A Heaté a Pacers elleni rangadó, Orlandóban kapott ki a Philly

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.12.28. 09:36
null
Kiélezett, hullámzó meccset játszott egymással a Miami Heat és az Indiana Pacers (Fotó: Twitter)
Goran Dragic kosara szállította a Miami tizennegyedik hazai sikerét az Indiana elleni ki-ki meccsen, az Orlando pedig a Philadelphia ellen nyert egy ponttal az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján. Jannisz Antetokunbo nélkül is simán győzött a Bucks, Trae Young megsérült, sorozatban negyedszer diadalmaskodott a Warriors, nem hibázott a Boston, hosszabbítás döntött Charlotte-ban.

 

Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 129–117

Az első félidőben eldöntötte a Boston. A papírformának megfelelően alakult az első két negyed, az elsőben egy 7–0-t, a másodikban egy 10–0-t futott a parádésan dobó Celtics, úgyhogy nagyon hamar húsz pont feletti előnyt alakított ki, amelyből tizenöt még a nagyszünetben is megvolt és a fordulás után igazából csak annyi volt a dolga, hogy ezt be tudja osztani. Két fiatal sztárja vezetésével pedig ezt meg is tette, Jayson Tatum (11/20 mezőnyből, 5/10 tripla, 2 blokk) ugyan 30 pontjából 24-et a nagyszünetig dobott, de ott volt még Jaylen Brown, aki 34 egységgel (13/20 mezőnyből, 5/10 tripla, 9 lepattanó) beállította karriercsúcsát, ráadásul pályafutása során először fordult vele elő, hogy egymás után kétszer is elérje a harmincas határt – Gordon Hayward, vagy Kemba Walker ezúttal nem játszott jól, de nem is volt rájuk szükség, a két foghatatlan fiatal intézte a kötelező győzelmet. Az 50 százalék felett célzó Boston ezzel sorozatban ötödször is nyert és továbbra is keleti második, most pedig jöhet a Toronto elleni hazai visszavágó.

Részsikerek. A győzelemre túl nagy esélye nem volt a Clevelandnek, a simán elvesztett első félidő után csak üldözni tudta ellenfelét a vendégcsapat, de igazán megközelíteni nem, viszont a második félidő arra azért jó volt, hogy némi vigaszdíjat szerezzen a társaság. Mégis csak jobb úgy hazamenni, hogy egy félidő alatt berámolt a csapat 70 pontot, hogy Kevin Love révén volt egy kiemelkedő játékosuk (30 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz, 6/11 tripla), illetve hogy a fiatalok közül Collin Sexton (21 pont) és Darius Garland (16 pont, 5/9 mezőnyből, 4 gólpassz) is jó számokkal zárt, ezzel pedig egészen vállalhatóra hozták a végeredményt. Három győzelem után ezúttal vereséget szenvedtek, de támadásban most sem voltak rosszak, ők is 50 százalék feletti mezőnymutatóval zártak, az más kérdés, hogy közben a Bostont nem tudták megállítani, de ez mostanában komolyabb csapatoknak sem sikerült...

A Celtics legjobb dobói: Brown 34/15, Tatum 30/15, Kanter 14
A Cavaliers legjobb dobói: Love 30/18, Sexton 21, Porter Jr. 16/3

Charlotte Hornets–Oklahoma City Thunder 102–104 – hosszabbítás után

Washington kezében maradt. Egyik csapat sem kezdte igazán jól a mérkőzést, az OKC az első nyolc mezőnykísérletét, a Hornets pedig az első 18 (!) triplakísérletét lőtte mellé és végül ez utóbbi bizonyult nagyobb bajnak, mert a Thunder szép lassan fel tudott építeni egy 16 pontos előnyt még a nagyszünet előtt. Megtartani viszont nem tudta, ahogy megtört a jég a Charlotte-nál, úgy jöttek vissza a hazaiak, a negyedik negyedben már vezettek is, majd egy őrült végjáték után, Dennis Schröder kihagyott büntetőjével és Devonte' Graham két másodperccel az órán elsüllyesztett kettesével hosszabbításra mentettek. Ott is volt még esélyük nyerni, Graham bevert egy nagyon távoli hármast, majd Gilgeous-Alexander hagyott ki egy büntetőt, úgyhogy 102–104-nél marad nyolc másodperce a Hornetsnek – az oldalbedobásnál azonban Graham elcsúszott, majd az újonc Washington improvizált és kiharcolt két büntetőt. Ezzel megmenthette volna csapatát, de az elsőt rögtön elrontotta, úgyhogy a másodikat már szándékosan hagyta ki, de nem tudtak kosarat dobni a lepattanóból, így végül vereséget szenvedtek. A clutch játékok alakulása mellett azért természetesen a botrányos triplázás okolható ezért leginkább, „kicsit” rozsdásak voltak kintről – bánhatják, mert bőven volt esélyük, most pedig Memphisbe látogatnak, ami nem ígérkezik egyszerűbb feladatnak.

Paul előlépett, amikor kellett. Rengeteg dobást elhibázott ezen az estén Chris Paul, de a kiélezett helyzetben előlépett, a rendes játékidő végén két clutch tempót is elsüllyesztett, illetve a hosszabbításban is a legjobbkor talált be – ő mondogatta a többieknek, hogy nyugalom, majd a szoros végjátékban megnyerjük és ezúttal tartotta is a szavát. Az ő döntéshozatala nagyon kellett az OKC-nek, a kosarakat alapvetően Shai Gilgeous-Alexander (27 pont, 10/17 mezőnyből) és Dennis Schröder (24 pont, 10/17 mezőnyből) hozta, Steven Adams dupla duplázott, de amikor szorult a hurok, akkor bizony Paultól várták a győzelmet – az irányító meg is tette, amit kellett, bár a végén nem rajta múlt, hogy ne kapjanak ki mégis. Az utolsó játéknál viszont szerencséjük volt Washington büntetőivel, úgyhogy kiizzadták a fontos győzelmet annak ellenére, hogy egy back-to-back második felén játszottak hosszabbítást, ami általában nem túl jó előjel...

A Hornets legjobb dobói: Rozier 26/9, Graham 15/9, Washington 14
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 27/3, Schröder 24/9, Paul 16

Orlando Magic–Philadelphia 76ers 98–97

Megúszta a Magic. Minden dicséret megilleti az Orlandót a meccs első 46.5 perce alapján, a hazaiak végig rendkívül szigorúan és fegyelmezetten védekeztek, tökéletesen limitálták a Sixerst, miközben a túloldalon kiválóan járatták a labdát és bedobták, amit be kellett. Evan Fournier (20 pont, 8/14 mezőnyből, 6 gólpassz, 0 eladott labda), Nik Vucsevics (16 pont, 12 lepattanó, 7 gólpassz), Aaron Gordon (19 pont, 11 lepattanó), de még Markelle Fultz (13 pont, 5/10 mezőnyből, 6 gólpassz) is jól játszott, úgyhogy mindezek miatt alig másfél perccel a vége előtt 11 pontos előnyben voltak és úgy tűnt, hogy eldöntötték küzdelmet. Itt azonban megremegtek a kezeik, a hátralévő időben 5/11 büntetőt tudtak csak bedobni, az utolsó harminc másodpercben négyszer is hibáztak a vonalról, miközben védekezésben is érthetetlenül szétestek, a Sixers bevert egymás után négy hármast és visszajött egyetlen pontra. Ráadásul két másodperccel az órán Ben Simmons még labdát lopott Gordontól, de a Magic szerencséjére annyi idő már nem maradt, hogy abból érdemi dobóhelyzet is kialakuljon, egy reménytelen hármast még elhajított Embiid, de az már kimaradt, úgyhogy a hazaiak megúszták a leolvadást, és 46.5 percnyi jó játékkal összességében azért megérdemelten verték meg a liga egyik legnagyobb játékerejű csapatát.

Így hosszú lesz az alapszakasz. Egyre egyértelműbb, hogy a Philly nem alkalmas az alapszakaszban érkező akadályok megfelelő leküzdésére, ennek a csapatnak nem megy az, hogy sorozatosan nyerni kell az „unalmas” meccseket, főleg idegenben – így viszont sokára lesz még április, ráadásul ha így folytatják, ott is készülhetnek az idegenbeli feladatokra. A Bucks „széttépése” után most meg sem közelítették azt a szintet, főleg támadásban, Joel Embiid 11 hármast vállalt el, a palánk alatt erőtlennek bizonyult, Al Horford eltűnt, a kispad értékelhetetlen teljesítményt nyújtott, igazából csak Tobias Harris (24 pont, 9/19 mezőnyből, 11 lepattanó), Ben Simmons (13 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz, 4 labdaszerzés) és Josh Richardson (15 pont, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) volt az, aki hozta az elvárt szintet, de ez nem volt elég a győzelemhez. Csapatszinten alig 40 százalékkal dobtak, a lepattanózást is elvesztették, az utolsó percig a tripláik sem ültek, úgyhogy idegenben már csak 7–9-re állnak és amíg ez így megy, addig biztos, hogy nem lesz közük a jó kiemeléshez.

A Magic legjobb dobói: Fournier 20/6, Gordon 19/3, Ross 17/6
A 76ers legjobb dobói: Harris 24/9, Embiid 24/12, Richardson 15/3

Atlanta Hawks–Milwaukee Bucks 86–112

Jannisz nélkül sem volt gond. Eric Bledsoe mellett most a legutóbb szemsérülést szenvedő Jannisz Antetokunbót is kiültette a Milwaukee, de ha a Phillynél azt írtuk, hogy nem alkalmas az eredményes alapszakasz-szereplésre, akkor a Bucksnál le kell írnunk, hogy ez a csapat éppen ebben a legerősebb. A rendszer olyan szinten működik, hogy most sem tűnt fel az MVP hiánya, a helyén kezdő Ersan Ilyasova 18 ponttal, 17 lepattanóval és 7/8 jó dobással segített be alig 24 perc alatt, Khris Middleton előlépett vezérré (23 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz 25 perc alatt) és a percszámokat nem véletlenül írjuk, 25-nél többet senki nem töltött parketten, újabb kérdés nélküli győzelmet szállított a gárda üzembiztos játékkal – Mike Budenholzer együttesének ligaelső mérlegét nem a szél fújta össze. A vendégcsapat már az első negyedet 13 ponttal nyerte, a nagyszünetben 23 volt közte, de vezetett 32-vel is, a festékben 56–32-re győzött, nem volt miről beszélni – most back-to-back jön a Phillyt verő Magic, az már komolyabb feladatnak ígérkezik.

Trae Young megsérült. Ugyan vele sem volt érdemi esélyük és simán elvesztették az első negyedet is, de jegyezzük fel, hogy az Atlanta a második játékrésztől nélkülözte legjobb játékosát, Trae Youngot. A fiatal hátvéd bokasérülést szenvedett, úgy kellett letámogatni a pályáról és többször már nem láttuk, ez nem túl biztató, de többet egyelőre nem tudni róla – mindenesetre John Collins még csak most tért vissza, erre elveszítik a másik sztárjukat, alaposan rájuk jár a rúd idén. A meccsen egyébként nem volt sanszuk, ahogy feljebb is írtuk, az történt a pályán, amit a Bucks akart, a Hawks csak asszisztált ehhez, Young kidőlése után valószínűleg el is könyvelték, hogy vége az estének, úgyhogy sorozatban kilencedszer kaptak ki, és továbbra is ők a ligautolsók – mindenki másnak legalább kettővel több győzelme van már.

A Hawks legjobb dobói: Crabbe 20/12, Young 12/6, Huerter 12/6
A Bucks legjobb dobói: Middleton 23/9, B. Lopez 19/6, Ilyasova 18/6

Miami Heat–Indiana Pacers 113–112

Dragic kosara döntött. Kiélezett, hullámzó meccset játszott a két csapat, egyik fél sem tudott igazán meglógni, amelyiknek éppen volt két-három kiemelkedő perce, az vezetett, de egyik csapat sem érte el egyszer sem a tízpontos különbséget. A hazaiak a lepattanózással (56–34-re nyerték), a vendégek az eladott labdákkal (ők csak 4-et adtak el, a Heat 13-at) próbáltak ellenfelük fölé nőni és végig kiegyenlítetten alakult a küzdelem, így érkeztünk el a végjátékhoz – ekkor inkább a Pacers járt előrébb, de természetesen végig kapaszkodott a Miami. Robinson triplája és Butler tempója után Adebayo kosarával vette át a vezetést a floridai alakulat már az utolsó két percben, majd az oda-vissza hibák után jött Lamb és fél perccel az órán már újra az Indynél volt az előny. A következő labdabirtoklásnál azonban a Miami két támadópattanót is visszaszedett, végül harmadik próbálkozásra Goran Dragic dobott egy szép kosarat hét másodperccel a vége előtt, amely győztes duplának bizonyult – volt még egy lövése a Pacersnek, de Aaron Holiday kettese kimaradt, úgyhogy óriási csatában győzött a Heat. A hazaiaknál Butler (20 pont, 14/15 büntető, 9 lepattanó, 6 gólpassz), Robinson (6/10 tripla) és Adebayo (18 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz) is remekelt, de Nunn is kitett magáért, a padról pedig mindenki hozzá tudott szólni – Olynyk 3/3 triplát, Jones Jr. látványos játékokat és két blokkot, Dragic 14 pontot, 6 gólpasszt és a győztes dobást, Herro pedig szintén fontos megmozdulásokat és 10 pontot, 9 lepattanót, 4 gólpasszt tett a közösbe. A Miami így tartja a lépést a Bostonnal a keleti második-harmadik helyen, közben pedig már 14–1-re áll otthon – most jöhet a Sixers elleni rangadó...

Nem volt szerencséje a Pacersnek. Malcolm Brogdon nélkül is bőven benne volt a győzelem a vendégek számára az egyik rivális otthonában, a labdára nagyon vigyáztak, a triplákat jól dobták és bár a lepattanózást simán elvesztették, de a gyorsindításaikkal ezt tudták ellensúlyozni. Aaron Holiday ismét próbálta a lehető legjobban pótolni Brogdont (17 pont, 9 gólpassz, 0 eladott labda) és végül összesen heten jutottak el náluk tíz pont fölé, a padról is bőven jött segítség, egyedül Domantas Sabonis teljesített talán kicsit alul, de volt más, aki előlépett helyette. A magasember gyengébb napja is belefért volna, ha a végén van egy kis szerencséjük, a két engedett támadópattanó, Dragic dobása, illetve a túloldalon Holiday kimaradó kettese is alakulhatott volna másképp – azt bizonyították, hogy jó csapatuk van és a vereség ellenére is ott vannak a Raptors, Sixers páros nyakán, most pedig New Orleansban javíthatnak.

A Heat legjobb dobói: Butler 20, Robinson 18/18, Adebayo 18
A Pacers legjobb dobói: A. Holiday 17/3, Lamb 16/3, Warren 16/3

Golden State Warriors–Phoenix Suns 105–96

Ideje odafigyelni a Warriorsra. Az egészen eddig összesen öt győzelmet arató GSW most egymás után negyedszer tudott nyerni, alig egy hét alatt közel annyi meccset húzott be Steve Kerr alakulata, mint előtte az egész szezonban – érdemes odafigyelni rájuk a későbbiekben. Ezúttal az utolsó negyed volt a kulcs, addig a Suns akarata érvényesült, a negyedik játékrészben azonban valami történt és a hazaiak 39–18-ra (!) nyerték meg ezt az időszakot – hét és fél perccel a vége előtt még tíz ponttal égett a társaság, utána viszont lehúzta a redőnyt és teljesen váratlanul földbe döngölte a Phoenixet. D'Angelo Russell (31 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) jó játéka mellett kellett ehhez Alec Burks is, aki egymaga kilenc pontot szerzett ekkor, 16 egységig jutott Lee, jól mozgott Cauley-Stein és Draymond Green is, úgyhogy végül ezt a meccset is megnyerték – a sikerszériájuk éppen olyan váratlan, mint amilyen váratlanul zárták le ezt a találkozót, kíváncsian várjuk, hogy mire mennek következőleg a Dallas ellen.

Ez sem jött össze. Bő három negyeden keresztül kézben tartotta a találkozót a Suns, Devin Booker (34 pont, 13/24 mezőnyből) remekelt elöl, a többiek pedig kapartak védekezésben, ennek köszönhetően ha nem is nagyon, de azért végig vezettek és úgy tűnt, hogy megtörhetik hosszú vereségszériájukat. A végén azonban érthetetlen összeomlást mutattak be, sorra adták el a labdákat, hagyták ki a dobásokat, a GSW pedig pillanatok alatt lendületbe jött és mire észbe kaptak a vendégek, már el is vesztették a félig megnyertnek tűnő meccset – végül 27 eladott labdánál álltak meg és zsinórban nyolcadszor kaptak ki, egyelőre képtelenek kilábalni az egyre mélyebb gödörből.

A Warriors legjobb dobói: Russell 31/12, Lee 16/3, Burks 13/3
A Suns legjobb dobói: Booker 34/3, Rubio 11, Saric 11/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 129–117
Charlotte Hornets–Oklahoma City Thunder 102–104 – h. u.
Orlando Magic–Philadelphia 76ers 98–97
Atlanta Hawks–Milwaukee Bucks 86–112
Miami Heat–Indiana Pacers 113–112
Golden State Warriors–Phoenix Suns 105–96

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik