A New Orleans megelőzte a Thundert

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.04.08. 09:07
null
A Miami Heat Goran Dragic vezetésével maradt harcban a keleti 8. helyért (Fotó: Reuters)
Helycsere történt a nyugati nyolcadik, rájátszást jelentő helyen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keddi játéknapján, miután a címvédő San Antonio Spurs lemosta az Oklahoma City Thundert, a New Orleans Pelicans viszont bravúrgyőzelmet aratott a ligaelső Golden State Warriors ellen. A Miami Heat Goran Dragic vezérletével nagyon fontos meccset nyert a Charlotte Hornetsszel szemben, az Atlanta Hawks franchise-rekordot állított fel, három 30 pont feletti teljesítményt is hozott a Sacramento Kings–Minnesota Timberwolves meccs, a Los Angeles Clippers pedig 48 óra alatt másodszor is legyőzte a városi rivális Lakerst. Íme, a részletek!

 

Atlanta Hawks–Phoenix Suns 96–69

A második félidőben csak egy csapat volt a pályán. A nagyszünetben még csak kilenc ponttal vezetett a Hawks, a fordulás után azonban 24 perc alatt összesen kilenc (!) mezőnykosarat tudott szerezni a Phoenix. Az Atlanta jó védekezése mellett ehhez a Suns dekoncentráltsága is hozzájárult, de bár Carrollék sem brillíroztak elöl, volt, hogy 32 pontos előnyben játszhattak – a vendégek egy ponttal dobták túl az 1981-ben született negatív franchise-rekordjukat.

58-nál a Hawks. A győzelemmel a franchise életében először az atlantaiak megszerezték szezonbeli 58. sikerüket, ami mindenképpen méltó a parádés idényükhöz. A Millsapet helyettesítő Muscala Horforddal és Carrollal együtt 22/27-es mezőnymutatót hozott össze, visszatért Schröder, éledezik a sokat kihagyó Mike Scott és egyre inkább készen áll a csapat a playoffra – az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy ott mire lesz képes ez a gárda.

A Hawks legjobb dobói: Muscala 16, Teague 16/3, Carroll 16
A Suns legjobb dobói: Green 15/6, Bledsoe 9

Miami Heat–Charlotte Hornets 105–100

Dragic volt a kulcs a végén. A negyedik negyed elején még 11 pontos előnyben volt a Miami, azonban innen fel tudott zárkózni a Charlotte – egylabdás meccs lett belőle a hajrában, és a hazaiakban felsejlett például a Pistons elleni 15 pontos előny elvesztése. Ezúttal átérezték a helyzet súlyát, Goran Dragic szerint olyan volt ez a találkozó, mint egy 7. meccs, és az irányító úgy is játszott: 28 pontjával legtermékenyebb Heat-meccsét hozta, ebből 11-et az utolsó negyedben szerzett és a végső támadásokat rendre kosárral fejezte be – így a Miami harcban maradt a keleti nyolcadik helyért.

Pontatlanabb volt a Charlotte. A vendégeknél Gerald Henderson remekelt 29 pontjával (viszont kipontozódott), de Kemba Walker és Mo Williams is nagyon sokat rontott – csapatszinten mindössze 43%-kal tüzelt a Hornets. Bár Biyombo megfelelően pótolta Jeffersont (12 pont, 12 pattanó, négy blokk), nyilvánvalóan nem vonta úgy magára a figyelmet, mint a klasszis center, ráadásul Kidd-Gilchrist hiányában Luol Deng is jó helyzeteket vállalhatott el a hazaiaknál – ezzel a vereséggel a Charlotte valószínűleg kiszállt a nyolcadik helyért folyó harcból.

A Heat legjobb dobói: Dragic 28, Deng 21/3, Wade 19
A Hornets legjobb dobói: Henderson 29/6, Walker 17, Mo Williams 15

New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 103–100

Rájátszást érhet a győzelem. A Pelicans többször bizonyította, hogy benne van a bravúr, de ez talán az idei eddigi legnagyobb győzelme volt. A nagyszünetben még 12 ponttal vezetett a Warriors, a fordulás után azonban beindult az addig hat pontnál tartó Anthony Davis, innentől 23 egységet rámolt be – ehhez hozzátartozik, hogy Andrew Bogut nyolc(!) blokkot osztott ki a harmadik negyed elejére, ám négy faultja miatt ekkor le kellett ülnie. Ezt kihasználva fordított a New Orleans, ezzel a sikerrel pedig megelőzte a Spurstől simán vereséget szenvedő Thundert, és fellépett a nyugati nyolcadik helyre.

Néma maradt a síp. Az utolsó játéknál Steph Curry-nek (25 pont, kilenc gólpassz, 5/8 tripla) még volt egy dobása az egyenlítésért, ám a felé repülő Cunningham hiába ütközött neki, nem fújtak a bírók, majd az ebből fakadó lépéshibát sem vették észre, végül Curry dobása kimaradt a dudaszó pillanatában. A Bogut, Green páros túldobta Davist és 54–34-re nyert is a GSW a festékből, de a mindössze tíz kiharcolt büntetővel (és Klay Thompson súlytalanságával) elvesztette ezt az előnyét – egy hajszállal jobban akarta a sikert a Pelicans.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 29, Pondexter 20/12, Evans 12, Cole 12/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 25/15, Green 24/9, Bogut 8, Speights 8

Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 88–113

Egy negyed alatt eldőlt. Nem hagyott sok kérdést a címvédő, Kawhi Leonard vezetésével már az első percekben állva hagyta a Thundert – a második játékrész elején 35–10 (!) állt az eredményjelzőn. Innentől nem nagyon adta húsz pont alá a különbséget a Spurs, harminc fölé annál inkább, és a bámulatosan játszó Leonard (26 pont, 10/15 mezőnyből, 4/4 tripla) mögé felsorakoztak Duncanék – az viszont gond, hogy Tony Parker Achilles-fájdalmak miatt elhagyta a parkettet. Gregg Popovich mind a 13 nevezett játékosának adott legalább tíz percet, 26-nál többet viszont senkinek…

Lenullázva. Az sem gyakran fordul elő, hogy Westbrook 26 percet tölt csak a parketten, de ő sem tudott segíteni csapatán – 17 pontja és hat labdaszerzése így is kiemelendő a Thunderből. Ezúttal nagyon hiányzott nemcsak Durant, de Ibaka is, Kantert megfogta a Spurs (Splitter nélkül is), így egy pillanatra sem vetődött fel a felzárkózás lehetősége. Ma „osztálykülönbség” volt a felek között, és nagy kérdés, hogy lelkileg hogyan tud ebből felállni az OKC – bár legközelebb a Sacramentót fogadja, a szárnyaló New Orleansszal nehéz lesz lépést tartani.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 17/3, Lamb 11, Waiters 10/3, Jones 10/3
A Spurs legjobb dobói: Leonard 26/12, Duncan 12, Belinelli 12

Sacramento Kings–Minnesota Timberwolves 116–111

Pont a rossz széria végén. Cousins távollétében gyengén kezdett a hazai alakulat, mely két emberre támaszkodott, Gayre (9/17 mezőnyből, 2/3 hárompontos, hét lepattanó, öt gólpassz), aki a második negyed elején táltosodott meg, valamint a karriercsúcsot szállító Casspira (12/20, 4/6 tripla). Az izraeli játékos 16 pontot szórt a harmadik játékrészben, ahol már 19 egységgel is vezetett a Kings, melynek fórja kitartott a végjátékig. Az utolsó másodpercekre beálló Bhullar történelmet írt, ő az első indiai származású játékos, aki NBA-mérkőzésen pályára léphetett. Sorozatban öt vesztesen megvívott találkozó után nyert újra a Kings.

A háromemberes csapat. Az ezer sebből vérző vendéggárda nagyon jól kezdte a mérkőzést, hiszen 31 pontot termelt az első negyedben. Viszont amilyen gyorsan megépítették előnyüket Martinék, olyan gyorsan adták le, s hagyták fordítani a Gay által vezetett hazaiakat. Tizenkilenc pontig nőtt a két együttes közötti távolság, viszont a három húzóemberrel dolgozó vendégek nem adták fel. A szezoncsúcsát beállító Martin (13/31, nyolc gólpassz), a dupla duplázó LaVine (9/18, tizenegy gólpassz) és Wiggins (11/20, nyolc lepattanó) triója hatpontnyi közelségbe hozta a T’wolvest, ennél azonban már nem tudtak közelebb érni a hősiesen helytálló vendégek. A mérkőzésbe került a két középső gyenge negyed, amelyekben 24 pontot vert rájuk a Kings.

A Kings legjobb dobói: Gay 33/6, Casspi 31/12, Williams 18
A Timberwolves legjobb dobói: Martin 37/9, Wiggins 26, LaVine 21/3

Los Angeles Clippers–Los Angeles Lakers 105–100

Hárman oldották meg. Támadásbeli formációk tekintetében nem szükségeltetett szélesre nyitnia palettáját Doc Riversnek. A távolról hatékonyan tüzelő Reddick (9/14 mezőnyből, 4/6 hárompontos), az újfent sokoldalú Griffin (11/20, hét lepattanó, hat gólpassz), valamint a dupla duplát jegyző és karrierje során 13 ezer pont fölé jutó Paul (5/11, tíz gólpassz) megoldották a ponttermelést. A szerzett labdák és a gyors indítások – amelyekből 27 pontot szereztek – sok energiát spóroltak meg a hazaiaknak. Az első félidőben kialakított több mint tízegységnyi fórból néha engedett a Rivers-legénység, de győzelme nem forgott veszélyben. Legutóbbi 12 mérkőzéséből 11. sikerét aratta a Clippers.

Helytállás a lefújásig. Annak ellenére, hogy jelentős minőségi és mennyiségbeli különbség van a két együttes kerete között, a Lakers játékosai egy pillanatra sem játszottak úgy, mint akik alárendeltnek érzik magukat – pedig alig 48 órája súlyos verést kaptak a városi riválistól. Az újonc magasember, Black hatékony estét zárt (6/9 mezőnyből, kilenc lepattanó), ahogy Davis is (22 perc, 11 lepattanó), a fővezér pedig ismételten Clarkson (7/17, hat gólpassz) volt. A második félidőt megnyerte a vendégként szereplő alakulat, viszont a végjátékban csak felzárkózni tudott. Ha a távoli dobásokkal nem állt volna hadilábon, meglephette volna a Clipperst.

A Clippers legjobb dobói: Reddick 27/12, Griffin 27, Paul 19
A Lakers legjobb dobói: Clarkson 20/3, Black 16, Johnson 15/9

 

AZ ÁLLÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
1. Golden State Warriors 78 63 15 0.808
2. Houston Rockets 77 53 24 0.688
3. Memphis Grizzlies 77 52 25 0.675
4. Portland Trail Blazers 77 50 27 0.649
5. Los Angeles Clippers 79 53 26 0.671
6. San Antonio Spurs 78 52 26 0.667
7. Dallas Mavericks 77 46 31 0.597
8. New Orleans Pelicans 77 42 35 0.545
9. Oklahoma City Thunder 78 42 36 0.538
10. Phoenix Suns 78 39 39 0.500
11. Utah Jazz 77 35 42 0.455
12. Denver Nuggets 77 28 49 0.364
13. Sacramento Kings 77 27 50 0.351
14. Los Angeles Lakers 77 20 57 0.260
15. Minnesota Timberwolves 77 16 61 0.208
KELETI FŐCSOPORT
1. Atlanta Hawks 77 58 19 0.753
2. Cleveland Cavaliers 77 50 27 0.649
3. Chicago Bulls 77 46 31
0.597
4. Toronto Raptors 77 45 32 0.584
5. Washington Wizards 77 44 33 0.571
6. Milwaukee Bucks 77 38 39 0.494
7. Brooklyn Nets 77 36 41
0.468
8. Boston Celtics 77 35 42 0.455
9. Miami Heat 78 35 43 0.449
10. Indiana Pacers 77 34 43 0.442
11. Charlotte Hornets 77 33 44 0.429
12. Detroit Pistons 77 30 47 0.390
13. Orlando Magic 77 24 53 0.312
14. Philadelphia 76ers 78 18 60 0.231
15. New York Knicks 77 15 62 0.195
Főcsoportonként az első nyolc helyezett jut be a rájátszásba. A vastaggal szedett csapatok már biztosan playoffrésztvevők.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik