A Toronto sem tudott mit kezdeni LeBron Jamesszel

Vágólapra másolva!
2018.03.22. 08:53
null
LeBron James ezúttal is tarthatatlan volt (Fotó: AFP)
Újabb extra teljesítmény LeBron Jamestől, újabb clevelandi siker: ezúttal a keleti listavezető Torontót győzte le a Cavs az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Fontos meccset nyert a Spurs, a Pelicans, a Clippers és a Denver is, nem hibázott a Heat és a Philly, a Charlotte pedig Dwight Howard óriási estéjével tudta legyűrni a Brooklynt.

 

Cleveland Cavaliers–Toronto Raptors 132–129

Ne félj, amíg Jamest látod. Hiába hiányzott az edző, hiába hiányzott öt játékos a rotációból, hiába volt Kelet legjobbja az ellenfél, amíg LeBron James a Clevelandben játszik, addig a Cleveland bármikor, bármire képes – ezt mutatta meg ezen az estén is. A négyszeres MVP újabb fantasztikus produkciót nyújtott, 35 pontja (11/19 mezőnyből) mellett kiosztott 17 gólpasszt és egyetlen labdát sem adott el, parádés játékkal vezette győzelemre a társaságot – mellette Kevin Love (23 pont, 12 lepattanó, 4/6 tripla) és George Hill (22 pont, 10/11 mezőnyből) is megszórta magát, csapatszinten egészen elképesztő hatékonysággal, 60 százalékkal dobtak mezőnyből és a 15/24 tripla is szenzációs adat. A csúnyán elvesztett második negyed után a védekezést is sikerült valamelyest rendezni és a záró etapban fordítani, az utolsó percekben egy 6–0-s roham, több fontos James-büntető és szűk fél perccel a vége előtt egy clutch Love-tripla eldöntötte az összecsapást a hazaiak javára.

A Toronto nem becsüli le a Clevelandet. Ezt DeMar DeRozan nyilatkozta a meccs után, hozzátéve, hogy a Cavs továbbra is Kelet, sőt, a liga egyik legjobb csapata, nem lehet keresztülnézni rajta - most saját bőrükön tapasztalhatták a kanadaiak mindezt. Ezzel együtt azért tegyük hozzá, hogy a Raptors back-to-backet játszott és így is nagyon sokáig vezetett, miután 18 ponttal megnyerte a második negyedet, de a végére azért elapadt a különbség, védekezni nem volt erő, így pedig vereséget szenvedtek. Az utolsó pillanatban DeRozannak volt még egy triplája és itt azért ő, valamint Dwane Casey is megjegyezte, hogy James talán faultolta őt, de néma maradt a síp – a keleti első helyük így is szinte biztos, de április harmadikán azért még megmutathatják egyszer a Cavs ellen.

A Cavaliers legjobb dobói: James 35/3, Love 23/12, Hill 22/6
A Raptors legjobb dobói: Lowry 24/18, DeRozan 21, Poeltl 17

Philadelphia 76ers–Memphis Grizzlies 119–105

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Félgőzzel. Könnyedén hozta a kötelezőt a Sixers, nem kellett komolyabb erőt kifejtenie a társaságnak a siker érdekében – hatan dobtak 13–15 pont között és 25 percnél csak a padról beszálló Belinelli töltött több időt a pályán. Az első negyed után hét, a nagyszünetben tizennégy, három játékrészt követően pedig harminc egység volt a különbség így is, ezen kozmetikázott (jelentősen) a záró etapban a Grizzlies, de ennek nem volt már jelentősége. A pihentetésre azért is volt szükség, mert back-to-backet vív a gárda, méghozzá egy újabb kötelező meccset kellene megnyernie, így sokat számíthat, hogy Embiidék frissebben mennek bele abba a mérkőzésbe. Érdekesség egyébként, hogy a nagy hó ellenére kilátogató szurkolók két ingyen hot dogot kaptak a nagyszünetben, ez pedig azért nem kevés, mert hivatalosan így is valamivel több, mint tízezer néző volt a csarnokban.

Cél a liga alja. Amíg a Philly az elsőkörös pályaelőnyt célozta meg, addig a Grizzlies az 1/1-es draftcetlit és ez a különbség a pályán is megvolt a csapatok között – nem is szakadtak meg a vendégek, illetve játéktudásban is ennyit tudtak most. A tervek szerint a következő találkozón nem lép majd pályára Marc Gasol, de a feladat így sem kicsi, hiszen a hátralévő időben letankolni a Phoenixet nem lesz egyszerű – az már szinte biztos, hogy ez a két együttes küzd meg egymással a liga legrosszabb mérlegéért, bár a Hawks és a Magic sincs messze.

A 76ers legjobb dobói: Saric 15/9, Covington 15/9, Redick 15/9, Belinelli 15/6
A Grizzlies legjobb dobói: Davis 16, Green 14/3, Brooks 14/3

Brooklyn Nets–Charlotte Hornets 105–111

Howard, a festék ura. Idén többször is jelezte már a center, hogy maradt még benne valami a régiből, ezúttal ismét ezt nyomatékosította és félelmetes produkciót nyújtott: 32 pontja mellett kereken 30 lepattanót szerzett meg, ebből 11-et az ellenfél palánkja alatt. 30–30-as mérkőzést egyébként utoljára Kevin Love hozott a liga története során, még 2010-ben, azóta senki nem volt képes ilyenre és a társak, valamint az ellenfelek is elismerően nyilatkoztak Howard teljesítményéről - ő maga arról beszélt, hogy megtiszteltetés Kareem Abdul-Jabbarral, vagy Moses Malone-nak egy lapon szerepelni, hiszen ők hoztak hasonló számokat a hetvenes-nyolcvanas években. A center extrája persze összességében még kevés lett volna a Charlotte üdvösségéhez, kellett hozzá Kemba Walker tízpontos utolsó negyede és egy óriási második félidő, hiszen húsz pont feletti hátrányban (!) volt már a társaság a nagyszünet előtt - a harmadik-negyedik negyedet viszont végül 25 egységgel nyerte meg és kiharcolta a győzelmet.

Nagy fordulat után nyert a Hornets. Az első félidőben dominált a Brooklyn, Russellék kiválóan járatták a labdát, be is dobálták a helyzeteiket, sorra szerezték a labdákat és minden szempontból uralták a találkozót, úgy tűnt, hogy az energiával ismét hadilábon álló vendégek újabb nagy pofont kapnak. Nem így történt, a harmadik negyed közepén valami megváltozott, Howard vezetésével átvette az irányítást a Charlotte, elkezdte csökkenteni a különbséget, a záró etapra pedig teljesen szétesett a Nets: főleg támadásban voltak sokkal gyengébbek, mint korábban, közben pedig a palánk alatt már esélytelennek bizonyultak Howarddal szemben. Az utolsó percekben aztán nem tudtak már váltani, hiába a szoros végjáték, az utolsó öt dobásukat zsinórban elrontották, ezzel pedig nem lehet meccset nyerni, így húsz pont feletti előnyről szenvedtek hazai vereséget.

A Nets legjobb dobói: Russell 19/6, LeVert 14/6, Hollis-Jefferson 13, Dinwiddie 13/6
A Hornets legjobb dobói: Howard 32, Walker 24/3, Lamb 17/3

Miami Heat–New York Knicks 119–98

Villogott Olynyk és a Heat-kispad. A szoros első negyed után a másodikban robbantott a Heat, a cseresor vezetésével futottak egy 13–2-es etapot a hazaiak és ezzel a lendülettel egészen húsz pontra növelte a különbséget a társaság, úgy tűnt, hogy el is döntik a meccset a floridaiak. A harmadik játékrészben ugyan visszajött tízre a Knicks, de ismét megérkezett a Miami kispadja, valamint a külső dobásai, Tyler Johnsonék 5/7 hármast bombáztak be ebben a negyedben, innentől pedig többször nem ingott meg a társaság, maradt a húsz pont körüli távolság és a magabiztos hazai győzelem. Ki kell emelnünk a nagy energiával és látványos játékokkal jelentkező Kelly Olynyket, aki a padról beszállva 22 ponttal és karriercsúcsnak számító tíz gólpasszal tolta meg a szekeret, de rajta kívül még Winslow és Ellington is eljutott legalább 15 egységig csereként, volt miből merítenie Erik Spoelstrának – sorozatban harmadik győzelmével tovább kapaszkodik felfelé a társaság, másfél meccsel vezet a Bucks előtt és másfél meccsre van a Washington mögött.

Idegenben nem. Két hazai győzelemmel törte meg vereségszériáját a Knicks, de vendégként továbbra sem tud nyerni, ezúttal nem volt reális esélye erre – az első negyed után egyszer tudtak közelíteni ellenfelükhöz, egyébként tükörsima vereséget szenvedtek. A 8–29-es idegenbeli mérleg magáért beszél, ráadásul abból a nyolc győzelemből kettő Brooklynban született, úgyhogy New Yorkon kívül csak 6–29-re állnak – szombat hajnalban hazai meccsük lesz a Minnesotával, ott reménykedhetnek, igaz, tétje nincs számukra az összecsapásnak.

A Heat legjobb dobói: T. Johnson 22/12, Olynyk 22/6, Ellington 16/12
A Knicks legjobb dobói: Kanter 23, Beasley 22/6, Burke 16/12

Chicago Bulls–Denver Nuggets 102–135

Így kell hozni a kötelezőt. Két fájó vereség után most nem bízta a véletlenre a dolgot a Denver, motiváltan lépett pályára a vendégcsapat és elég hamar lerendezte a kérdést: az első negyedet 14 ponttal nyerte a társaság, a nagyszünetben pedig 31 egység volt már a távolság. Innentől lehetett pihenni, gyakorolni dolgokat és készülni az idegenbeli túra folytatására, Millsapék 60 százalék feletti mezőnymutatóval, könnyedén hozták a kötelezőt – volt 46 pont is a különbség, igazi gálaest lett belőle az ő szempontjukból. Ezzel a sikerrel életben tartották a playoff-reményeiket, másfél meccsre vannak a nyugati nyolcadik Jazztől, most pedig Washingtonba utaznak tovább.

Most nem volt tartás a Bullsban. Dunn, LaVine, Markkanen és Lopez sem lépett pályára a hazaiaknál és ezúttal nem tudták tartani a Nuggets tempóját – Fred Hoiberg szerint most nem volt meg a kellő akarat sem a játékosokban, a hamar beszedett nagy hátrány pedig főleg elvette a kedvüket. Egy-két biztató egyéni teljesítményt (heten érték el a tízpontos határt) leszámítva nem nagyon találhatnak pozitívumot ebben a találkozóban, szombat hajnalban, a Milwaukee ellen lehet majd javítani.

A Bulls legjobb dobói: Felicio 16, Portis 15/3, Vonleh 14/12
A Nuggets legjobb dobói: Millsap 22/3, Jokics 21/6, Chandler 19/15

Milwaukee Bucks–Los Angeles Clippers 120–127

Fontos győzelem. Négy vereség után, egy back-to-back második felén lépett pályára a Los Angeles, de sikerült megtörniük a rossz szériát és értékes győzelmet arattak idegenben. DeAndre Jordan palánk alatti dominanciája (25 pont, 22 lepattanó) volt az alap, mellette főleg Austin Rivers villogott a periméterről és az ő vezetésükkel gyakorlatilag végig előrébb jártak, a 14 ponttal megnyert első negyed után is könnyedén szerezték a kosarakat és bár zárkózott a Bucks, a vendégek őrizték az előnyüket. A hajrában azért „veszélyes" közelségbe ért a hazai csapat, de Rivers jókor rámolt be egy triplát, így végül nem történt fordulat, lehozta a végjátékot a LAC – az 50 százallék feletti mezőny- és az 50 százalékos triplamutató mellett a 47-33-ra megnyert lepattanózás is beszédes, csak az eladott labdák miatt nem dőlt el hamarabb a küzdelem.

Antetokounmpo megsérült. Alig 17 percet játszott a Bucks görög szupersztárja, majd kiment a bokája és bár egy rövid ideig még a pályán maradt, utána besántikált az öltözőbe és már nem tért vissza - nem tűnt súlyosnak a dolog, de ezt a mérkőzést mindenesetre nélküle elvesztette a csapata. Hozzá kell tenni, hogy védekezésben ezúttal is borzasztóak voltak a hazaiak, ahogy az most már rendszeresen előfordul, így a back-to-backet játszó Clippers is túldobta Bledsoe-ékat – centerben egyszerűen nincs megoldásuk, ezzel a vereséggel pedig már lépéshátrányba kerültek a Heathez képest, mindenképpen javulniuk kell.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 23/9, Parker 20, Bledsoe 19/3
A Clippers legjobb dobói: Jordan 25, Rivers 22/15, Williams 19/6

New Orleans Pelicans–Indiana Pacers 96–92

Anthony Davis volt a döntő faktor. Harcos, kemény, fizikális meccset vívtak a felek, ami alapvetően a Pacers stílusa, de a New Orleans is felvette a kesztyűt és szupesztárja vezetésével végül megszerezte a győzelmet is. Davis 28 ponttal, 15 lepattanóval és 5 blokkal zárt, a végjátékban pedig abszolút ő volt a vezér, az utolsó percben dobott egy clutch duplát, majd visszatette Holiday elrontott büntetőjét, végül ő maga értékesített két dobást a vonalról – ennek köszönhetően nyertek a hazaiak. Mellé most E'Twaun Moore (23 pont, 10/15 mezőnyből, 3/4 tripla) lépett fel támadásban, a padról pedig Mirotic, valamint Diallo szólt hozzá és ez elégnek is bizonyult - ezzel a fontos sikerrel továbbra is egálban vannak a Spursszel a nyugati ötödik-hatodik helyen.

Hiányzott némi extra támadásban. Ugyan alapvetően ráerőltette akaratát ellenfelére az Indiana, de elöl annyira nem találták a ritmust Collisonék, hogy így sem tudtak nyerni, a Pelicans is úgy védekezett, hogy pokolian megnehezítette a vendégek dolgát. Nate McMillan legénysége nem is tudta megoldani a feladatot, alig 36 százalékkal dobott mezőnyből, eladott 18 labdát és csak 15 gólpasszt osztott szét, egyedül Victor Oladipóban volt meg a potenciál arra, hogy pluszt tegyen hozzá, de igazán neki sem ment a játék. A végjátékban így is megvolt az esélyük, 87–87-nél még egál volt az állás, de engedtek két támadópattanót és eladtak egy labdát, ezeket pedig a Pelicans megbüntette, így nem tudott nyerni a vendégcsapat.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 28/3, Moore 23/12, Mirotic 15/6
A Pacers legjobb dobói: Oladipo 21/9, Turner 13, Collison 11/6

San Antonio Spurs–Washington Wizards 98–90

Lendületben a Spurs. Az utóbbi meccseken nagyjából ugyanazt látjuk a San Antoniótól és mindenki ellen működik: nagyon szigorú, fizikális, kemény védekezés, támadásban pedig LaMarcus Aldridge erőltetése. Ez ezúttal is győzelmet ért, három negyeden keresztül megfojtották a Wizards játékát, az elsőben és a harmadikban még a húsz pontot sem érték el a vendégek és bár a záró etapban már találtak megoldást Bealék, addigra 17 pont volt közte, nem volt reális esélyük a fordításra. Aldridge pedig ismét remekelt, ezúttal 27 ponttal és 9 lepattanóval zárt, így zsinórban ötödször (LMA ez alatt 29,6 pontot átlagol) is nyert a társaság, Gregg Popovich szerint fejben sikerült visszatalálniuk a helyes megközelítéshez - a tréner azt mondta, hogy intelligens csapata van, amely megértette a helyzetet, így lendültek ismét formába.

Javulni kell. Az utóbbi tíz meccséből csak négyet nyert meg a Washington és bár nemrég még a keleti harmadik helyért hajtott, Bradley Beal most már arról beszélt, hogy át kell érezniük a helyzet súlyát, különben a nyolcadik pozícióig fognak visszaesni – jelenleg hatodikak, másfél meccs az előnyük a Heattel szemben. Ezúttal nem találtak megoldást a Spurs védekezésére, hiába járatták a labdát, vagy nem jöttek a jó helyzetek, vagy ha igen, akkor azokat sem sikerült értékesíteniük, a harmadik negyedben pedig egy 23–9-es rohammal eldöntötte a meccset a San Antonio, onnan már csak kozmetikázni tudtak a fővárosiak. Szombat hajnalban a Denver ellen mindenképpen jobban kell pörögniük, ott sem fog beleférni Satoranskytól a mostani 0/8-as, vagy Portertől az 5/13-as mezőnymutató, sokkal jobb egyéni teljesítményekre lesz szükség.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 27, Anderson 16/3, Gay 10/3
A Wizards legjobb dobói: Beal 21/6, Oubre Jr. 21/9, Porter 12/6, Mahinmi 12

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers
–Toronto Raptors 132–129
Philadelphia 76ers–Memphis Grizzlies 119–105
Brooklyn Nets–Charlotte Hornets 105–111
Miami Heat–New York Knicks 119–98
Chicago Bulls–Denver Nuggets 102–135
Milwaukee Bucks–Los Angeles Clippers 120–127
New Orleans Pelicans–Indiana Pacers 96–92
San Antonio Spurs–Washington Wizards 98–90

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik