44 pontos győzelemmel nyújtotta tovább sikerszériáját a ligaelső Bucks

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.12.03. 09:47
null
A Knicks sem tudta megszorítani a Milwaukee-t (Fotó: Twitter)
A Knicks sem tudta megszorítani a Milwaukee-t az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján, így a listavezető már sorozatban tizenkettedik győzelmét aratta. A Sixers is lenyomta a Jazzt, nem hibázott a Pacers, megtörte negatív szériáját a Hawks, váratlan Bulls-siker Sacramentóban, győzni tudott a Suns.

 

Charlotte Hornets–Phoenix Suns 104–109

Fontos győzelem Oubre dobásaival. Az utóbbi időben nagyon szenvedett a Phoenix, ezúttal viszont az első félidőben úgy tűnt, hogy maga mögött hagyta ezt az időszakot, hiszen lejátszotta a pályáról a Charlotte-ot - a nagyszünetben kereken húsz ponttal, 59–39-re vezettek a vendégek, teljesen sima mérkőzést láthattunk. A fordulás után azonban érthetetlen lefagyás következett a gárdától, már a harmadik negyedben is jelentősen megcsappant az előny, a záró etapban pedig odáig süllyedtek, hogy hátrányba kerültek - főleg a védekezésük csúszott szét, ez pedig a támadásaik ritmusát is elrontotta. Az utolsó percnek hétpontos hátránnyal mentek neki és úgy tűnt, hogy a nagy előny ellenére vereség lesz a vége, ám előbb Frank Kaminsky vert be egy fontos hármast, majd jött Kelly Oubre Jr., aki addig 0/7-tel állt kintről: itt azonban természetesen egymás után kétszer is bezörgetett, a kettő között kiosztott egy blokkot, úgyhogy az ő három nagy játékával fordított a Suns. A Hornetsnek még két támadása is volt, de egyikkel sem tudott élni, míg a Phoenix 4/4 büntetővel beállította a végeredményt, úgyhogy ha komoly hullámvasút után is, de behúzta a fontos győzelmet a vendégcsapat.

A végét elszórakozta a Charlotte. Valahogy visszajöttek a nagy hátrányukból a hazaiak, 61 másodperccel a vége előtt még vezettek 104–97-re, amit viszont utána csináltak, az kabaréba illő volt: kaptak egy hármast faulttal együtt, a büntetőnél támadópattanót engedtek és abból is kaptak egy triplát, a következő támadásuknál blokkot kaptak, majd még egy triplát, végül pedig eladták a labdát. Ennyi hibával egyszerűen nem nyerhettek akkor sem, ha a második félidőt egyébként ők uralták, úgyhogy újabb vereséget szenvedtek – idén már a 14.-et.

A Hornets legjobb dobói: Williams 22/6, Graham 15/3, Rozier 13/9
A Suns legjobb dobói: Oubre Jr. 23/6, Booker 23/9, Saric 16/3

Philadelphia 76ers–Utah Jazz 103–94

Alakul a Philly. Az utóbbi kilenc mérkőzésből nyolcadik győzelmét aratta a Sixers és bár a támadójáték továbbra sem extra hatékony, de a védekezésük olyan szintre képes, amely nagyon sok csapatot elsöpörhet – így történt most a Jazz-zel is, igaz, azért a vendégek egy nagyon fárasztó back-to-backet játszottak, ez is benne lehetett az estében. Az első félidőben ugyanis abszolút dominált a Philly, már 26 ponttal is vezetett a gárda, végül 18 lett közte a nagyszünetben úgy, hogy 42 egységen tartották ellenfelüket – a fordulás után kicsit lazítottak és főleg a negyedik negyedben dőltek hátra, de itt már csak annyit tudott tenni a Utah, hogy kozmetikázzon az eredményen. Egyénileg Tobias Harris (26 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz), a nagyon bekezdő Al Horford (12 pont és egy hatalmas blokk az első negyedben, végül 17 pont, 3/3 tripla, 8 lepattanó, 5 gólpassz), valamint Ben Simmons (14 pont, 8 lepattanó, 9 gólpassz, 4 labdaszerzés) dicsérhető leginkább, de Joel Embiid sem játszott rosszul, a padról pedig megint pluszt tudott hozzátenni Ennis és Thybulle - a Sixers továbbra is veretlen otthon és utolérte a Miami-Boston párost a tabellán.

Menjünk haza. Szörnyű túrát zárt le ezzel a mérkőzéssel a Jazz, mind a négy keleti rangadóját elvesztette és ebből csak az elsőn, Milwaukee-ban volt bármennyi esélye, a Pacers és a Sixers simán, a Raptors pedig egyenesen megalázó módon verte meg – egy memphisi siker csúszott be ezek közé, egyébként nagyon nincs jó formában a társaság. Most természetesen nagyon fáradt volt már a gárda, ez főleg a 19 eladott labdán és az 5/22-es triplamutatón látszik, a védekezést egész jól művelték a második félidőben, de itt a Philly már azért nem akart megszakadni. A gondjaikat tetézi, hogy a második félidőben combhajlító-sérüléssel kidőlt Mike Conley, ha ez komolyabb dolgot jelent és nem csak elővigyázatosságból fejezte be a meccset, akkor bajba kerülhetnek, főleg, hogy csütörtök hajnalban a Lakerst fogadják...

A 76ers legjobb dobói: Harris 26/3, Horford 17/9, Embiid 16/3
A Jazz legjobb dobói: Gobert 27, Mitchell 18/3, Ingles 13/6

Atlanta Hawks–Golden State Warriors 104–79

Végre. Sorozatban tíz vereség után tudott újra mérkőzést nyerni az Atlanta, persze ha valami, akkor a back-to-backet játszó sereghajtó elleni hazai meccs kötelező egy csapat számára, de ezt érvényesíteni is tudta a hazai alakulat. A társaság végig koncentráltan védekezett (magához képest mindenképp), elöl pedig a második negyedtől kezdve szintén rendben volt, úgyhogy innentől elkezdett meglógni és a záró etap előtt már húsz pont feletti előnybe került – nem lehetett kérdés a vége. A kulcs mindenképpen az említett védekezés volt, most kapták idén a legkevesebb pontot, 40 százalék alatt tartották mezőnyből a Warriorst és minden olyat megcsináltak, amihez eddig közük sem volt, úgyhogy a győzelem mellett ennek is örülhetnek – ezzel a sikerrel elmozdultak a keleti utolsó helyről, de az 5–16-os mérlegre azért továbbra sem lehetnek büszkék.

Mit mondjunk a Golden State-ről? Összesen kilenc játékos tudott mezt húzni a vendégeknél úgy, hogy ebben már benne volt a 19 meccs után pont most visszatérő és negyedórára beszálló Kevon Looney is, kosárlabdázónak viszont maximum Eric Paschall tűnt közülük. Ő dobott 24 pontot 9/11-es mezőnymutatóval, leszedett 9 lepattanót és benne volt fantázia, a társak viszont nem nagyon ütötték meg az NBA szintjét – ez van, legutóbb sokkal szorosabb meccset tudtak játszani, most 80 pont alatt maradtak és a liga egyik leggyengébb csapatához sem volt semmi közük...

A Hawks legjobb dobói: Young 24/6, Hunter 18/6, Jones 16
A Warriors legjobb dobói: Paschall 24/6, Burks 15/3, Spellman 10, Bowman 10

Milwaukee Bucks–New York Knicks 132–88

Újabb ujjgyakorlat. Az utóbbi mérkőzéseken rendszeres forgatókönyv a Bucks esetében, hogy az első félidőben szétszedik az ellenfelet, majd pihennek, úgyhogy valószínűleg ez a leggazdaságosabb módja a győzelmek gyűjtögetése / pihentetés tengelyen való mozgásnak. Legalábbis az eredményeik ezt bizonyítják, most konkrétan 72–45-re vezettek a nagyszünetben, majd pihenőre küldték a kezdőiket, Brook Lopez eleve nem játszott, Robin Lopez 23, Bledsoe és Matthews 20-20, a kezdőbe visszakerülő Khris Middleton pedig 18 percet töltött a parketten, míg Giannis Antetokounmpónak 22 perc is elég volt az MVP-számokhoz: 29 pont és 15 lepattanó került a neve mellé ennyi idő alatt is, 10/14 dobása, közte 3/4 triplája is beakadt, félelmetes teljesítményt nyújtott ismét. Nincs is nagyon mit hozzátenni ehhez, a második félidőben a cserék is gáláztak, DJ Wilson, vagy George Hill is villogott, úgyhogy kiütéssel hozták zsinórban 12. győzelmüket és 18–3-as mérlegükkel vezetik a ligát – nem mellesleg 1981-82 óta először produkál a csapat ilyen sikerszériát, egymás után kétszer pedig még soha nem aratott 40+ pontos győzelmet, most ezt is megcsinálta.

Egy ellenfél is kellett. A Knicks minimális kihívás elé sem tudta állítani a New Yorkot, Dave Fizdale a meccs utáni nyilatkozatában nem is nagyon foglalkozott a pályán történtekkel, inkább Giannist és a Milwaukee-t dicsérte. Persze nem is nagyon tudott volna mit mondani, csapata az első negyedben 4/24-et dobott mezőnyből, onnantól nem lehetett kérdés, csak annyi maradt ismeretlen, hogy mennyi lesz a vége - végül nem sikerült tisztességes különbséget kiharcolni, fáradt és tompa volt a New York, míg a Bucksnál a cserék is annyira élvezték a játékot, hogy velük is jelentősen nyílt az olló. Ez van, most haza kell menni és fogadni a Denvert, hátha ott összejön a bravúr.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 29/9, Wilson 19/9, Middleton 16/6
A Knicks legjobb dobói: Randle 19, Dotson 15/6, Trier 10/6

Memphis Grizzlies–Indiana Pacers 104–117

Hozta a kötelezőt a Pacers. Pihentebben és egészségesebben érkezhetett meg Memphisbe az egyébként is jóval nagyobb játékerőt képviselő Indiana és a társaság ennek megfelelően érvényesítette is a papírformát – az első félidőt tíz ponttal megnyerte és a fordulás után is tartotta az előnyét, nem ingott meg, így végül 17 pontos győzelmet aratott. Nate McMillannek nem is kellett túlterhelnie játékosait, Brogdon és Lamb 32 perce volt a legtöbb, úgyhogy Sabonis (18 pont, 14 lepattanó, 8 gólpassz) és Warren (14 pont, 4/6 tripla) faultgondjai sem jelentettek különösebb gondot – a kezdőben mindenki jól játszott és dobott legalább 14 pontot, a padról pedig a két Holiday tett még hozzá további 26 egységet és 8/15 triplát. A gárda az utóbbi hét meccséből hatodszor nyert, ezzel pedig továbbra is ott toporog a keleti élcsapatok mögött a konferencia hatodik helyén.

Két bravúr sok lett volna. Előző este váratlan győzelmet aratott a Morant, Valanciunas páros nélkül is a Grizzlies, most viszont fáradtabban, még egyszer még nagyobb meglepetés lett volna ezt megcsinálnia – főleg, hogy Clarke és Anderson sem tudott játszani. Nem is sikerült, bár Jaren Jackson Jr. (31 pont, 10/19 mezőnyből), Solomon Hill (22 pont, 4/6 tripla), Dillon Brooks (19 pont, 7 lepattanó) és De'Anthony Melton (16 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) is szép számokat hozott, de a Pacers kiegyensúlyozottabb, pontosabb játékot játszott, a vendégek sokkal könnyebben találták meg az üres helyzeteket, míg a Memphisnél azért voltak hullámvölgyek – összességében jóval gyengébben dobtak és igazából ez volt a különbség a csapatok között. A Grizzlies így 6–14-gyel a nyugati alsóházban tanyázik, következőleg Chicagóba látogat.

A Grizzlies legjobb dobói: Jackson 31/6, Hill 22/12, Brooks 19/6
A Pacers legjobb dobói: Brogdon 19/6, Sabonis 18, Turner 17/3

Sacramento Kings–Chicago Bulls 106–113

Ez így blama. Az eddigiek alapján sokkal jobb csapat volt a Sacramento a Chicagónál, komoly együtteseket is meg tudott fogni, ám az utóbbi időben parádésan záró védekezés most nagyon nem akart működni - csak az első negyedben sikerült 29 pont alatt tartaniuk ellenfelüket, azt követően viszont nem tudtak mit kezdeni a LaVine-Markkanen duóval, úgyhogy nem tudták érvényesíteni akaratukat. Emiatt komolyabb hátrányba is kerültek, egy pontzáporos meccs egyáltalán nem az ő stílusuk, de a végén azért sikerült javítaniuk és sorozatos labdaeladásokba kergetniük a Bullst - hiába, ez már nem ért győzelmet, csak annyit, hogy a húsz pont körüli lemaradásukból visszajöttek kettőre. A várakozásokhoz képest így ez most blama lett a Kings számára, a papírforma az ő győzelmüket ígérte és már csak azért is bánhatják ezt, mert a Suns viszont nyert, ami nem jött jól nekik a playoffért zajló harcban.

Most jól játszott a Chicago. A gyengébb első negyed után nagyon elkapta a fonalat az eddig csak villanásokra jó Bulls, a második játékrészben egy 21–6-os rohamot intézett a gárda, amellyel magához ragadta a kezdeményezést – a triplák mellett itt sorozatban három támadást fejeztek be zsákolással, nagyon ráéreztek a Kings-védekezés gyengeségeire. Az itt megszerzett előnyt pedig sikerült végigvinniük, a második félidőben vezettek már 19 ponttal is, mielőtt elkezdtek bakizni: az utolsó negyedben nyolc labdát adtak el, amellyel visszahozták a meccsbe a Sacramentót és izgalmassá tették a végét. A hajrában azonban Lauri Markkanen biztos kézzel hozott 4/4 büntetőt, majd Zach LaVine is bevert egy clutch hármast és ez már azért elégnek bizonyult a sikerhez, úgyhogy végül megúszták – LaVine (28 pont, 5/7 tripla) és Markkanen (20 pont, 4/8 tripla) egyébként is remekelt, a Bulls pedig némileg váratlan, de nagyon értékes győzelmet aratott idegenben.

A Kings legjobb dobói: Hield 26/9, Holmes 20, Bjelica 18/6
A Bulls legjobb dobói: LaVine 28/15, Markkanen 20/12, Satoransky 14

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Phoenix Suns 104–109
Philadelphia 76ers–Utah Jazz 103–94
Atlanta Hawks–Golden State Warriors 104–79
Memphis Grizzlies–Indiana Pacers 104–117
Milwaukee Bucks–New York Knicks 132–88
Sacramento Kings–Chicago Bulls 106–113

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik