A Canucks 0-3-ról fordított a Colorado ellen

Vágólapra másolva!
2010.03.10. 07:26
null
Luongo védéseire is szükség volt a Vancouver sikeréhez (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 137. játéknapján a Vancouver Canucks háromgólos hátrányból állt fel a Colorado Avalanche ellen, és végül 6–4-re legyőzte riválisát.

Alig tizennégy perc telt el a Colorado Avalanche–Vancouver Canucks mérkőzésből, amikor Matt Duchene második góljánál szinte felrobbant a denveri Pepsi Center: a hazai drukkerek azt ünnepelték, hogy csapatuk már 3–0-ra vezetett az indiszponáltan játszó kanadaiak ellen.

Mint kiderült, az öröm korai volt, ugyanis a Canucks nem adta fel a mérkőzést: a második harmadban felzárkózott (4–3), az utolsó játékrészben pedig megtette azt, amit a házigazda az elsőben, azaz ellencsapás nélkül három gólt szerzett (4–6).

A vendégek legjobbja a három gólt és egy asszisztot jegyző Mikael Samuelsson volt, aki a második helyen áll a Vancouver házi góllövőlistáján szezonbeli 27 góljával. A svéd játékos egyébként pályafutása első mesterhármasát szerezte az NHL-ben.

A Philadelphia elsősorban a harmadik harmadban ütött két góljának köszönhetően 3–2-re legyőzte a New York Islanderst, ezzel sorozatban tizenötödik győzelmét aratta a Szigetlakók fölött – ennél hosszabb győzelmi sorozatot a liga egyetlen csapata sem tud felmutatni egy másik együttes ellen. A Flyers egyébként két 14-es győzelmi sorozattal is büszkélkedhet: 1978 és 1982 között a Los Angeles Kings, 2005 és 2009 között az Atlanta Trashers ellen aratták egymás után a sikereket.

Ha már szóba került az Atlanta: a Thrashers rájátszásról szövögetett álmai könnyen füstbe mehetnek, ugyanis a csapat kikapott a Nashville-től, és jelenleg négy ponttal le van maradva a Keleti főcsoport negyedik helyén álló Bostontól.

Hasonló sorsa juthat az évek óta a liga egyik meghatározó együttesének számító Detroit is: a csapat ugyanis hazai jégen 4–2-re kikapott közvetlen riválisától, a Calgary Flamestől. A 2008-ban még bajnoki címet szerző (és az utóbbi négy szezonban csoportját megnyerő) Red Wingst saját szurkolói kifütyülték a mérkőzés végén, ami érthető annak fényében, hogy az együttes jelenleg a Nyugati főcsoport kilencedik helyén szerénykedik – míg az utolsó három mérkőzését megnyerő Calgary nyolcadik...

 NHL
ALAPSZAKASZ, 137. JÁTÉKNAP
Edmonton Oilers–Ottawa Senators 1–4
Minnesota Wild–Florida Panthers 2–3 (szétlövéssel)     
Detroit Red Wings–Calgary Flames 2–4     
Toronto Maple Leafs–Boston Bruins 4–3 (h. u.)     
Colorado Avalanche–Vancouver Canucks 4–6     
Atlanta Thrashers–Nashville Predators 1–2  
Anaheim Ducks–Columbus Blue Jackets 2–5
Montreal Canadiens–Tampa Bay Lightning 5–3     
Philadelphia Flyers–New York Islanders 3–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik