A Boston egy sikerre van a bajnoki címtől

Vágólapra másolva!
2010.06.14. 07:16
null
Garnették örülhetnek, közel kerültek a bajnoki címhez (Fotó: Action Images)
Kobe Bryant hiába szerzett 38 pontot, a 27 pontig jutó Paul Pierce vezette Boston Celtics 92–86-ra győzött a Lakers ellen az NBA nagydöntőjének ötödik meccsén, így egy győzelemre került a klub történetének 18. bajnoki címétől, amelyet Los Angelesben harcolhat ki.

Kobe Bryant fantasztikus teljesítményt nyújtott az NBA nagydöntőjének utolsó bostoni mérkőzésén, ám mégsem a 38 pontig jutó klasszis teljesítményéről marad emlékezetes a találkozó, mivel a Celtics győzött 92–86-ra.

A hazaiak legjobbja Paul Pierce volt, aki most szerepelt a legjobban a fináléban, és 27 pontig meg sem állt, hogy a Boston 3–2-re vehesse át a vezetést a négy sikerig tartó párharcban.

„Ez volt a legnagyobb meccsünk ebben a szezonban. Jó helyzetben vagyunk: két találkozónk lesz Los Angelesben, és az egyiket meg kell nyerni" – mondta Pierce.

Egy évvel ezelőtt Kobe Bryantet választották a döntő legjobbjának, amikor a Lakers legyőzte az Orlando Magicet, és megszerezte 15. bajnoki címét, ám 2008-ban Pierce volt a legjobb, amikor a Celtics megverte a Los Angelest, és elérte története 17. bajnoki sikerét. Ezúttal Bryant jobban dobott, mint riválisa, de hiába.

„Ez nem személyes harc volt. Nem vettem észre, hogy oda-vissza dobjuk a pontokat. Bryant kemény játékos, aki pontokat szerez" – mondta Pierce.

Bryant társai ezúttal nem tudtak felnőni a Lakers ászához, míg a Bostonnál Pierce-nek volt segítsége: Kevin Garnett 18 pontig és 10 lepattanóig jutott, míg Rajon Rondo 18 pontja mellett nyolc asszisztot is adott, valamint öt lepattanót szerzett.

A nagydöntő Los Angelesben folytatódik kedden éjjel, ahol a Lakers már nem veszíthet, míg a Bostonnak csak egyszer kell győznie.

NBA
NAGYDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics–Los Angeles Lakers 92–86
Legjobb dobók: Pierce 27, Garnett, Rondo 18-18, Allen 12, illetve Bryant 38, Gasol 12   
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2, a Boston javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik