólpassz, 2–2 labdaszerzés és blokk) játéka is, a fiatal remek dolgokat mutatott ezúttal is.

A Mavericks legjobb dobói: Barnes 23/6, D. Smith 21/6, Nowitzki 14/6
A Cavaliers legjobb dobói: Love 29/9, James 19/3, JR Smith 17/12

Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 98–90

Ball történelmet írt. A Lakers újonca ezúttal egyáltalán nem szenvedett a dobásával, sőt, 7/12 mezőnykísérletét, közte 3/5 triplát a gyűrűbe küldött, ráadásul minden másban is extra teljesítményt nyújtott: 12 lepattanóval és 13 gólpasszal ő lett az NBA történelmének legfiatalabb játékosa, aki tripla-duplát ért el (négy nappal előzte LeBron Jamest), ráadásul védekezésben három labdaszerzéssel és négy blokkal jeleskedett. Fantasztikus meccse azonban végül nem ért győzelmet, támadásban nem tudott folyamatosan termelni a vendég együttes, Ball mellett csak a padról beszálló Randle, valamint a másik újonc, Kuzma volt érdemi opció, ez pedig nem bizonyult elégnek–az utolsó negyedben már végig tíz pont körüli hátrányban voltak, ráadásul tizenöt büntetőt is elrontottak, ami elképesztően sok. Ball extrájának örülhetnek, a sorozatban harmadik vereségnek nem, de kedd hajnalban Phoenixben javíthatnak.

Antetokounmpo fáradtan is tarthatatlan. A görög szupersztár és edzője, Jason Kidd is arról beszélt, hogy nagyon fáradt most a Milwaukee, az előző esti, Spurs elleni siker nagyon sokat kivett belőlük, ez pedig látszott is a támadójátékon, rengeteg volt a hiba – védekezésben azonban nagyon hajtottak, így ismét megállították ellenfelüket 90 pontnál, ami kulcsfaktor az esetükben. Ez már elég is volt Antetokounmpónak ahhoz, hogy elöl megnyerje a találkozót, még fáradtan is beszórt 33 pontot 12/19-es mezőnymutatóval, szezoncsúcsot jelentő tizenöt lepattanót szerzett meg és átrohant a Lakersen – ugyan nem játszottak jól, de a görög klasszisa és a kemény védekezés (meg a vendégek 15 elrontott büntetője) meghozta a sikert, így ismét 50 százalékon állnak.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 33, Brogdon 16/6, Middleton 13/3
A Lakers legjobb dobói: Kuzma 21/3, Ball 19/9, Randle 17

Denver Nuggets–Orlando Magic 125–107

Gary Harris nem hiányzott. A Nuggets egyik kezdőhátvédje vállsérülés miatt pihent, azonban ettől most jobb volt a gárda: az eddig kevesebb labdát kapó Jamal Murray karriercsúcsot hintett 50 százalék feletti pontossággal, a kezdőbe kerülő szupercsere, Will Barton pedig 26 pontja mellé 9 pattanót kapott le. Erre a duóra, valamint Nikola Jokics újabb sokoldalú játékára (12 pont, 17 pattanó, 9 assziszt és 4 szerzett labda) támaszkodva egy negyed alatt 16 pontos előnyt épített ki a Denver, a félidőben 23 egységgel vezettek. Mike Malone valamiért mégsem bízott a cseresorban, így a kezdők 34 és 41 perc között voltak fent – talán a biztos győzelmet akarta megszerezni, a Nuggets ugyanis ezzel 5–1-re zárta hatmeccses hazai sorozatát, és önbizalommal telve, a nyugati 3-4. helyen futhat neki a következő szakasznak.

Elfrid Payton hiányzott. Nemrég tért vissza makacs combhajlító-sérüléséből a Magic irányítója, a back-to-back második felén pedig nem akarták kockáztatni ennek a kiújulását, és mivel DJ Augustin is maródi, egyetlen irányítóval, Mackkel vágtak neki a meccsnek. Hamar kiderült, hogy a hátvédeknél ma nem nyerik meg a mérkőzést, nem sokkal később pedig az is, hogy sehogy nem fogják, így egyedül Aaron Gordon játszott 30 percet a kezdőben, sorban jöttek a cserék – Speights és Simmons meg is szórta magát, a többiek inkább rápihentek a túra következő, GSW és Blazers elleni összecsapásaira.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 32/18, Barton 26/12, Millsap 16
A Magic legjobb dobói: Speights 19/9, Fournier 18/3, Simmons 18/3

Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 118–110

Felébredt a Suns. Zsinórban ötször, ebből háromszor hazai pályán kapott ki a Phoenix, nem sok minden utalt arra, hogy Devin Bookerék éppen a jó formában lévő Timberwolvest kapják el, pláne úgy, hogy back-to-back játszottak. A Magic elleni szégyenteljes védekezésbeli lézengés (128 kapott pont) most is csak kicsit javult, az első negyedben ráadásul nem vált be az irányítócsere (Ulis kezdett, Mike James a padról jött), a támadások sem folytak szépen, utána viszont beindult a Booker–Warren duó, testvéries elosztásban bevertek 70 pontot, és látótávolságban maradtak. A negyedik negyedben 21–7-es futást levezényelve nyerték meg végül a meccset, itt Chriss is nagy segítségükre volt, ő végül 13 pontja mellett 5 blokkal zárt. Érdemes megjegyezni, hogy a visszatérő Tyson Chandler sokat javított a hátsó alakzat védekezésén, Townst például sokszor ki tudták venni a játékból.

Meg kell tanulni behúzni a kötelezőket. Zsinórban öt siker után kikaptak a GSW ellen Butlerék, de volt három napjuk pihenni, ha valóban nagycsapat akarnak lenni, akkor az ilyen szituációkban muszáj nyerniük. Wiggins és Butler igyekezett is támadásban, ugyanakkor Towns a 17 pontja és 12 pattanója ellenére ma folyamatosan mismatch problémákkal küzdött mindkét oldalon. Ezt nem bírta el a Minny, a kispad támadásban (Jamal Crawford: nulla pont) nem adott pluszt, védekezésben pedig hiába kapart Bjelica és Jones, a végjátékot már a kezdők rontották el. Jeff Teague volt még komoly gondban, nem dobott jól, 5 gólpasszára 6 eladott labda jutott – most a felpörgő Jazzhez mennek rangadózni, ez oda nagyon kevés lesz.

A Suns legjobb dobói: Booker 35/15, Warren 35, Chriss 13/9
A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 27/3, Butler 25/3, Towns 17/3

Utah Jazz–Brooklyn Nets 114–106

Elöl javított a Jazz. Zsinórban négyszer kapott ki a Utah, ebből háromszor hazai pályán, egy nappal korábban a Heat ellen ráadásul 74 egységet „termeltek”, nem ilyen szerepléshez szoktak hozzá Salt Lake Cityben. A 24 órával korábban Portlandben szép, de nehéz győzelmet arató Nets ideális alanynak tűnt a ráncba szedésre, és bár a sajgó térdét pihentető Rudy Gobert nélkül a védekezésüket a kelleténél talán többször büntették a vendégek, a támadójáték ezzel együtt fel is gyorsult. A kezdőben az újonc Mitchell 26 pontot szórt, a padról Hood lőtte szét a gyűrűt, Favors adta a mélységet támadásban, de Rubio és Ingles is jól dobott és mozgatta a csapatot (együttesen 13 gólpassz). A második negyedben 16 pontot tettek közé, és bár a negyedik negyedben egyszer még visszaengedték négy pontra a Netset, Mitchell végül lezárta a fontos kérdéseket.

Nem sokon múlott a Netsnek. Minden tiszteletet megérdemel a Brooklyn, a szezonra kidőlő Lin és a helyette remeklő Dinwiddie sem játszhatott, a gárda vezére, D'Angelo Russell pedig 108–102-es állásnál, a felzárkózás kellős közepén esett ki egy szerencsétlen ütközés után. Ha az az eset nincs, könnyen lehet, hogy back-to-back nyernek, mert Hollis-Jefferson és Carroll kiválóan dobott, a padról a sérülésből visszatérő Trevor Booker adott lendületet, a cseréknél a Whitehead, LeVert, Acy trió is rendre be tudott találni. Most három napot pihenhetnek és három meccset játszanak otthon, rájuk is fér a lazább menetrend.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 26/3, Favors 24, Hood 19/15
A Nets legjobb dobói: Russell 26/6, Hollis–Jefferson 19, Carroll 15/9

NBA
ALAPSZAKASZ

New Orleans Pelicans– Los Angeles Clippers 111–103
Washington Wizards– Atlanta Hawks 113–94
Houston Rockets–Memphis Grizzlies 111–96
New York Knicks–Sacramento Kings 118–91
Dallas Mavericks– Cleveland Cavaliers 104–111
Golden State Warriors–Philadelphia 76ers 135–114
Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 98–90
San Antonio Spurs–Chicago Bulls 133–94
Denver Nuggets–Orlando Magic 125–107
Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 118–110
Utah Jazz–Brooklyn Nets 114–106

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik