A Miami a Wizardstól már nem kapott ki

Vágólapra másolva!
2010.11.30. 09:44
null
A Miami ezúttal győzött (Fotó: Action Images)
Az utóbbi időben gyengélkedő Miami Heat ezúttal győzött: a Washington Wizards ellen nyert hazai pályán a 30 pontig jutó LeBron James és a 26 pontot szerző Dwyane Wade vezetésével az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 35. játéknapján.

A gyengélkedő Miami sztárjai most jó teljesítményt nyújtottak, igaz, a nem túl acélos Washington volt az ellenfél hazai pályán. LeBron James 30, Dwyane Wade 26 ponttal járult hozzá a 105–94-es sikerhez.

Chris Bosh is jó teljesítményt nyújtott, 20 pontot szerzett a Heatben, amely a legutóbbi hat mérkőzéséből kettőt tudott megnyerni. James az első félidőben remekelt (20 pontot szerzett), míg Wade a második félidőben vette a hátára a csapatot (22 pont).

Az Oklahoma City Thunder ezúttal is Russell Westbrook vezetésével győzött, aki 25 pontjából 12-t a negyedik negyedben szerzett (11 asszisztot is adott), amellyel csapata lehajrázta a New Orleans Hornetset (95–89).

A hazaiaknál Kevin Durant volt a legeredményesebb, aki 26 pontja mellett 11 lepattanót is szerzett.

A Dallas Mavericks a 20 pontig és 10 lepattanóig jutó Dirk Nowitzki és a 19 pontot szerző Caron Butler vezetésével 101–91-re győzött a Houston Rockets ellen, és ezzel sorozatban hatodik mérkőzését nyerte meg.

A Utah Jazz hazai pályán nyert a 109–88-ra a sérülésekkel sújtott Milwaukee Bucks ellen a 22 pontig és 11 lepattanóig jutó Al Jefferson vezérletével.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 35. JÁTÉKNAP
Utah Jazz–Milwaukee Bucks 109–88
Miami Heat–Washington Wizards 105–94
Dallas Mavericks–Houston Rockets 101–91
Oklahoma City Thunder–New Orleans Hornets 95–89

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik