A Spurs is fejet hajtott a zsinórban tíz győzelemnél járó Jazz előtt

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 09:01
null
Donovan Mitchell, a Utah vezéregyénisége a Spurs elleni mérkőzés után (Fotó: NBA Twitter)
Szoros végjátékot vívott a Utah és a San Antonio az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali rangadóján, de az újonc Donovan Mitchell vezetésével végül a Jazz kerekedett felül (101–99), így zsinórban tizedik győzelmét is behúzta. A címvédő Warriors nem kérdezett, egyszerűen átgázolt a Sunson, a Pelicans nyerni tudott Detroitban, hozta a kötelezőt a Clippers, Zach LaVine vezetésével győzött a Bulls, a Philly pedig zsinórban negyedik összecsapását húzta be.

 

Detroit Pistons–New Orleans Pelicans 103–118

Davis tarthatatlan volt. A Pelicans centere általában villog a Detroit ellen, eddig 30 pontot átlagolt ellenük karrierje során és most sem lehetett vele bírni: akár Drummond, akár Griffin fogta, vagy megverte a festékben, vagy elment mellette leütésből, vagy átdobta távolról. Végül 38 pontot szórt 14/24-es mezőnymutatóval és végig dominált támadásban, Drummond szerint ő mindent megtett, amit csak tudott, de AD nem hibázott – mellette ráadásul Jrue Holiday (21 pont, 12 gólpassz) és Nikola Mirotic (21 pont, 12 lepattanó) is eredményesen játszott, így a találkozó a Pelicans szájíze szerint alakult. A félidei nyolcpontos különbség tizenötre nőtt a harmadik negyedben és ezt az előnyt már nem adták le a vendégek, akik így először nyertek sorozatban két meccset azóta, hogy megsérült DeMarcus Cousins.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Valami nincs rendben a Pistonsnál. Az ötös győzelmi széria után most zsinórban harmadszor kapott ki Stan Van Gundy legénysége és a tréner szerint elsősorban védekezésben voltak borzalmasak - nem figyeltek a leindításoknál és nem mentek az 50-50-es labdákért, egyszerűen nem érdemeltek győzelmet. Igyekezett egyébként variálni a rotáción, Jameer Nelson jóval hosszabb időszakokban irányított, mint eddig, illetve a második félidőben Luke Kennard is több lehetőséget kapott, de nem találtak megoldást a problémákra – a védekezés mellett azért a bőven 40 százalék alatti mezőnymutatót is említsük meg, Blake Griffinen kívül nem volt egyetlen megbízható támadófegyverük sem. Ha már rotáció: Alvin Gentry is változtatott, a „semmiből előhúzott” Emeka Okafor kezdőként kapott szerepet, a 2012/2013-as szezon óta először.

A Pistons legjobb dobói: Griffin 22/3, Bullock 14/3, Drummond 13
A Pelicans legjobb dobói: Davis 38/9, Holiday 21, Mirotic 21/12

Philadelphia 76ers–New York Knicks 108–92

Sokáig kapaszkodott a Knicks. Ahogy előző este, úgy most is végig partiban tudtak lenni a vendégek és nagyot küzdöttek azért, hogy meglepetést okozhassanak, még a harmadik negyed hajrájában is volt egál az állás, de végül nem volt bennük annyi, hogy fordítani tudjanak – még egy fokozattal feljebb kapcsolt a Philly, a New York részéről pedig egyre inkább fogyott az erő. Ennek 16 pontos vereség lett a vége, hiába tett meg mindent Beasley, Kanter és az ezúttal a padról érkező Lee is a sikerért, persze Kristaps Porzingis sérülésével valószínűleg véget ért a szezonjuk érdemi része – most már nyolc meccsre vannak a rájátszást jelentő nyolcadik helytől, innen csodára lenne szükségük ahhoz, hogy még bejussanak.

Dübörög a Philly-expressz. Zsinórban negyedik győzelmét szállította Brett Brown alakulata, ezzel utolérte a Miamit a keleti hetedik helyen és ha állandósítani tudná ezt a formát, akkor a negyedik-ötödik pozíció is bőven benne lehet még. Ezúttal Embiid és Redick perceit is limitálták a hazaiak, a center 24, a hátvéd 26 percet töltött pályán, talán ennek is volt köszönhető, hogy csak a negyedik negyedben lépett meg végleg ellenfelétől a társaság, mindenesere így is volt, aki villogjon: a 24 pontos Saric mellett Simmons (13 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés, 3 blokk) is feltöltötte a statlapot, a padról pedig TJ McConnell egy tripla-duplával (10 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz, 6 labdaszerzés) jelentkezett. Következőleg éppen a Heat ellen játszik ki-ki meccset a Sixers, ott fontos lenne számára a győzelem.

A 76ers legjobb dobói: Saric 24/12, Redick 18/9, Embiid 17/3
A Knicks legjobb dobói: Beasley 22/6, Lee 18/9, Kanter 17

Brooklyn Nets–Los Angeles Clippers 101–114

Egyszerűen és könnyedén. Saját bevallásuk szerint a vendégek továbbra sem használják az összes, vagy éppen a bonyolultabb figuráikat az új érkezők miatt, igyekeznek minél egyszerűbben és hatékonyabban támadni, ez viszont most tökéletesen működött. Heten is elérték a tízpontos határt, 56,5%-kal dobtak mezőnyből és végig uralták a találkozót, az első negyed után 12, a nagyszünetben 15, három játékrészt követően 23 pont volt az előnyük, nem forgott veszélyben a sikerük, nagyon magabiztos győzelmet arattak. Az utóbbi öt mérkőzésből ezzel a negyediket húzták be és csak fél meccsre vannak a Nuggets-Pelicans párostól – csütörtök hajnalban Bostonba utaznak, az azért elég komoly feladatnak ígérkezik.

Rossz passzban van a Brooklyn. Nyilván idén is alsóházi csapat a Nets, de azért a rosszabb szériáikban eddig szinte mindig volt egy-egy bravúr, amiből tudtak erőt meríteni, most viszont nincs semmi ilyesmi – zsinórban hatodszor kaptak ki, ráadásul ezúttal teljesen esélytelenül. Elsősorban védekezésben voltak reménytelenek, a legalapvetőbb játékokból is könnyedén szerzett kosarakat a Clippers, így pedig nem tudtak mit tenni, folyamatosan nyílt az olló és elég hamar eldőlt, hogy ezen az estén nem terem nekik babér. Kenny Atkinson szerint hiába tudták, hogy mit kellene csinálni, képtelenek voltak megoldani, így nem túl jó szájízzel fogadhatják az Indianát.

A Nets legjobb dobói: Russell 16/3, Harris 16/3, Crabbe 15/6
A Clippers legjobb dobói: Williams 20, Rivers 17/3, Jordan 16, Gallinari 16/6

Chicago Bulls–Orlando Magic 105–101

LaVine döntött. Ugyan 18 pontos előnyt adott le a hazai alakulat és a végén 101–101-re állt a találkozó, a nemrég debütáló hátvéd egy labdaszerzéssel és egy zsákolással mégis szállította a győzelmet a Chicago számára. 15 másodperc volt már csak hátra, amikor egy oldalbedobást csent el, így ahelyett, hogy a győzelemért támadhatott volna a Magic, előnybe került a Bulls, majd Hezonja elrontott egy triplát, LaVine pedig elsüllyesztett még két clutch büntetőt, itt ért véget az összecsapás. A hátvéd egyébként is hasznosan (18 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) játszott, mellette pedig a két magasembert, Markkanent (21 pont, 8 lepattanó) és Portist (19 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz) érdemes leginkább kiemelni, a komoly vereségszéria után így az utóbbi három meccséből kettőt is megnyert a Hoiberg-legénység, csütörtök hajnalban pedig a Torontót fogadja.

Pedig visszajött a Magic. A negyedik negyed elején úgy tűnt, hogy eldől a meccs a hazaiak javára, 93-75-nél a szakadék szélére került az Orlando, de a 24 pontos Mario Hezonja vezetésével visszakapaszkodtak még innen – futottak egy 21-5-öt és izgalmassá tették a végét. Kulcspillanatban aztán nem tudtak elég higgadtak maradni, ez lett a vesztük és bár Hezonja mellett Fournier és Simmons is dicsérhető, a hajrában mindannyian követtek el hibákat – fél meccsel még így is az Atlanta előtt vannak, egyelőre nem utolsók Keleten.

A Bulls legjobb dobói: Markkanen 21, Portis 19/9, LaVine 18/6
A Magic legjobb dobói: Hezonja 24/9, Fournier 22/9, Simmons 14

Utah Jazz–San Antonio Spurs 101–99

A tizedik is megvan. Sem a back-to-back, sem Ricky Rubio hiánya nem számított, de még csak az sem, hogy milyen mélyre került a társaság a negyedik negyed elején, így is behúzta zsinórban tizedik győzelmét a Utah. Amikor már úgy tűnt, hogy elfogyott az erő, akkor kapcsoltak feljebb és dolgozták le 13 pontos hátrányukat, majd érkezett az újonc Donovan Mitchell és eldöntötte az összecsapást: több clutch kosarat is dobott egymás után, az utolsót 39 másodperccel a vége előtt és ez bizonyult a győztes duplának, mert erre már nem érkezett válasz. Mitchell végül 25 pontot szórt, az utolsó bő fél percben pedig nem talált már megoldást a Spurs, előbb Manu Ginobili eladta a labdát, majd az utolsó támadásnál sem tudtak dobóhelyzetet kialakítani, egy reménytelen Ginobili-triplával zárták az estét - ami egyébként kis híján beesett. A Utah így tovább folytatta elképesztő szériáját, két hónap után először van 50% felett és csütörtök hajnalban a Suns ellen meccsel hazai pályán.

Ennyi hiányzót nem bírt el a Spurs. A kezdőből Kawhi Leonard és LaMarcus Aldridge, a kispadról pedig Rudy Gay hiányzott, de Dejounte Murray és Tony Parker sem volt tökéletes állapotban, így nyert kis híján idegenben a San Antonio. Emiatt nem igazán tudták kihasználni, hogy a Jazz fáradtabb és főleg támadásban voltak komoly gondjaik, de aztán a negyedik negyedben hátul is eléggé szétcsúsztak, amit Mitchell vezetésével megbüntetett a Jazz. A festékben ugyan nyertek 54–40-re Gasolék, de kintről jócskán felümúlták őket a hazaiak, a végén, clutch helyzetben pedig a texasiaktól hiányzott egy vezér, aki megcsinálja a kulcsjátékokat. Gregg Popovich alakulata megint csak fél meccsel előzi meg a Minnesotát, 13–17-re romlott az idegenbeli mérlege és folytatja hosszú túráját, most Denverbe utazik tovább.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 25/9, Ingles 20/12, Favors 19
A Spurs legjobb dobói: Anderson 16, Gasol 15, Green 13/9

Golden State Warriors–Phoenix Suns 129–83

Oktatófilm. Elöl-hátul bemutatót tartott a bajnok és valósággal megsemmisítette ellenfelét úgy is, hogy Steve Kerr azért nem szakította meg játékosait – csak a Durant-Curry páros játszott 30 percet, a többiek legfeljebb 27-et, de leginkább 25 alatt. Ennek ellenére maximum egy bő negyedik volt kérdés, hogy mi lesz a vége, addig tudott közel maradni a Suns, a nagyszünetben már 17 pont volt közte, a harmadik negyed végén 28, de a záró etapban sem lassított a gárda és végül az ötvenet közelítette a különbség. Amellett, hogy Draymond Green nélkül is brillíroztak támadásban (58.4 százalék mezőnyből, 36 gólpassz), védekezésben is demoralizálták ellenfelüket, hiszen a nyolc labdaszerzés mellett 16 (!) blokkot osztottak ki – David West egymaga négyet jegyzett, Javale McGee hármat, de Durant, Looney és Iguodala is hozzátett kettőt-kettőt. Kerr még azt is megtehette, hogy az időkéréseket rábízta saját játékosaira, hol Green, hol Iguodala vezényelte a megbeszéléseket, a kiütéses győzelem mellett tehát némi edzői továbbképzésre is jutott idő…

Ez már a harmadik. Kétszer kapott ki idén 48 ponttal a Phoenix, most egy 46 pontos pofon társult mellé, ez még akkor is borzalmas, ha a Golden State volt az ellenfél – hiába hiányzott Devin Booker, ez vállalhatatlan produkció volt. Elfrid Payton szépen építgette a statisztikáit, beszórt 29 pontot, 7/7 jó dobással kezdett, de a többiek 1/15-öt (!) tettek hozzá mindehhez, így pedig nem voltak sokáig látótávolságon belül –az utóbbi 12 meccsből a 11. vereségüket szenvedték el és utóbbi mutatóban ők a ligautolsók.

A Warriors legjobb dobói: Curry 22/9, Casspi 19/3, Durant 17/3
A Suns legjobb dobói: Payton 29/6, Warren 14, Jackson 8, Chandler 8, Len 8

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–New Orleans Pelicans 103–118
Philadelphia 76ers–New York Knicks 108–92
Brooklyn Nets–Los Angeles Clippers 101–114
Chicago Bulls–Orlando Magic 105–101
Utah Jazz–San Antonio Spurs 101–99
Golden State Warriors–Phoenix Suns 129–83

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik