A 75 fős bő keretet megkímélte az időjárás (Fotó: MAFSZ)

 

A felnőtt válogatottnak eddig nem volt túl sok sikerélményben része a kontinenstornán, hiszen az első hivatalos mérkőzésén a szerbektől 56–0-ra kikaptak Lee Hlavka játékosai. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, a nemzeti csapatot 2016 óta irányító Grátz Vilmossal pedig tavaly már egy trófeát is sikerült begyűjteni, hiszen a szlovákok és a csehek elleni sikerrel elhódította a csapat a Három Nemzet Kupáját. 

Az idei évben is az immáron szokásosnak mondható négy napos székesfehérvári edzőtáborral kezdték meg a játékosok a felkészülést a mérkőzésekre. A 75 fős bő keretet idén az időjárás megkímélte, hiszen mindössze a negyedik napon volt elviselhetetlenül meleg. A végső keret kialakítására még bőven van idő, hiszen szeptember közepén is lesz egy összetartás, ahol a két mérkőzésre kiválasztja a szakmai stáb a játékosokat.

Az edzői stáb feladata azonban nem lesz egyszerű, hiszen az Európa bajnokságon az utazó keret létszáma 45 fő. Ezt pedig úgy kell feltölteni, hogy minden posztra legyen legalább két hasonló képességű játékos a támadóknál és a védelemben is, figyelembe véve, hogy néhányan a speciális csapategységben is fontos szerepet fognak játszani. Ahogy az tavaly a Three Nations Cup esetében is előfordult, úgy természetesen most is lesznek olyanok, akik csak egy mérkőzésen kapnak szerepet, ebben sokat számíthat az adott ellenfél játékstílusa.

45 főre szűkül majd a keret (Fotó: MAFSZ)



„Az biztos, hogy lelkesek a srácok, lelkes mindenki, aki eljutott idáig. Hogy mennyire leszünk jók, azt majd október közepén tudom megmondani. Remélem, hogy tanultunk a hibáinkból. Igaz, nyertünk a csehek ellen, de nagyon sok hibával játszottunk. Offense terén egy sokkal erősebb futójátékot kell hoznunk. Én szeretném, ha még fiatalabbak lennének a húzóemberek. Sajnos vannak hiányposztok. A támadófalban és a linebacker poszton minőségi játékosaink vannak, de a merítés nem elég nagy. A mérkőzéseket tekintve remélem, a második összecsapáson, a belgák leszünk csúcsformában. Igaz, az azért tűnik nehéz feladatnak, mert a találkozó napján fogunk kiutazni Belgiumba” – mondta Grátz Vilmos szövetségi kapitány.

„Nem tudjuk, hogy hány játékos lesz majd irányítóposzton a keretben, de most van az első év, amikor négy olyan irányító küzd, aki tapasztalt, HFL-ben is kezdő játékos, szerintem most a legerősebb a verseny. Valamennyi újítás idén is lesz, mert így tudunk előrehaladni, így tudunk jobbak lenni. Vannak, akiknek most passzoltam először, de akikkel már évek óta együtt játszom, azokkal csiszolni, finomítani próbálunk a játékunkon. A meccseket tekintve tudjuk, hogy a belgák nagyon jók, és a spanyolok is évek óta fociznak, szóval mind a két gárda legyőzése kihívás lesz” – vélekedett Bencsics Márk irányító.

Bencsics Márk (balra) nehéz mérkőzésre számít (Fotó: MAFSZ)



AMERIKAI FUTBALL
B-CSOPORTOS EURÓPA-BAJNOKSÁG
MagyarországSpanyolország
2019. október 12., Új Hidegkuti Nándor Stadion

Belgium–Magyarország
2019. október 26., Mijnstadion

A mieink 2020-ban előbb Törökországban lépnek pályára, majd Izrael ellen zárják a B-csoportos Európa-bajnokságot.

A mieink csoportbeosztása (Forrás: americanfootballinternational.com)