Amerikai futball: a magyarok nyerték a Három Nemzet Kupáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.14. 19:50
A magyar amerikaifutball-válogatott 23–15-re legyőzte Csehországot az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a Három Nemzet Kupájának döntőjében, ezzel megnyerte a tornát.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (Fotók: Dömötör Csaba)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (Fotók: Dömötör Csaba)

A mintegy 5200 néző, tehát telt ház előtt lejátszott összecsapás nagyon rosszul indult a mieink számára: Bencsics Márk először sikertelen passzt adott, második átadása meg az ellenfél kezében kötött ki. Az ellentámadásból egy nagy játékkal rögtön megindultak a csehek, de előlépett a magyar csapat védelme, s mezőnygólon tartotta ellenfelét, a kísérlet ráadásul kimaradt, így maradt a 0–0.

Bencsics érezhetően felszívta magát, a második drive-ban már nem hibázott, sőt, a sorozat végén kiosztott egy nagyszerű TD-passzt Wolves-beli csapattársának, Elek Ádámnak (7–0).

Az ellentámadásban harmadik és ötnél kivédekeztük a csehek próbálkozását, ám nekimentek a negyedik kísérletnek, a cseh irányító meglódult a szélen, s meg sem állt a magyar végzónáig (7–7).

Az első negyed vége előtt néhány másodperccel kellett puntolnunk a labdát, ám nem sikerült, a labdát megszerezte Csehország a 24 yardosunkon. Jött egy zászló is, amely után a csehek négy yardról jöhettek, végül megoldották, egy futott TD-vel 15–7-re átvették a vezetést, mivel a kétpontos kísérlet is sikerült.

A következő magyar támadássorozatban ezúttal Czirók Márton volt Bencsics kedvenc célpontja, az elkapó több fontos játékot is megcsinált – mezőnygóllal végül három pontot sikerült feltenni a táblára (10–15).

A mérkőzés nagyszerű magyar védekezéssel, majd cseh punttal folytatódott, míg Magyarország megcsinált egy fontos negyedik kísérletet (ennél is a Bencsics, Czirók-kapcsolat működött), egy facemask szabálytalanság után a mieink pillanatokon belül a csehek vörös zónájában találták magukat – a támadást sikerült touchdownnal befejezni, méghozzá Czirók 14 yardos elkapásával, amivel a magyar válogatott 17–15-re fordított!

A félidőt megelőzően nem sokkal a csehek irányítója látszólag súlyos térdsérülést szenvedett, így ellenfelünknek a folytatásban nélküle kellett boldogulnia. Néhány másodperccel a második negyed vége előtt 49 yardról Ben Lyons kihagyott egy mezőnygólt, a nagyszünetre így 17–15-ös magyar vezetéssel mehettek pihenőre az együttesek.

Csehország csereirányítója a harmadik negyedben rögtön labdavesztéssel indított, amit Grátz Vilmos gárdája 36 yardos mezőnygóllal büntetett (20–15). Míg a vendégek a folytatásban is szenvedtek, addig a mieink szorgosan gyűjtögették a pontokat, a harmadik negyed végén újabb mezőnygóllal 23–15-re vezettünk.

Tíz perc volt még hátra, amikor Szabó Martin rendkívül fontos labdát szerzett a saját végzónájában. A magyar válogatott védelme kiválóan teljesített, pontot már nem is engedett a cseheknek (még Magyar Ádám is szerzett egy labdát, miután Stadler Dániel ütötte ki az ellenfél kezéből, majd később Szabó Martin húzott le még egy passzt), a nemzeti csapat így 23–15-re megnyerte az összecsapást, egyúttal a Három Nemzet Kupáját is.

A legértékesebb játékosnak Szabó Martint választották meg.

A szövetéségi kapitány, az MVP, Bencsics Márk és Czirók Márton értékelése

AMERIKAI FUTBALL
THREE NATIONS CUP, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–Csehország 23–15 (7–7, 10–8, 6–0, 0–0)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 5200 néző.

2. FORDULÓ
Szlovákia–Magyarország 0–61 (0–30, 0–10, 0–7, 0–14)

1. FORDULÓ
Csehország–Szlovákia 44–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik