A Dallas Embiidéket is oktatta, meccset nyert a Golden State

Vágólapra másolva!
2019.12.21. 10:30
null
A Dallas értékes győzelmet aratott a Philadelphia otthonában
A Dallas Mavericks legjobbja, Luka Doncic nélkül is komoly taktikai oktatásban részesítette a hazai pályán eddig szinte verhetetlen Philadelphiát az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján. Keleten a Phillyn kívül az összes pályára lépő élcsapat (Heat, Celtics, Raptors, Pacers) nyerni tudott, a Nuggets és a Trail Blazers legjobbjaira építve nyert, a Thunder simán győzte le a Sunst, a nyugati sereghajtók csatáját a Warriors nyerte, és a Cavaliers is behúzott egy sikert.

 

Indiana Pacers–Sacramento Kings 119–105

Ötödjére is jól darált a Pacers. Kiváló győzelmi sorozatban van az Indiana, és két bajnokesélyes között (legutóbb a Lakerst fogadták, legközelebb a Buckshoz látogatnak) a Sacramentót is lerendezte. Az első félidőben elképesztő, 64%-os pontossággal céloztak a hazaiak, a másodikban pedig összeállt a védekezésük is – a harmadik negyedben már 22 egységgel is vezettek. A Kingst még egyszer visszajött 10 pontra, de ezen az estén mindenre volt válasza a hazaiaknak, akik egészen félelmetes csapatjátékot mutattak be, a végletekig kijátszották a helyzeteiket, a 34 gólpassz hűen szemlélteti, mennyire önzetlen kosárlabdát játszottak, a 9 eladott labda pedig azt, hogy mennyire tudatosat. Egyénileg nincs is értelme senkit kiemelni, annyira egységben dolgoztak, most pedig jöhet a Milwaukee elleni csata – pár hete Indianában közel 20 ponttal nyert a Bucks, Sabonisék most nagyon készülnek...

Bogdanovics nagyon hiányzott. Noha Marvin Bagley és De'Aaron Fox is visszatért pár napja, a két kezdőjátékos egyelőre még a padról érkezik, a megkavart rotáció miatt pedig ma pont annyi hiba csúszott a játékukba, amennyit egy ilyen szinten szervezett ellenfél ellen nem engedhetnek meg maguknak – különösen úgy, hogy a kispad “eredeti” vezére, Bogdan Bogdanovics sérülés miatt nem játszhatott. Már a második negyedben akadtak gondjaik, itt a Pacers 38 pontot rakott fel a táblára, fordulás után pedig az ellenfél elkezdte lebontani a támadójátékukat – legeredményesebb játékosuk, Buddy Hield egy 3/15-ös mezőnymutatót szenvedett össze, de Fox is 3/9-cel, Bjelica pedig 5/15-tel zárt, ezek egyszerűen nem fértek bele. Luke Walton vezetőedző mégis a védekezést emelte ki, mindent egyedül akartak megoldani, de ebben a ligában besegítések nélkül senkit nem lehet már levédeni – a vereséggel ki is csúsztak a playoff-helyekről, most pedig mennek egy kemény back-to-backre Memphisbe...

A Pacers legjobb dobói: Warren 23/9, Turner 17/3, McConnell 15/3, Sabonis 15
A Kings legjobb dobói: Holmes 20, Bagley 17/3, J. James 14/9

Cleveland Cavaliers–Memphis Grizzlies 114–107

Megint a vége hiányzott. Az előző, Thunder elleni vereséghez hasonlóan ismét nyert helyzetből bukott el a Grizzlies, pedig most rögtön a meccs elején megadta az alaphangot Ja Morant, aki kis híján átugrotta Kevin Love-ot. A mérkőzés aztán alapvetően nem az Év Újonca Díj esélyeséről szólt, kiosztott ugyan 11 gólpasszt, de csak 8 pontig jutott, ám egészen a negyedik negyedig ez nem okozott gondot, hiszen Jaren Jackson Jr., Dillon Brooks és a dupla-duplázó Jonas Valanciunas (14 pont, 14 lepattanó, 4 blokk) vezetésével a harmadik negyedben magukhoz ragadták a kezdeményezést, hatpontos előnnyel fordulhattak a végjátékra, ami pillanatok alatt 12-re hízott. Itt azonban megint kifogyott a tank, a túloldalon pedig képtelenek voltak megállítani a clevelandi rohamokat, így megint bosszankodhatnak, hiszen ha ezt a két meccset behúzták volna, ott toporognának a playoff-vonalnál.

Kevin Love megbosszulta Ja Morant félmunkáját. A Cavs All-Star magasemberét annyira meglepte Morant zsákolási kísérlete, hogy még a meccs után is hitetlenkedve beszélt róla, a pályán azonban ennél gyorsabban kiheverte a sokkot, végül 21 ponttal, 13 lepattanóval és 5/11 triplával zárt, a negyedik negyedes fordításból is alaposan kivette a részét. A meccs hőse mégsem ő, hanem a padról érkező Jordan Clarkson volt, aki feledtette a két kezdőhátvéd, Sexton és Garland közösen elkövetett 6/22-es dobásmutatóját, extra hatékonyan dobott, a végjátékban is a sereg élére állt. Emlékezzünk még meg Tristan Thompson dupla-duplájáról és nagyon fontos pillanatban visszazsákolt lepattanójáról (egyébként elérte a 2000 támadólepattanót karrierje során), Cedi Osman 13 egységéről és a padról jövő Dellavedova 8 gólpasszáról is – a gárda jó hangulatban várhatja az Atlantát, ahol akár győzelmi sorozatot is építhetnek.

A Cavaliers legjobb dobói: Clarkson 33/18, Love 21/15, Osman 13/9
A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 24/12, Brooks 16/12, Valanciunas 14

Toronto Raptors–Washington Wizards 122–118

Mindent kibír a Toronto. Három kezdőjátékosa is kidőlt az elmúlt napokban a címvédőnek, Pascal Siakam, Marc Gasol és Norman Powell sem állhatott a csapat rendelkezésére, a gondokon pedig csak némiképp enyhített, hogy Fred VanVleet visszatérhetett. A szezon korábbi időszakában sérült Kyle Lowry (26 pont, 7/14 mezőnyből, 9 gólpassz) és Serge Ibaka (23 pont, 7/10 mezőnyből, 10 lepattanó, 3 blokk) azonban tudta, mi a dolga, a gárda élére állt – ehhez jött VanVleet tripla-dupla közeli teljesítménye, a Siakamot pótló OG Anunoby 18 egysége, de Pat McCaw, Rondae Hollis-Jefferson és Terence Davis is sokat tett hozzá. Az első negyedben majdnem kiütötték ellenfelüket, az itt megszerzett 17 pontos előnyt pedig aztán sikerült végig beosztani, és bár a végén nagyon rohamozott a Washington, a kanadaiak kitartottak és őrzik helyüket a keleti élmezőnyben – “jutalmuk” a Phillyt lemosó Dallas lesz vasárnap este...

Davis Bertans rossz napja nem fért bele. A szezonban eddig a liga öt legjobb tripladobója között tanyázó lett magasember ma teljesen elveszett, 3/15-tel célzott, ezen belül a triplákat 2/12-vel dobta, és nem csak emiatt, de rögtön a meccs elején komoly problémái adódtak a Rui Hachimurát nélkülöző vendégeknek, nagyon csúnyán vesztették el az első negyedet. Félidőre sikerült stabilizálni a játékukat, Bradley Beal (37 pont, 12/24 mezőnyből, 7 pattanó, 6 gólpassz) mellé a padról jött a hibátlan dobásokkal operáló kisember, Ish Smith (26 pont), erre a párosra pedig aztán szépen épült rá a padról Troy Brown, Admiral Schofield és Garrison Mathews játéka, a Wizards pedig elkezdte faragni a hátrányát. Olyannyira, hogy 107-107-nél utol is érték a Raptorst, majd egy kisebb hazai roham után még 116-114-re is visszakapaszkodtak, de kellett volna még egy perc, hogy fordítani tudjanak. Most mennek back-to-backre, éppen Philadelphiába...

A Raptors legjobb dobói: Lowry 26/9, Ibaka 23/6, Anunoby 18/6, VanVleet 18/3
A Wizards legjobb dobói: Beal 37/9, Smith 26/12, Thomas 13/6

Boston Celtics–Detroit Pistons 114–93

Kemba Walker vállalhatatlan meccse sem számított. Az All-Star szinten kosarazó irányító ma nagyon nem találta a játékát, két büntetőjén kívül mindent mellédobott, 11 gólpasszára jutott 7 eladott labda, viszonr szerencsére volt önkritikája, nem vállalta túl magát, így aztán a kezdőben a parádésan célzó Jayson Tatumnak és Jaylen Brownnak bőven volt labdája. Ez a duó, illetve a padról beszálló Grant Williams 18 pontja, valamint Enes Kanter 18 lepattanója bőven elég is volt a sima győzelemhez, védekezésben ugyanis végig kapartak a hazaiak, a két középső negyedet 63-43-ra nyerték meg, ezzel pedig tartják második helyüket Keleten. A meccs krónikájához tartozik, hogy az újonc szenegáli óriás, Tacko Fall bemutatkozhatott tétmérkőzésen, ritkán látható ováció fogadta a közönség és a csapat részéről is – a jó hangulat tehát adott a következő, Hornets elleni felkészüléshez is.

Adakozó kedvében volt a Detroit. Andre Drummond ugyan már visszatérhetett és nem is játszott rosszul (12 pont, 11 lepattanó, 6 szerzett labda, 4 gólpassz), de Blake Griffin és Christian Wood nélkül csak ideig-óráig győzte egyedül a palánk alatti melót (58-34-re nyert a Boston a festékben), így a támadójátékkal kellett volna megnyerni ezt a meccset. Ezt nem segítette, hogy Luke Kennard sem játszhatott, összesen 25-ször adták el a labdát, illetve hogy az ukrán Mykhailiukon kívül senki nem volt igazán veszélyes a gyűrűre a hárompontos-vonalon túlról. Derrick Rose és Langston Galloway szép számokat hozott ugyan a padról, de eközben védekezésben előadták a láthatatlan embert, így a vége nem meglepő vereség – most ráadásul back-to-back fogadják a Bullst, de legalább otthon.

A Celtics legjobb dobói: Brown 26/12, Tatum 26/6, Williams 18/6
A Pistons legjobb dobói: Maker 15/3, Rose 14, Mykhailiuk 12/12, Drummond 12

Philadelphia 76ers–Dallas Mavericks 98–117

Üzenet. Luka Doncic visszatérése még várat magára, de a Dallas ismét bizonyította, hogy tévednek, akik szerint a Mavs egyemberes csapat: az átvariált kezdőötös parádézott, Kristaps Porzingis 22 pontig, 18 pattanóig és 3 blokkig jutott, Tim Hardaway Jr. bevert hét triplát, a hét gólpasszt adó Jalen Brunson jól szervezte a játékot, a kispadról pedig négyen is 8-11 pont között zártak. És akkor ejtsünk szót arról is, amivel igazán simává tették a győzelmüket: a zónavédekezést, amivel Joel Embiid körül lebontották a 76ers támadójátékát. Rick Carlisle vezetőedző érthetően elégedetten nyilatkozott arról, hogy mennyire szépen dolgoztak a fiai – a Dallas pár napja elvette a Milwaukee hazai veretlenségét, most a meccs előtt otthon 14-1-gyel álló Phillyt leckéztették meg, vasárnap Torontóban is esélyesként léphetnek fel. A texasiak továbbra is a nyugati 3-5. helyen állnak a Clippers és a Rockets társaságában, és ha valaki eddig nem számolt velük komolyan, most elkezdheti...

Megtalálták a Philly kriptonitját? Rick Carlisle taktikai húzása valójában a pár napja Philadelphiában nyerő Miami mesterétől, Erik Spoelstrától származik, Jimmy Butlerék is ezzel keserítették meg ellenfelük életét, ez pedig komoly aggodalomra adhat okot. Úgy tűnik, hogy a jól végrehajtott kettő-hármas zóna nagyon nem ízlik annak a csapatnak, ahol az irányító, Ben Simmons nem dob rá hármast, és egyszerre két magasember van fent a pályán. Joel Embiiddel egyébként nincs probléma, 33 pontot szórt, szedett 17 lepattanót és vele a pályán +5-ben volt a 76ers, amikor viszont leült, 15 perc alatt 24 pontot vert társaira a Dallas – ha ez a probléma konstanssá válik, akkor komoly gondba kerülhet a gárda. Embiid igyekezett nyugtatni a kedélyeket, szerinte társainak sokkal agresszívabban kell dolgozniuk, bátrabban kell vállalniuk a dobásokat, csak ezzel lehet elérni, hogy az ellenfelek ne találjanak rajtuk fogást. Most back-to-back érkezik hozzájuk a Wizards, ellenük nyugodtan gyakorolhatják is az éleslövészetet.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 33/9, Simmons 12, Richardson 10/6
A Mavericks legjobb dobói: Hardaway Jr. 27/21, Porzingis 22/6, Curry, Finney-Smith 11/3-11/3, Brunson 11

Miami Heat–New York Knicks 129–114

Vissza a csúnya valóságba. Az utóbbi időben fellegekben járhattak a Knicks-drukkerek, hiszen csapatuk nagyszerű győzelmeket aratott, ma viszont a korábban már jól ismert produkciót mutatták be fiaik Miamiban: rögtön az első negyedben feltörölték velük a padlót, majdnem 20 pontos hátrányba kerültek, nagyszünetben 23-mal vezetett a Heat, itt gyakorlatilag véget is ért a meccs érdemi része. A padról ugyan kiválóan szállt be Bobby Portis (30 pont, 12/17 mezőnyből, 8 lepattanó) és Mitchell Robinson (18 pont, 8/9 mezőnyből), de ezek csak szépségtapaszok, hiszen a kezdőben a korábban jól működő Barrett-Randle-Morris trióból az első kettő borzalmasan, Morris éppen elfogadhatóan játszott. A negyedik negyedben bevert 40 pont szépen mutat a statisztikában, erre talán támaszkodhatnak legközelebb, amikor holnap hajnalban vendégül látják a Milwaukee-t, másra nem nagyon.

A Miami elrontotta a mézesheteket. Mike Miller talán először érezhette meg a rideg New York-i valóságot vezetőedzőként, most kezdődik a munkája nehezebb része – úgy tűnik, hogy a Heat idén a szép álomsztorik szétrombolására rendezkedett be. Pedig Jimmy Butler ma szabadnapot vett ki, már ami a dobásokat illeti (28 perc alatt 9 pont, 8 gólpassz), de nem is kellett tőle több, hiszen Duncan Robinson beszórt hat hármast, Bam Adebayo ellenállhatatlan volt a palánk alatt, Meyers Leonard 13 pattanóba kapaszkodott bele, és Kendrick Nunn is 15 pontig jutott. Amikor ők pihentek, jött a visszatérő Goran Dragic-csal megerősített cseresor, ahol Olynyk dupla-duplázott, Dragic mellett Herro és Jones is 10 pont fölé jutott – a negyedik negyedben már csak ők voltak fent, a kezdők pihenhettek. Most szusszanhat is egyet a keleti harmadik, hiszen legközelebb kedd hajnalban fogadja a Jazzt.

A Heat legjobb dobói: Adebayo 20, Robinson 18/18, Dragic 18/12
A Knicks legjobb dobói: Portis 30/12, Robinson 18, Morris 15/6

Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns 126–108

Most nem kellett a nagy roham. A Thunder korábbi meccsein kétszer is 20 pont feletti hátrányt dolgozott le, most ilyenre nem volt szükség, “csak” tartani kellett a Suns tempóját. Ez sikerült is, nagyszünetben hét egységgel jártak előrébb, a harmadik negyedben pedig nem ijedtek meg a Suns dobásaitól (44-41 lett ez a játékrész), a végjátékban pedig kiválóan működött a védekezésük, így sima győzelmet arattak. Egyénileg Shai Gilgeous-Alexandert (13/18 mezőnyből) érdemes kiemelni, de mellette tűélesen célzott Gallinari, Chris Paul és Steven Adams is, amikor pedig ők ültek, Dennis Schröder parádézott (24 pont, 9 pattanó, 6 gólpassz), de szokás szerint a szürke eminenciás, Nerlens Noel is sokat tett hozzá. Az OKC sorozatban harmadszor nyert, és némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten áll playoff-helyen, most pedig jön egy komoly teszt, hiszen vasárnap este Paul George és a Clippers látogat el hozzájuk.

Valami elveszett a Sunsnál. Korábban ők álltak ott, ahol most az OKC, de miután sorozatban ötödször is elbuktak, lassan felsejlik az előző évek szétesett phoenixi játéka. Pedig a sérült Devin Booker is visszatérhetett, az eltiltása után nemrég pályára lépett Deandre Ayton ma nem játszott és “nem zavart bele” a korábban jól működő rendszerbe – ám a kulcspillanatokban egyszerűen leblokkoltak a vendégek, Aron Baynestől és Kelly Oubre Jr.-tól nem jöttek az extrák, Booker még keveset tudott vállalni, a kispad pedig meg sem közelítette az ellenfélét. Így aztán Ricky Rubio ritka dobóparádéja (9/11 mezőnyből, 8 gólpassz eladott labda nélkül) ment a levesbe, a Suns pedig egyre messzebb kerül a rájátszás-helyektől – ráadásul a sorsolásuk sem könnyű, most back-to-back fogadják a Houstont.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 32/6, Schröder 24/3, Gallinari 22/12
A Suns legjobb dobói:
Rubio 24/6, Booker 18, Saric 16/12

Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 109–100

Őrzi a nyugati második helyet a Nuggets. A lassú szezonkezdet után egyre inkább játékba lendülő, 22 ponttal, valamint 10-10 lepattanóval és gólpasszal tripla-duplázó Nikola Jokics vezérletével behúzta zsinórban ötödik hazai győzelmét is a coloradói alakulat a Karl-Anthony Townst nélkülöző Wolves ellen. Kiválóan kezdték a derbit a hazaiak, első 15 dobásukból 13 sikeres volt, hamar megadták az alaphangot a nyolc meccse nyeretlen Saunders-legénység ellen – ebben nagy segítségükre volt a végül 28 pontig jutó, Jokicshoz hasonlóan „felszálló ágban” lévő Jamal Murray játéka is. Az első negyedet rögtön 33-20-ra vitték el a házigazdák, de a jól küzdő Minny nem adta fel, folyamatosan ott loholt ellenfele nyakában. A harmadik játékrészben kettő pontra is feljöttek a 19 pontos Andrew Wiggins által húzott minnesotaiak, de Murray alig másfél perc alatt berámolt 7 egységet, megszilárdítva a hazai vezetést, és onnan már nem volt visszaút a Farkasoknak. Kellett is ez a siker a Denvernek, hiszen legközelebb az őket egyszer már legyőző, a nyugati főcsoportot vezető Los Angeles Lakershez látogatnak vásárnap – öt könnyű hazai mérkőzés után most egy igazi teszt vár Mike Malone alakulatára.

Tüzelt, de nem töltött a Minny. A 4/6-tal triplázó Gorgui Dieng mellett nem akadt olyan játékos a vendégeknél, aki elfogadhatóan célzott volna kintről, Wiggins 2/8-cal, Covington és Okogie 0/4-gyel dobott, csapatszinten 42 kísérletből tízet tudott értékesíteni a Wolves. Ez, valamint a térdsérüléssel bajlódó Towns hiánya most nem fért bele egy Nuggets kaliberű csapat ellen, pedig a küzdéssel most sem volt gond – korán beszedett hátrányukból visszakapaszkodtak Wigginsék, de a fordításra nem maradt erejük. Ezzel zsinórban kilencedik vereségüket könyvelhették el, övék a liga leghosszabb ilyen jellegű szériája, és 10-17-tel állnak.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 28/9, Jokics 22/6, Barton 13/3
A Timberwolves legjobb dobói:
Wiggins 19/6, Dieng 18/12, Teague 13/6

Portland TrailBlazers–Orlando Magic 118–103

A kulcsemberek intézték. A Denver–Minnesota mérkőzéshez hasonló forgatókönyv szerint kezdődött ez a derbi is – az esélyesebb hazai csapat egy remek nyitónegyeddel nagy előnyre tett szert, a vendégek nem estek össze, felzárkóztak, de végül simán nyert az erősebb gárda. A Damian Lillard – CJ McCollum duó 67 pontot rámolt be (36-31-es leosztásban) az orlandói kosárba, Lillard 7/13, McCollum 4/8 triplát küldött a helyére. Hassan Whiteside 10 pontja és 17 pattanója mellé 5 blokkal jelentkezett, a 31-13-as első etapot, benne egy 14-0-s futást produkáló oregoniak pedig gyakorlatilag végig vezetve múlták felül a floridaiakat. Bár Carmelo Anthony egy kisebb térdsérülés miatt mindössze 9 percet töltött a parketten, elmondása szerint nem súlyos a dolog – ha a szükség úgy hozta volna, vissza tudott volna térni, de stabilan vezetett csapata, nem kellett erőltetni semmit. McCollum elmondása szerint stratégiájuk viszonylag egyszerű volt: megszállták a festéket, a Magic játékosait próbáltak minél inkább Whiteside irányába terelni, és ez sikeresnek is bizonyult – összesen 11 sapkát osztottak ki a portlandiek a meccs során, következőnek pedig a gödörben lévő Minnesotát fogadják, ott is hasonló lehet a forgatókönyv.

Nem tudott reagálni az Orlando. A floridaiak kezdőötöséből mindössze a 4/7 dobást értékesítő Markelle Fultz érte el az 50%-ot mezőnyből, a többiek pontatlanok voltak – Aaron Gordon például 4/17-tel zárt, ezzel már alig 40% a mezőnymutatója a szezonban. Sokszor akadozik a Magic támadógépezete, ez pedig egyre több frusztrációt szül – a végül 23 ponttal és 11 pattanóval záró Nikola Vucsevics földhöz is vágott egy törölközőt az egyik alkalommal, amikor lecserélték. 37 százalék alatt maradt mezőnyből a vendégcsapat, a tripláknak is csak a negyede esett be (7/28), így pedig nem lehetett esélyük – legközelebb hazai környezetben javíthatnak a Bulls ellen.

A TrailBlazers legjobb dobói: Lillard 36/21, McCollum 31/12, Bazemore 11/6
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 23, Fournier 16/3, Gordon 11

Golden State Warriors–New Orleans Pelicans 106–102

Majdnem elszórakozta a Warriors. Már húszpontos előnyben is volt a nyugati tabella alján tanyázó csapatok összecsapásán a szebb napokat látott Golden State, de végül D'Angelo Russell nagy dobásával csak sikerült behúzniuk a győzelmet Steve Kerr fiainak – 33 másodperccel a rendes játékidő vége előtt süllyesztett el egy középtávolit Russell, ami végül győztes dobásnak bizonyult. Pedig nem úgy nézett ki, hogy körömrágós lesz a meccs, lendületes, pontos játékkal kezdett az ötös vereségszériából érkező San Franciscó-i alakulat – 31-16-ra nyerték az első 12 percet, ám az egyaránt 25-25 pontig jutó Ingram – Holiday duó vezérletével nem adta olcsón a bőrét a Pelicans. Holiday óriási triplát vágott be a harmadik negyed legvégén, amivel már a vendégek vezettek 81-78–ra, innen kellett újból összekapnia magát a Golden State-nek. Russell szintén 25-ig jutott és a legfontosabb pillanatokban hátára vette csapatát, Damion Lee 20 egységgel jelentkezett, de Draymond Green is hasznosnak bizonyult 10 pontjával és 8 gólpasszával. Kerr mester kiemelte, hogy látja a fejlődést a csapaton – bár ez még csak a hatodik idei győzelmük volt, a Pelicanst már másodjára múlták felül, jelen esetben pedig a kevésnek is örülni kell a Golden State háza táján.

Továbbra sem megy. Bár 12 meccses vereségszériáját nemrég megszakította a New Orleans, most a liga leggyengébb csapatát sem tudta megverni, mély gödörben van Alvin Gentry alakulata. Nem jártak messze a sikertől, a Holiday – Ingram páros mellé JJ Redick négy triplával szállt be, Derrick Favors 10 ponttal és 10 pattanóval dupla-duplázott, de Russell dobására már nem maradt válaszuk – legközelebb Portlandbe látogatnak, ahol 2010 óta nyeretlenek, nem túl jók tehát a kilátások.

A Warriors legjobb dobói: Russell 25/12, Lee 20/12, Burks 18
A Pelicans legjobb dobói: Holiday 25/9, Ingram 25, Redick 14/12, Ball 14/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers
–Memphis Grizzlies114–107
Indiana Pacers
–Sacramento Kings 119–105
Boston Celtics
–Detroit Pistons 114–93
Toronto Raptors
–Washington Wizards 122–118
Miami Heat–New York Knicks 129–114
Oklahoma City Thunder
–Phoenix Suns 126–108
Philadelphia 76ers–Dallas Mavericks 98–117
Denver Nuggets
–Minnesota Timberwolves 109–100
Portland Trail Blazers–
Orlando Magic 118–103
Golden State Warriors
–New Orleans Pelicans 106–102

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik