A címvédő Lakers átgázolt a Bostonon

Vágólapra másolva!
2010.06.16. 07:04
null
Ezúttal is Bryant (labdával) volt a meccs legjobbja (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjében a hazai pályán játszó Los Angeles Lakers átgázolt a Boston Celticsen, és 89–67-es győzelmével 3–3-ra alakította az állást az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. A bajnoki címről döntő hetedik mérkőzést magyar idő szerint péntek hajnalban, szintén Los Angelesben rendezik.

A Boston Celtics azzal a céllal érkezett Los Angelesbe, hogy megszerezze története 18. bajnoki címét, csakhogy az ősi rivális Lakers nem volt hajlandó asszisztálni a Kelták örömünnepéhez. Kobe Bryant ezúttal is villogott, Pau Gasol és Ron Artest sem maradt adós a jó játékkal, így a címvédő elsöprő, 89–67-es győzelmet aratott a bostoniak ellen.

SZAVAZÁS

Melyik csapat lesz idén az NBA bajnoka?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ezzel az is eldőlt, hogy a magyar idő szerint péntek hajnalban, szintén Los Angelesben megrendezendő hetedik mérkőzés dönt a bajnoki címről – az NBA-ben legutóbb 2005-ben dőlt el hetedik találkozón az aranygyűrű sorsa, akkor a San Antonio Spurs verte 4–3-ra a Detroit Pistonst.

A Celticsnek ezen az estén semmi sem jött be, a keletiek mindössze 33 százalékos dobóteljesítményt tudtak felmutatni, és a „nagy hármas" egyik tagja sem jutott el húsz pont fölé, a legtermékenyebbnek a 19 ponttal záró Ray Allen bizonyult. Ezzel szemben Bryant 26 ponttal és 11 lepattanóval, Gasol pedig 17 ponttal és 13 lepattanóval zárt.

A mérkőzés hamar eldőlt, a Lakers már az első negyed végén tíz ponttal vezetett, a nagyszünetig pedig húszpontos előnyt szorgoskodott össze. A folytatásban a Boston nem tudott közelebb kerülni riválisához, a Celtics teljesítményét jól jellemzi, hogy mindössze a harmadik negyedben jutott el húsz dobott pontig.

A keletiek edzője, Doc Rivers csalódottan vette tudomásul az eredményt. „Úgy gondoltam, jobban játszunk majd. Ma egyénieskedő kosárlabdát mutatott be a csapat, a játékosok nem bíztak meg a másikban, mindenki maga próbálta megoldani a dolgot."

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Bryant dicsérte a Lakers teljesítményét: „Nagyszerű munkát végeztünk. Ugyanilyen energiával, ugyanilyen elszánt védekezéssel kell játszanunk a hetedik mérkőzésen is."

Ami az utolsó találkozót illeti, a Lakers mellett a hazai pálya, míg a Boston mellett a statisztika szól. Az NBA két legeredményesebb csapata eddig négyszer játszott egymás ellen bajnoki címről döntő hetedik mérkőzést, és mind a négy a Celtics győzelmével ért véget.

 A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 
 NBA
NAGYDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Lakers–Boston Celtics 89–67 (28–18, 23–13, 25–20, 13–16)
Legjobb dobók: Bryant 26, Gasol 17, Artest 15, illetve Allen 19, Pierce 13, Garnett 12, Rondo 10
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-3.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik