A dallasi Seth Curry négy triplát vágott be (Fotó: Dallas Maveriicks Twitter)


Detroit Pistons–Washington Wizards 119–133

Most már nem fértek bele a hiányzók. Andre Drummond és Blake Griffin nélkül lépett pályára a Pistons és bár ezt legutóbb tökéletesen ellensúlyozta a csapat, de most nem tudta megoldani, különösen védekezésben. A meccs igazából végig a Washington ritmusában zajlott, a hazaiak a 43-31-re elvesztett első negyed után ugyan visszajöttek, pár pontra voltak csak és ők is próbálták tartani a lépést támadásban, de aztán a záró etapban megint olyat játszott a Wizards, amelyre nem lehetett válaszuk. Egyénileg Derrick Rose (22 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz), Markieff Morris (22 pont, 8/13 mezőnyből) és Bruce Brown (20 pont, 5/10 mezőnyből, 2 blokk) is kiemelendő, de a védekezésük nem ütötte meg az elégséges szintet, az utolsó negyedben kaptak újabb 37 pontot, úgyhogy hiába a Houston idegenbeli legyőzése, most otthon maradtak alul egy verhető ellenféllel szemben - remélik, hogy két legjobb játékosuk nem hagy ki sok időt...

Az eleje és a vége szinte tökéletes volt. A nyitó 12 percben 80% felett (!) dobott mezőnyből a Washington, majd utána visszaesett emberi hatékonyságra a dobóforma, hogy aztán a záró etapban ismét alig-alig hibázzanak a vendégek: ötpontos előnyből kezdték, de itt megint 78%-kal dobtak, ezzel nem kaphattak ki. Bradley Beal (35 pont, 10 gólpassz) és Isaiah Thomas (23 pont, 6 gólpassz) is parádézott, mindketten foghatatlanok voltak a végén, ők ketten 22 pontot szórtak az utolsó negyedben, a Wizards pedig összességében még magához képest is parádés támadójátékkal kerekedett felül - az utóbbi időszak gyengélkedése után most nagyon kijött nekik a lépés, amit az is jelez, hogy a Detroit utoljára 1995-ben kapott ennyi pontot hosszabbítás nélkül. Egyetlen gondjuk lehet, az, hogy Rui Hachimura megsérült és 17 perc játék után kivált a meccsből, egyelőre nem tudni róla többet.

A Pistons legjobb dobói: Morris 22/3, Rose 22/6, Brown 20/6
A Wizards legjobb dobói: Beal 35/15, Thomas 23/15, Bertans 17/9


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 133–113

Könnyed győzelem. Nem rontotta el a kötelező meccsét a Toronto, a hazaiak könnyed, gördülékeny támadójátékot mutattak be és szinte mindent jól csináltak: 58%-kal (!) dobtak mezőnyből, 50%-kal tripláztak, 31 gólpasszukra pedig összesen hét eladott labda jutott. Egyénileg Pascal Siakam (33 pont, 5/8 tripla), Norman Powell (26 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 4 labdaszerzés, 11/15 mezőnyből) és Kyle Lowry (20 pont, 11 gólpassz) is nagyon élt, úgyhogy igazából végig kézben tartották a találkozót, a nagyszünetben 12 ponttal vezettek, majd a harmadik negyedben meglett a közte húsz és onnantól azt tartották a végéig. A 133 dobott pont végül szezoncsúcs lett és bár a védekezésük most nem zárt úgy, ahogy néha korábban, de ezúttal nem is volt rá szükség - az egyetlen kérdés az maradt, hogy a nagy szezont futó, de most sérülés miatt meccsek óta hiányzó Fred VanVleet vajon a kezdőbe térhet-e majd vissza, ugyanis ott most Powell futja élete formáját...

Ebben most nem volt több. John Beilein vezetőedző tömören összefoglalta a meccs lényegét a Cavs szempontjából, szerinte a Toronto egy nagyon jó csapat és ezen az estén egyértelműen jobb volt, mint az övé - ez nem is lehet kérdés, a Clevelandnek sok köze nem volt az összecsapáshoz. Azért próbáltak kellemetlenkedni, a pontokat ők is hozták, Collin Sexton (25 pont, 10/16 mezőnyből) és Darius Garland (20 pont, 4/8 tripla) is jól játszott, voltak azért kisebb futásaik, de összességében az történt a pályán, amit a Raptors akart, ezt jelzi a leindításból szerzett pontok 29-4-es aránya is. Ez van, most nem volt lehetőség a bravúrra a vendégek részéről, következőleg viszont a Charlotte-ot fogadják, ott jobb esélyeik lehetnek.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 33/15, Powell 26/12, Lowry 20/9
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 25, Garland 20/12, Thompson 18

Milwaukee Bucks–Dallas Mavericks 116–120

Antetokunbo egyedül maradt. Most valahogy csapatszinten nem működött a Milwaukee játéka, egyedül Jannisz Antetokunbón látszott az, hogy ő mindenáron nyerni akar: a görög MVP 48 pontot szerzett, 18/31 dobása a gyűrűben landolt és volt még 14 lepattanója, valamint 1 gólpassza is - hiába, ezúttal ez sem volt elég a sikerhez. A Bucks összességében csak 42%-kal tüzelt mezőnyből és mindössze 27%-kal triplázott, a kezdőben Antetokunbón kívül mindenki eltűnt (Eric Bledsoe ugye sérült, Lopez 1/8-at, DiVincenzo 2/8-at dobott, Middleton 9 pontot szenvedett össze) és sokat elmond róluk, hogy Kyle Korvert kellett előrángatni a pad végéről, hogy valaki tudjon még pontokat szerezni - ő dobott is 17-et 5/7 triplával, de rajta kívül senki nem tudott komolyabbat hozzátenni. A 14 ponttal elvesztett első negyedet követően folyamatosan rohantak az eredmény után, de a negyedik játékrészben végig egyértelmű hátrányban voltak, csak a hajrában nyílt esélyük a győzelemre, de az is a Dallas kezében volt és a texasiak nem is inogtak meg igazán. A Milwaukee így sorozatban 18 győzelem és több mint egy hónap után kapott ki ismét, következőleg pedig a jelenlegi ligaelső Lakerst látja vendégül - az lesz a szezon eddigi legnagyobb rangadója.

Óriási bravúr. Luka Doncic nélkül tudta megállítani a hetek óta verhetetlen Milwaukee-t a Mavs, ráadásul idegenben, úgyhogy nagyon komoly tettet hajtott végre Rick Carlisle csapata. A vendégek már a meccs elején ráléptek a gázra, az első negyedben 7/13 triplával adták meg az alaphangot és szétdobták a kinti helyzeteket ezúttal is feladó hazaiakat, a 37-22-re nyert játékrészt követően pedig menedzselték az előnyüket - ehhez nagyon kellett a jó triplázás, de most ültek a dobásaik, úgyhogy mindenre volt válaszuk. Kiemelendő a végre sztárjátékoshoz illő teljesítményt nyújtó Kristaps Porzingis (26 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk), aki fontos pillanatban back-to-back triplákkal tolta meg csapata szekerét, de Jalen Brunson is dupla-duplázott (13 pont, 11 gólpassz), a padról pedig megint Seth Curry játszott nagyot: a hátvéd 26 ponttal, 4 gólpasszal és 4/8 triplával szállt be, vele a pályán +12-ben volt a Dallas. A méretes győzelemmel nyugati harmadik a gárda, következőleg pedig egy újabb keleti élcsapat vár rá, ezúttal a Boston.

A Bucks legjobb dobói: Antetokunbo 48/3, Korver 17/15, Ilyasova 11/3
A Mavericks legjobb dobói: Porzingis 26/12, Curry 26/12, Brunson 13/3, Wright 13/3

Oklahoma City Thunder–Chicago Bulls 109–106

Chris Paul még mindig tud. Pályafutása vége felé jár a rutinos irányító és sokan már nem számolnak vele komolyabban, de idén is akadt egy-két olyan meccs, ahol ő döntött, ez pedig ismét egy ilyen estének bizonyult. A nagyszünetben ugyanis 19 ponttal égett az enerváltan játszó Thunder, ám CP3 előbb szavakkal rázta fel társait, majd a negyedik negyedben tettekkel is az élen járt: egymaga 5/5 triplát és 19 pontot bombázott be a clutch időszakban, amellyel önmagában is túldobta a mindössze 16 pontra képes Chicagót. A hajrában az ő dobásával került az első negyed eleje óta először előnybe az OKC, majd a végén az ő két büntetője zárta le az összecsapást - 30 ponttal, 10 lepattanóval és 8 gólpasszal, 9/12 jó dobással, közte 6/8 hármassal zárt, kérdés nélkül ő nyerte meg a meccset csapatának. Mellette Danilo Gallinarit (22 pont, 4/10 tripla) és Dennis Schrödert (18 pont, 7/12 mezőnyből) még említsük meg, de ezen az estén Paul volt az, aki 26 pontos hátrányból győzelemre vezette a Thundert - ezzel ők a nyolcadikak Nyugaton, holtversenyben a hetedik Sacramentóval.

Csúnyán elrontotta a Bulls. Páros lábbal rúgta rá az ajtót ellenfelére a meccs elején a Chicago, az első negyedet 21 ponttal nyerte meg és vezetett már 26-tal is, sorra szerezte a labdákat (16 perc alatt 10-et) és ezekből a könnyű kosarakat, közelebbinek tűnt egy chicagói kiütés, mint egy OKC-fordítás. A végére azonban teljesen szétestek a vendégek, a teljes második félidőben összesen 38 pontot tettek fel a táblára (csak az első negyedben sikerült előtte 37-et) és ezek után természetesen a végjátékban is sorra jöttek a hibák - az első félidőben agyonnyerték a vendégek ezt a meccset, aztán a másodikban mégis elvesztették. Kris Dunn mondjuk csak annyit mondott, hogy Paul csinált pár nagy játékot és ennyi a történet...

A Thunder legjobb dobói: Paul 30/18, Gallinari 22/12, Schröder 18/6
A Bulls legjobb dobói: LaVine 39/9, Markkanen 13, Carter 12, Arcidiacono 12/6

Houston Rockets–San Antonio Spurs 109–107

A sírból hozta vissza a Houston. Az első félidőben teljes mértékben padlóra került a Rockets és már "számoltak is rá", hiszen 25 pontos hátrányban voltak James Hardenék - semmilyen szinten nem játszottak elfogadhatóan, a Spurs leradírozta őket a pályáról. Mike D'Antoni csapata azonban nem adta fel, a második félidőben több fokozatot feljebb kapcsolt védekezésben, ez megadta az alapot a támadójátékhoz is, maga Harden is összeszedte magát és egy óriási rohammal kiegyenlített, sőt, 99-97-nél a vezetést is átvette, 2-0 után először. A végjáték innentől szorosan alakult, de McLemore-nak, majd Tuckernek is volt egy-egy clutch triplája, a Spurs képtelen volt a gyűrűbe találni, úgyhogy a Rockets hatalmas győzelmet aratott: egyúttal franchise-rekordot döntött, a klub története során még sosem fordult elő, hogy 25 pontos hátrányból nyerjen a csapat. Mindenképp ki kell emelnünk Russell Westbrookot, aki a meccs után azt mondta, hogy a szívüknek köszönhetik ezt a sikert és mindezért a pályán is tett: 31 ponttal, valamint 10 lepattanóval zárt, oroszlánrészt vállalt abban, hogy megnyerje ezt a meccset csapata.

Most "mindkét" Spurst láthattuk. Idén teljesen kétarcú csapat a San Antonio, egyszer megveri a legjobbakat, majd kikap a legrosszabbaktól is, ezúttal pedig mindkét tudathasadását bemutatta egy-egy félidő erejéig. Az első két negyedben úgy játszottak a vendégek, ahogy azt tanítani kellene, járt a labda, ültek a dobások, tökéletesen működött a védekezés, úgyhogy szezoncsúcsot jelentő 72 pontot dobtak, majd jött a másik énjük, amely összesen 35 egységre volt képes a fordulás után - nehéz erre mit mondani, konkrétan agyonverték a Houstont, majd még is ők gratulálhattak a végén...

A Rockets legjobb dobói: Westbrook 31/3, Harden 28/12, McLemore 17/12
A Spurs legjobb dobói: Aldridge 19/3, Forbes 18/18, White 16/3

Memphis Grizzlies–Miami Heat 118–111

Nem tudta végigcsinálni a Miami. Nem játszott jól a Heat, főleg az egy-egy elleni védekezés volt pocsék a vendégeknél, ám Erik Spoelstra a zónára való váltással életet lehelt csapatába és a korábbi 17 pontos hátrányukból olyannyira felálltak, hogy a negyedik negyedben Jimmy Butler személyes 7-0-s futásával még a vezetést is átvették. Úgy tűnt, hogy a nyitó játéknap forgatókönyve játszódhat le ismét, vagyis a Grizzlies nagy előnyben van a Miami ellen, de a floridaiak egy rohammal fordítanak és nyernek, ám ezúttal volt válasz memphisi részről, az utolsó percekben ismét ők "ütöttek", a Heatnek pedig fejet kellett hajtania - egy 11-0-s Grizzlies-futás következett és a hajrában már nem tudott újra fordítani a vendégcsapat. Egyénileg leginkább a második félidőre sokkal agresszívebbé váló Butlert tudjuk kiemelni (az első félidőben három dobása volt, végül 25 ponttal és 8 gólpasszal zárt), de a támadóstatisztikákat tekintve még Herro, Robinson, vagy Nunn is jól teljesített, a gond a csapatvédekezéssel volt - a dallasi siker után ez most egy kellemetlen idegenbeli vereség számukra, ráadásul következőleg Philadelphiába látogatnak, ahol nem ők lesznek az esélyesek.

Ismét bizonyított a Memphis. Az utóbbi mérkőzéseken egyértelművé vált, hogy komolyan kell venni a Grizzliest és ezen az estén ismét ezt támasztotta alá a csapat, amely a remek első félidő után azt is megmutatta, hogy most már a meccsek végén sem esik össze - korábban sok mérkőzést bukott el így, ezúttal viszont éppen clutch helyzetben volt tartása és tudott még egyszer fordítani. Jonas Valanciunas (21 pont, 10 lepattanó, 2 blokk, 8/9 mezőnyből) és Ja Morant (20 pont, 10 gólpassz, 9/14 mezőnyből) mellett még négyen érték el náluk a tízpontos határt, közel 50%-kal dobtak, jók tripláztak, ráadásul simán nyerték a lepattanózást (16 támadót húztak le), a festékben pedig szokás szerint ők uralkodtak (54-40) - ötből négy sikernél tartanak, úgyhogy következőleg Oklahoma Cityben sem szabad leírni őket.

A Grizzlies legjobb dobói: Valanciunas 21/3, Morant 20/6, Melton 16/3
A Heat legjobb dobói: Butler 25/3, Herro 22/6, Nunn 18/6

Phoenix Suns–Portland Trail Blazers 110–111

Lillard és a portlandi védekezés megcsinálta. Kiegyenlített meccset vívtak a felek és bár a negyedik negyed nagy részében a Blazers vezetett, de a hajrában mégis oda-vissza jöttek az ütések. Fél perccel a vége előtt Kelly Oubre Jr. 3+1-es akciójával 110-108-ra vezetett a Suns, innen támadhatott a Portland, a clutch dobást pedig Damian Lillard vállalta el, aki faulttal együtt tette a gyűrűbe a labdát - a játékvezetők visszanézték, hogy vajon támadóhiba volt-e, de végül megadták a kosarat, Lillard pedig elsüllyesztette a büntetőt is, úgyhogy megint fordított a Blazers. A Phoenixnek volt még egy lövése, de a Blazers nagyot védekezett annál a játéknál, Ricky Rubiónak a dudaszó megszólalása előtt kellett elvállalnia egy nehéz hármast, ami kimaradt, úgyhogy a Portland nagyon fontos idegenbeli győzelmet húzott be. Lillard (27 pont, 5 gólpassz) mellett CJ McCollum (30 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és Carmelo Anthony (23 pont, 8 lepattanó, 2 gólpassz, 3 blokk, 8/16 mezőnyből, 4/6 tripla) is remekelt, Hassan Whiteside is tette a dolgát és még Kent Bazemore is tíz pont fölé jutott - Terry Stotts csapata ezzel a sikerrel másfél meccsre megközelítette a playoff-helyeket, következőleg pedig a Warriors ellen muszáj lesz nyernie.

Tovább süllyed a Suns. Sorozatban harmadszor kapott ki a Phoenix, ráadásul most a Clippers ellen játszik back-to-backet, úgyhogy nem túl jó a csapat helyzete, főleg hogy már kicsúszott a playoff-helyekről. Devin Booker játéka most is nagyon hiányzott nekik, hiába Rubio tripla-duplája (10 pont, 11 lepattanó, 14 gólpassz, 8 eladott labda), kellett volna még egy igazi scorer, egy vezér, minimum az utolsó játéknál - ugyan hatan is elérték náluk a tízpontos határt, de rengeteg volt az eladott labdájuk és nem is dobtak igazán jól. A védekezésük sem volt az igazi, a végén pedig szerencséjük sem volt és mivel most már hetek óta ez a helyzet, leginkább csak egy dologban bízhatnak: lejárt Deandre Ayton 25 meccses eltiltása, a következő mérkőzéstől már rá is számíthatnak.

A Suns legjobb dobói: Oubre Jr. 24/9, Saric 17/3, Kaminsky 17/6
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 30/9, Lillard 27/9, Anthony 23/12

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Washington Wizards 119–133
Toronto Raptors–Cleveland Cavaliers 133–113
Houston Rockets–San Antonio Spurs 109–107
Memphis Grizzlies–Miami Heat 118–111
Milwaukee Bucks–Dallas Mavericks 116–120
Oklahoma City Thunder–Chicago Bulls 109–106
Phoenix Suns–Portland Trail Blazers 110–111