A Spurs visszavágott a Houstonnak, túlórázott a GSW

ADORJÁN ISTVÁN, HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2016.01.03. 10:10
null
LaMarcus Aldridge (balra) volt a Spurs legeredményesebb játékosa
A San Antonio parádés játékkal és sima győzelemmel vágott vissza a Houstonnak a karácsonyi vereségért, a címvédő Golden State viszont leadta nagy előnyét és csak hosszabbításban gyűrte le a Denvert az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A Cleveland és a Thunder is könnyedén győzött, a Sacramento 142 pontot dobott a Phoenixnek, a Clippers 130-at a Philadelphiának, ellenben a Memphis túlórában kikapott a tartalékos Jazztől. Paul George elképesztő utolsó öt percével győzött az Indiana, a New Orleans nyerni tudott Dallasban, a Brooklyn Bostonból, a Milwaukee pedig Minnesotából távozott győztesen. Sajnos sérültekből sem volt hiány, Kenneth Faried, Stephen Curry, Jarrett Jack és Avery Bradley is idő előtt hagyta el a játékteret.

Golden State Warriors–Denver Nuggets 111–108 – hosszabbítás után

Sérülések és visszatérések. A Warriorsban már nagyon várják vissza Steve Kerr vezetőedzőt, de a hírekkel ellentétben mégsem ült le a kispadra a Nuggets ellen – a túloldalon viszont elkezdhette a szezont a bosnyák center, Jusuf Nurkic, de így is csak 10 bevethető embere volt a csapatnak. Stephen Curry visszatért lábsérüléséből, de még az első félidőben rásérült – nála is rosszabbul járt Kenneth Faried, aki egy lepattanóért folyó harcban kapott egy könyököst a tarkójára, nyakmerevítőben és hordágyon hagyta el a pályát.

Most szenvedett a GSW. Bár az első negyed után 24 (!) ponttal vezetett a Warriors, Curry alig 14 percet volt pályán, és menet közben kellett átszervezni a csapat játékát, ráadásul így csak 8 egészséges embert tudott forgatni Luke Walton – a végére alaposan el is fáradtak a játékosai. Draymond Green szezonbeli hatodik tripla-duplája (29 pont, 17 lepattanó, 14 gólpassz, 4 labdalopás) nagyon kellett, de Klay Thompson pontjaira is szükség volt – no meg az Ian Clark vezette cseresorra, mert Andrew Bogut 25 perc alatt kipontozódott, és a rotációjuk 7 főre olvadt.

A Denver győzelmébe került Faried sérülése. A rendes játékidő utolsó 3 percében nem talált be a Warriors, így tudott egyenlíteni az egész meccsen hajtó, az utolsó negyedben 10 pontos hátrányt ledolgozó Nuggets Will Barton két extra kosarával. A ráadásban Kenneth Fariedra nem volt válasza a Warriorsnak, ám 15 másodperccel a vége előtt, 110–108-as állásnál jött a sérülés, és Barton másodjára már nem tudta túlórára menteni a meccset, jobban tudtak figyelni rá.

A Warriors legjobb dobói: D. Green 29/15, Thompson 26/6, Clark 15/3
A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 24/3, Barton 21/3, Nelson 20/6

San Antonio Spurs–Houston Rockets 121–103

Bámulatos a Spurs. Ugyan gyengén kezdett a hazai csapat, de még az első negyedben eltüntette hátrányát és megfordította a meccset Danny Green vezérletével, majd a második játékrészben tovább növelte előnyét. James Hardent egyébként is teljesen eltüntették Leonardék de a harmadik etapban a teljes Houstont megfojtották és könnyedén húsz pont feletti fórt építettek ki, amiből „engedtek" a meccs végéig – rendkívül impresszív győzelmet aratott Popovich csapata. Ugyan a védekezésük most kevésbé volt kemény, amikor és akit kellett, akkor és azt megfogták, míg elöl játszi könnyedséggel szerezték a kosarakat – Leonard, Aldridge és Diaw is elérte a húsz pontot, 50 százalék felett dobtak mezőnyből és triplából is, ráadásul mindössze egyetlen büntetőt hibáztak el.

James Harden lenullázva. Ha a 103 dobott pontot és az 50 százalékos mezőnymutatót nézzük, azt hihetnénk, hogy jól működött a Houston támadójátéka, holott nem működhet jól, ha a mozgatórugóját totálisan kiveszik a játékból. James Harden mindössze tíz mezőnykísérlettel és három büntetővel zárta a találkozót, ugyan ezekből összeszedett 17 pontot, de a három gólpasszára jutó öt eladott labda és főleg a –31-es (!) +/– mutató jelzi, hogy egyáltalán nem volt faktor. A pontokat inkább Howard hozta, de a gyenge büntetőzés nála is visszaütött, emellett pedig a gárda képtelen volt bármit tenni a Spurs lehengerlő támadójátéka ellen – Bickerstaff csapata így sorozatban negyedik vereségét szenvedte és ismét messze került az 50 százalékos mérlegtől...

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 24, Leonard 22/6, Diaw 20/6
A Rockets legjobb dobói: Howard 22, Harden 17/6, Brewer 11/3

Boston Celtics–Brooklyn Nets 97–100

Egy extra este és egy vezéráldozat. Már a mérkőzés elejétől kezdve Brook Lopez vitte hátán a vendég alakulatot, akinek próbálkozásait csak mérsékelt sikerrel tudták hatástalanítani a hazaiak. A center szezoncsúcsot jelentő 30 pontot (11/24 mezőnyből, 8/8 büntető) és 13 lepattanót tett a közösbe. A vendégek alaposan elhűltek a harmadik negyedben, amikor egy indításnál Jack jobb térde megsérült, úgy támogatták le a pályáról. Ez a momentum eléggé megfogta a vendég gárdát és visszaestek Johnsonék a záró negyedre, de hiába követtek el mindent a vereségért, a Boston megtette azt a szívességet, hogy nem érte utol őket.

Közel volt a hosszabbítás. Bradley második negyedbeli kiválása nem tett jót a bostoni esélyeknek. Az utolsó játékrésznek tíz pontos hátránnyal futott neki a hazai gárda, de egy 12–2-es futással hamar eltüntették Thomas-ék lemaradásukat. A végjátékban sokkal magasabb fordulatszámon pörögtek a Celtics játékosai és mivel a Nets korábban ellépett újfent pár ponttal, egy már elveszettnek hitt mérkőzést menthettek volna meg a hazaiak. 4 másodperccel a lefújás előtt Jerebko a sarokból dobhatott kristálytiszta triplát, azonban célt tévesztett, így elmaradt az egyenlítés, ezzel együtt a hosszabbítás is.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 24/6, Crowder 16/6, Turner 12
A Nets legjobb dobói: Lopez 30, Johnson 20/6, Young 16

Sacramento Kings–Phoenix Suns 142–119

Az edzői mérföldkő. Már az első negyedben jól működött támadásban a Kings, még akkor is, ha a következő negyedben előnye döntő részét leadta. A fordulás után indult be igazán a henger, 83 pontot rámolt be a hazai csapat a következő két negyed során. A kezdőben Cousins (27 perc, 11/15 mezőnyből, 9 lepattanó) és Rondo (15 pont, 15 gólpassz, 3 eladott labda) sziporkázott, míg a padról Belinelli (7/11) és Collison (7/10, 6 gólpassz) szolgált remek teljesítménnyel. A Kings 1993. január 2-a óta nem szállított ilyen pontmennyiséget, akkor 154-et dobtak a Philadelphiának. George Karl edzői karrierje 1155. győzelmét könyvelhette el, ezzel Phil Jacksonnal egyetemben az 5. legtöbb sikerrel rendelkező vezetőedző az NBA történetében.

A századikra várva. A legutóbbi 11 mérkőzéséből tízet vesztő Suns-nak csak felvillanásai voltak a találkozó során. Hiába jutottak bőven száz dobott pont fölé Knighték, 25-46-ra elvesztették a lepattanócsatát és 60 százalékos (!) dobóformát engedélyeztek az ellenfélnek. Esélyeiket az sem növelte, hogy Chandler a harmadik negyedben a kiállítás sorsára jutott. Jeff Hornacek mester december 18-a óta vár arra, hogy megszülethessen 100. győzelme, de látva a ma mutatott játékot, még egy ideig türelmesnek kell lennie a vezetőedzőnek.

A Kings legjobb dobói: Cousins 32/3, Collison 21/6, Belinelli 19/6
A Suns legjobb dobói: Knight 23/3, Booker 21/6, Warren 19

Charlotte Hornets–Oklahoma City Thunder 90–109

Végig kézben tartotta a meccset az OKC. A vendégcsapat már az első negyedet 12 ponttal nyerte és ezúttal a védekezésük is rendben volt – teljesen elvették a Hornets játékát, ráadásul 53-34-re nyerték a lepattanózást is. Westbrooknak ezúttal nem ment a dobás (4/15), ellenben Kevin Durant alig akart hibázni (8/13 mezőnyből, 3/3 tripla, 10/11 büntető) és az ő vezérletével végig tíz pont feletti előnyben játszott a Thunder – ez a különbség volt húsz is, így rendkívül könnyedén aratta sorozatban negyedik győzelmét a gárda.

Elfogyott a Hornets? Úgy fest, hogy a sérülések most már visszavetették a Charlotte-ot, sorozatban harmadik, az utóbbi tíz meccsen pedig a hetedik vereségét szenvedte el a gárda. Al Jefferson is hiányzott, de még inkább Nic Batum, a helyére a szintén nem 100%-os Lin került be a kezdőbe, de nem tudott faktor lenni – Kemba Walkeren kívül senki nem volt igazán veszélyes az OKC gyűrűjére. A 34 százalékos mezőnymutató elég beszédes és csak azért nem dőlt el korábban a találkozó, mert a hazaiak mindössze négy eladott labdát vétettek, ellenben a Thunder 14-et – az azonban látszik, hogy valamit változtatniuk kell Zelleréknek, mert már csak 10.-ek keleten.

A Hornets legjobb dobói: Walker 32/3, Lin 15/3, Hairston 10/6
A Thunder legjobb dobói: Durant 29/9, Westbrook 16/3, Ibaka 14

Indiana Pacers–Detroit Pistons 94–82

Paul George megnyerte. Az Indiana sztárja iszonyatos szenvedést mutatott be három negyeden keresztül, alig szerzett pontot és sorra gyártotta az eladott labdákat – igaz, csapata ezzel együtt is vezetett parádés védekezésének köszönhetően. A negyedik negyedben aztán varázsütésre minden megfordult és George nem tudott hibázni: 21 pontot (!) szórt ebben a játékrészben, méghozzá csapata utolsó 21 pontját – mindet az utolsó öt percben, így nem túlzás azt álltani, hogy a hajrában egymaga verte meg a Detroitot. Utolsó kosara után a vendégek trénerét, Van Gundy-t kiállították, majd a játékosok is összevesztek a pályán, a frusztráció erősen érezhető volt a Pistons részéről...

A védekezés dominált. A Pacers teljesen elvette a Detroit játékát, Reggie Jacksonék 35 százalékkal dobtak mezőnyből és összesen három triplát süllyesztettek el, igaz, a hazaiak rendszere sem működött, főleg csak az egy-egyezés ment. Ezek tükrében nem meglepő, hogy mindössze 82 pontot tudott dobni a Pistons és hogy csak George megőrülésével tudta eldönteni a meccset az Indiana, bár a festékben egyértelműen a vendégek domináltak – innen 42-26-ra ők nyertek. A Detroit a negyedik negyedben már csak 29 százalékkal dobott és meg kell említenünk George Hillt, aki 18 pontja mellett óriásit védekezett Reggie Jacksonon (5/19 mezőnyből, 12 pont), ami szintén döntőnek bizonyult.

A Pacers legjobb dobói: George 32/12, G. Hill 18/3, Ellis 14/3
A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 16/3, Ilyasova 12, Jackson 12/6

Cleveland Cavaliers–Orlando Magic 104–79

Ha Cavs–Magic, akkor sima. Bármilyen jó csapat is idén az Orlando, már harmadszor kaptak ki esély nélkül a Clevelandtől, összességében pedig sorozatban 13. vereségüket könyvelhették el Kyrie Irvingékkel szemben. A vendégek kezdőcsapatából senki nem érte el a tíz pontot, de az ötöt (!) is csak Fournier, a védekezésük romokban hevert és ráadásul úgy voltak már félidőben húsz pont feletti hátrányban, hogy a Cavs különösebben nem is játszott jól. A gárda sorozatban második vereségével visszacsúszott a keleti hetedik helyre.

Meg sem izzadt a Cleveland. Az első félidőben szebbnél szebb játékokat mutattak be a hazaiak, rengeteg támadást fejeztek be zsákolással, kiharcolt faulttal és domináltak a festékben, így gyakorlatilag percek alatt eldőlt, hogy könnyed győzelem lesz a vége. David Blatt nem is erőltette a kezdőit, LeBron James 29 perc alatt jutott el 29 pontig és a visszafogott koncentrációt jól jelzi, hogy csak 41%-kal dobott mezőnyből a Cavs – ráemeltek 37 triplát (32 százalékkal) és a 39 kiharcolt büntetőt is csak 61%-kal értékesítették. A könnyed győzelemmel már ismét sorozatban háromnál jár a gárda és továbbra is magabiztosan vezeti Keletet.

A Cavaliers legjobb dobói: James 29/12, Irving 13, Love 10/3, Jones 10/, Thompson 10
A Magic legjobb dobói: Gordon 11/3, Hezonja 10/6, Napier 10

Minnesota Timberwolves–Milwaukee Bucks 85–95

Leadta nagy előnyét a Minnesota. Az első másfél negyedben minden a hazai csapat szája íze szerint alakult, Wigginsék 17 pontos fórt építettek ki maguknak, közben OJ Mayót kiállították a vendégektől (sőt, úgy kellett lefogniuk őt társainak) és úgy tűnt, hogy simán hozni tudják a találkozót. A nagyszünet előtt azonban egy rohanással már a különbség nagy részét eltüntette a Bucks, majd a második félidőben lejátszotta a pályáról a Wolvest – Rubióék csak 38 pontot szereztek a fordulás után, ismét képtelenek voltak triplát dobni (3/14) és a büntetőkkel is hadilábon álltak (16/24). A palánk alatt Towns becsülettel harcolt (10 pattanó, 3 blokk), de támadásban most nem volt faktor (4/17 mezőnyből), nélküle pedig egyszerűen nem volt elég tűzerő a hazai csapatban.

Sokkal összeszedettebb volt a Milwaukee. Mayo kiállítása után nem igazán találta a ritmust a vendégcsapat, de a második negyedben már 50 százalék felett dobtak mezőnyből Baylessék, a negyedik játékrészt pedig egy 11-0-s etappal nyitották, amivel eldöntötték a mérkőzést. Greg Monroe 19 pontos, 10 pattanós dupla-duplát szállított, ennek ellenére csak 27 percet töltött pályán, mert a padról Henson is beszórt 15 pontot jó védekezéssel – a Bucks emellett 8/16 triplát is elsüllyesztett, sokkal jobban büntetőzött és összességében is sokkal koncentráltabb volt, ez pedig végül győzelemhez vezetett.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 19, Rubio 14/6, Muhammad 12/3
A Bucks legjobb dobói: Monroe 19, Henson 15, Bayless 13/9, Middleton 13/9

Dallas Mavericks–New Orleans Pelicans 98–105

Nagy győzelmet aratott a Pelicans. A vendégek számára minden mérkőzés kulcsfontosságú a felzárkózás szempontjából és két vereség után most nagy skalpot tudott ejteni a gárda. Nagy különbség egyik fél javára sem alakult ki, az utolsó perceknek egálról feszültek neki a csapatok, ám a hatalmasat küzdő New Orleans jobban akarta a sikert – minden labdáért és lepattanóért keményen megharcoltak, Anthony Davis (31 pont, 14 lepattanó) vezérletével pedig végül kibrusztolták a sikert. Az utolsó szót tíz másodperccel a vége előtt Jrue Holiday mondta ki egy egy-egyezés végén, ezzel kerültek labdán kívülre a vendégek, dallasi válasz pedig már nem érkezett.

Döntő volt a lepattanózás. A lecsorgók tekintetében hatalmas fölényben volt a New Orleans, 53–33-ra nyerték ezt a csatát Davisék, a támadópattanókat tekintve pedig 9–3-ra – különösen az a három nagyon kevés a Dallas részéről. Így hiába nem dobtak rosszul és érték el hatan is a tízpontos határt, ez végül kevésnek bizonyult, a vendégeknél az említett Davis mellett remekelt Holiday, Cole (Evans helyén kezdett), Anderson és Gordon is – gyakorlatilag akinek kellett, az hozta a pontokat és védekezésben is nagyon koncentráltan, agresszíven teljesített Alvin Gentry csapata.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 24/6, Matthews 18/12 Pachulia 14
A Pelicans legjobb dobói: Davis 31, Holiday 20/6, Anderson 16/6, Cole 16, Gordon 16/6

Utah Jazz–Memphis Grizzlies 92–87 – hosszabbítás után

Rodney Hood karriercsúcsa döntött. Az első negyedben nagyon bekezdett a Jazz és beszórt 28 pontot, Hood ebből egymaga tízet vállalt – innentől azonban a várt mederben folyt a találkozó, nagy küzdelem, sok kontakt, kevés pont. A negyedik negyedben is Hood vette vállára a csapatát, mégis Marc Gasolnak volt tiszta dobása a győzelemhez a rendes játékidő végén. A hosszabbításban már csak a Utah volt pályán – a Grizzlies mindössze három pontot tudott ekkor szerezni, az említett Hood pedig az utolsó percben megnyerte a meccset csapatának. Végül 32 pontos karriercsúccsal zárt (17-et az utolsó negyedben és a hosszabbításban szerzett), ami egy ilyen szoros és pontszegény találkozón rengeteget ér, így a továbbra is nagyon tartalékos gárda megelőzte a Houstont a nyugati hetedik helyen.

Randolph ismét a padra szorult. Bár Matt Barnes ezen a mérkőzésen sem léphetett pályára eltiltása miatt, ezúttal Tony Allen és Jeff Green került be a kezdőbe, Zach Randolph pedig ismét csak a kispadról érkezett – úgy fest, hogy a Memphisnél végleg szakítottak a két magasemberes felállással. Érdekesség, hogy az ő rotációjuk volt rövidebb, a kezdők közül négyen is legalább negyven percet játszottak, a padról pedig csak Randolph és Chalmers kapott tíz percnél többet, míg a Jazznél előkerült például Tibor Pleiss is. A vendégek fájó vereséget szenvedtek egy nyerhető mérkőzésen, a győzelem ott maradt Marc Gasol kezében – a támadójátékuk gyakorlatilag reménytelenül lassú, pontatlan és körülményes volt a Jazz-védekezéssel szemben.

A Jazz legjobb dobói: Hood 32/15, Hayward 14/3, Withey 12
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 20, Lee 17/6, Conley 15/6

Los Angeles Clippers–Philadephia 76ers 130–99

Egy negyed után vége volt. A Philly jól tartotta magát az első negyedben, Noel mellett a padról beszálló Okafor és Stauskas is termelte a pontokat – utána viszont jött az igazság pillanata, a két középső negyedben Austin Rivers vezérletével feltörölték a padlót a vendégekkel, a 4. játékrészre már 29 pontos hátrányban fordult a Sixers.

Óriási formában a Clippers. Blake Griffin még egy ideig nem játszhat, de ez sem zavarta a small-ballra átálló Chris Paulékat (15 pont, 14 gólpassz 26 perc alatt!), zsinórban hatodik sikerüket aratták. A már említett Rivers és Paul mellett Jordan (22 pont, 13 pattanó, 90%-os mezőnymutató) is remekelt, de a 130 pont és a csapatszinten bemutatott 60.5 %-os mezőnymutató beszédes – nem volt ma egy súlycsoportban a két gárda.

A Clippers legjobb dobói: Rivers 26/9, Jordan 22, Redick 16/12
A 76ers legjobb dobói: Okafor 23, Stauskas 18/18, Noel 13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik